A pizza az olasz konyha egyik legrégibb étele: 997-ben tesznek először említést róla, a szó jelentése pedig lepény illetve hamuban sült tészta. A pizza nem más, mint a kenyér átalakulása: maga ez elkészítés két részből állt, először a tészta korongot a forró kemencébe helyezték, miután kellően megsült, kivették, és a műveletet újrakezdték, ekkor már a különböző ínycsiklandó feltétek is rákerültek, feldobva a családi vacsorát.

 

A pizza hagyománya Nápolyból indult útjára, sikere pedig a mai napig tart, 2008 óta pedig tradicionális specialitásként tartják számon. Mára meghódította az egész világot: ízlelhetjük Párizsban vagy Chicagoban, de akár Milánóban illetve Pisában is.

 

Olaszországban a műfajt nem veszik mindig komolyan, kivéve a Cinecittaban (A Cinecittà az olasz filmgyártás legfontosabb központja, nevét gyakran az olasz film szinonimájaként használják - a szerk.), ahol a pizza szó jelöli a filmtekercsek tárolására szolgáló dobozokat is.

Napjainkra a nagy nemzetközi étteremláncok, sajnálatos módon, a gyors étkeztetés irányába mozdultak el, a feltéteket pedig már-már „karikatúraként” használva, egyre kevésbé foglalkoznak az étel minőségével és ízével.

 

A Margherita pizzát, mely talán a leghíresebb az összes közül, 1889-ben alkotta meg Raffaele Esposito chef. Savoyai Margit I. Umberto olasz király felesége tiszteletére készült a nemzeti színekben pompázó pizza: a paradicsom a pirosnak, a mozzarella a fehérnek és a bazsalikom a zöldnek. Ezek után az étel pedig elindult világkörüli útjára.

 

A tészta receptje adott (búzaliszt, víz, só, olívaolaj és élesztő), de a feltétek variációinak száma megszámlálhatatlan. Margherita esetében a tészta, a zsíros és sós sajt és a paradicsomszósz élénk fehér borért kiált, mely szépen ellensúlyozza az étel édeskés jegyeit. Biztosan sokakat meglephet, de abszolút el tudunk képzelni egy brut pezsgőt kísérőként.

 

Tengeri gyümölcsös, padlizsános, esetleg paprikás feltétek esetén rosé pezsgő lehet a jó ötlet. Blancs de blancs-hoz, speciális cuvéekhez és évjáratokhoz nem nyúlnánk, mivel ezek túlharsognák az étel egyszerűségét.

 

Hibátlan választás lehet egy Laurent Perrier brut pezsgő, amely tökéletes összhangban lenne az étellel: finom illat, kerek, de mégis egyszerűen érthető. Visszafogottan, de mégis határozottan kényezteti az ízlelőbimbóinkat. Rosé esetében pedig bátran választanánk a Moët & Chandon Rosé Imperialt: bőbeszédű, hosszú, testes: ünnepi falattá varázsolja a pizzát.