A sakét rizsből, vízből, a kōji nevű enzimből és élesztőből készítik. Az alapanyagok minősége és összetétele szorosan szabályozott Japánban, így a készítés módja is rendkívül szigorú. Ebben a folyamatban a rizst először áztatják, párolják, majd speciális élesztővel és kōji-val fermentálják, amely az ital egyik legfontosabb összetevője. 

 

A saké készítése összetett és művészeti folyamat, a készítők sok tapasztalattal rendelkeznek. A munkafolyamat során rengeteg apró részletre kell odafigyelni, amelyek befolyásolják az ital végső ízét és minőségét. Lényegében a négy összetevőre vezethető minden vissza, hogy azok hogyan befolyásolják egymást és milyen hatással vannak egymásra. 

 

A saké több százéves hagyományra tekint vissza Japánban, fontos szerepe van a japán kultúrában és hagyományokban. A regionalitásnak is óriási jelentősége van és hasonlóan, mint a bornál, két részre lehet osztani a befolyásoló tényezőket: természeti hatásokra (klíma, időjárás, víz, rizs, élesztők, gombák, kōji) és emberi tényezőkre (helyi kulturális gasztronómia, tradíciók, toji avagy saké mesterek közössége). Semmiképpen nem elhanyagolható a Toji céheknek a szerepe, hiszen őket akár a helyi, regionális saké hagyományoknak, tudás őrzőinek is lehet tekinteni, mint például a helyi élesztők kikísérletezése (pl. Yamagata). Az Akashi sake-nál Kimio Yonezawa Toji (saké mester) felügyeli az alkotást, ahogy ő fogalmazott:

 

Általánosságban elmondható, hogy Japánban a gasztronómia délen édesebb, mint északon és ezzel párhuzamban a saké-k is általában édesebbek a déli prefektúrákban. A gasztrokultúra úgy tartja, hogy a hegyvidékes területeken (az ország belsejében) gazdagabb, umami ízekben intenzívebb saké-kkal lehet találkozni, amelyek jól párosíthatók a sós ételekkel. Ezzel szemben a partszakaszokon szárazabb és frissebb saké-kal lehet találkozni, amelyek a friss és nyers halakkal harmonizálnak jobban. 

 

A saké nagyszerű lehetőséget tartogat a gasztronómiában is az ételpárosítások során. A junmai és honjozo stílusokat lehet akár melegen (40-45°C) is fogyasztani, mint ahogy a legtöbb ételt is melegen fogyasztjuk, ezáltal még jobban harmonizál az étel az itallal. Számos saké-nál az umami ízjegy is fontos szerepet kap, így az ezzel való kísérletezés is csodálatos élményeket tartogat. Általánosságban elmondható, hogy sav és só a saké-kat gyümölcsösebbé teszi. Itt is igaz, hogy a személyes preferencia a legfontosabb, ha tetszik és működik a párosítás egy adott étellel és saké-val, akkor ez számít. 

 

 

 

 

Ha már a regionalitásról szó esett, az eredetvédelmet is érdemes megemlíteni, mert egyre több GI-al (földrajzi árujelzővel) is lehet találkozni a saké címkéken: Dewa 33, Yamagata GI vagy Nagano GI. A termékleírás szabályozza, hogy honnan származhat a rizs, a víz, az élesztő, de akár a polírozási mértéket és kóstolási bizottság előtti megfelelést is előírhat.  

 

Míg számos rizsfajta létezik (Yamada-nishiki, Miyama-nishiki) amit a sakéhoz használnak, addig általánosságban elmondható, hogy olyan rizstípust preferálnak, amely nagyobb szemű, alacsony fehérjetartalma van, jó vízmegtartó képességgel rendelkezik, és az enzimek könnyen le tudják bontani. Az Akashi például kizárólag Yamadanishiki rizst használ. Számos stílus létezik és a mesterkurzus során a legtöbbel találkozni is fogunk.

 

 

A saké-t lehet a polírozási ráta és a hozzáadott alkohol („Jozo”) alapján csoportosítani. Az alkoholt általában az erjesztőtartályhoz adják hozzá közvetlen a szűrés előtt. Ennek az a lényege, hogy bizonyos aromakomponensek (ginjo stílusban) jobban kioldódnak az alkoholban. Tévhit, hogy ezáltal automatikusan magasabb lesz az alkohol, mivel azt vízzel legtöbbször vissza hígítják. Sőt ezek a saké-k stílusban általában szárazabbak és könnyedebbek.

 

Saké esetében is - hasonlóan a borhoz -, amikor minőségről beszélünk, a következőket elemezzük:

 

 

Ahogy a borok esetében, úgy saké kóstolásakor is a nyitottság a legfontosabb. Merjünk kísérletezni, és fedezzük fel a saké különleges univerzumát!