Nem kívánom az olvasókat untatni sem családi emlékekkel, sem utazásom történetével. A másodikkal azért nem, mert biztos mások számára unalmas lenne. Az elsővel talán egy kicsit, mert büszke vagyok rá, hogy édesapám ENSZ rendőrtisztként próbálta támogatni a fogolycserét és fegyverbeszolgáltatást Vietnamban. Sajnos nem túl nagy sikerrel, de ez a nagypolitika hibája volt. Erről ennyit.

Úgyhogy inkább arról mesélnék, hogy miként vannak arrafelé a borral, az alkohollal és a kávéval.

A borral gyakorlatilag sehogy. Ennek három oka van. Az egyik, hogy az éghajlat nem alkalmas szőlőtermelésre és így borkészítésre sem. Ennek másik vetülete, hogy mindhárom ország folyamatosan élelmiszerhiánnyal küzd, ezért a rizs mindenhol elsőbbséget élvez. A rizsről majd lesz még szó, ami talán nem meglepő. A másik ok, hogy az ottani emberek szervezete nagyon nehezen bontja le az alkoholt, ezért lehetőleg kerülik fogyasztását, inkább a teára és a kávéra szavaznak. A harmadik, hogy ami bor kapható az rettenetesen drága. Bár arrafelé is élnek gazdagok, de nem túl sokan.

Azért van kivétel, hiszen Vietnamban Da Lat környékén terem szőlő és készül bor is. Ez a terület hűvösebb klímával rendelkezik tengerszint feletti magasságának köszönhetően. Ráadásul itt még mindig nagyon erős a francia hagyomány. Jó ideig asztali borok készültek igen gyenge minőségben. Az európai stílusú borkészítést 1999 óta számítják. A borokat francia fajták adják, házasításként kerülnek a palackokba különösebb fajta megjelölés nélkül, egyszerűen fehér és vörös cuveé néven. Van egy könnyebb verzió 12% maximum alkohollal és egy erősebb 16 százaléknyi erővel. Minőségük hanyagolható, áruk viszont magas.

 

Most legyinthetnék, hogy jó-jó nem értenek a borhoz, ami nem igaz. Sikerült utam során jelentős mennyiségű étterem és szálloda borválasztékát megtekintenem, ahol igen komoly bordeaux-i, burgundi, kaliforniai, ausztrál, és chilei borokkal találkoztam. Olyan nevekkel, amelyek itthon is igen jól ismertek. Fellelhető néhány komolyabb barolo, és ismerkednek a spanyol csodákkal is. Kóstolásuktól tartózkodtam, mert áruk a csillagászatit súrolta, illetve jobban érdekeltek a rizsből készült dolgok. A felsorolásból is látszik, hogy csak a vörösbor érdekli őket. Utam során csak egy új-zélandi sauvignon blanc és egy chardonnay került elém. Bár, ha szigorúan a gasztronómiai kapcsolódást nézzük akkor mindegy is, hiszen az itten ételekhez nem illik a bor. A vörösbor hegemónia akkor volt a legszembetűnőbb, amikor a bangkoki repülőtér hatalmas üzletében is csak elvétve került szemem elé egy-egy fehér bor. Vörösből bezzeg volt minden, ami szem-szájnak ingere, hosszú tömött sorokban, csak nyeltem nagyokat csendes magányomban.

 

 

Ám mit ad Isten a sört szeretik és igen jól is csinálják, követve a német hagyományokat, tudást. Vietnamban a Tiger, Laoszban a Beerlao, míg Kambodzsában az Angkor a menő. Mindegyik kapható 6,4 deciliteres, üveges kiszerelésben is. Ára a legjobb étteremben is csak max. 1,5 dollár. A legfinomabb mindegyik közül a Beerlao, amely Laosz egyetlen sörgyárában készül. A gyárban jelentős tulajdonosi részesedéssel bír a Carlsberg cég és a gyár technológiai felszereltsége megfelel az EBC (European Brewery Convetion) elvárásainak is. A legendák szerint termékeik az 1516-os bajor sörtisztasági törvények szerint készülnek, de erre tényleges megerősítést nem találtam. Ám az biztos, hogy az európai piacon is megállják a helyüket annak ellenére, hogy a sör német maláta felhasználásával rizsből készül. Ugyanez a gyár látja el az országot üdítővel és palackozott vízzel is.

 

A legismertebb alkoholos termékük, a rizsből erjesztéssel készülő italok, amit ők rizsbornak neveznek. Két nagy csoportját különböztetjük meg. A hétköznapi rizsből készült kb. 25-30 % alkoholtartalmú, és a ragacsos rizsből készülő, kb. 50 %-os mutatóval. Ezen belül több különböző márkát ismernek, amelyek között nagy a verseny. A fő különbség, és meghatározó eltérés, hogy milyen vizet használnak az erjesztéshez. Forrásvizet, hegyi patak vizét stb. Mindenki esküszik valamelyikre, valamiért, ami kb. olyan mintha két whisky rajongót hallgatnánk.
Mindhárom ország nagyban fogyasztja a kávét. Egyben Vietnam a világ második legnagyobb  kávéexportőr országa. Elsősorban robusta kávét termelnek. Iszák éjjel és nappal, bárhol és bármihez. Ebből fakadóan fogyasztásban is a top 5-ben vannak. Sajnos nem széles a paletta a kávékülönlegességekben. Klasszikus hosszú kávé és a nagyon népszerű phin dívik. Az utóbbi egy átfolyós módszerrel készülő kávé. A csészére egy fém edénykét tesznek, amiben van egy szűrő. A durvábbra darált kávét a beletöltik és rá jön a forró víz. Lefedik és megvárják, amíg átcsepeg a víz.  Persze az éttermekben, szállodákban megtalálható a filteres amerikai stílusú hosszú kávé is. A tejes változatok most kezdenek megjelenni, mivel a tejet és a tejterméket a helyiek nem fogyasztanak, nem bírja feldolgozni a szervezetük. Laoszban a hegyi kávé a legjobb, amint 1000-1100 méter magasságban termelnek és általában erősre pörkölik.

 

Végezetül egy-két szó az ételekről, a gasztronómiáról. Amiről itt sosem szabad elfelejtkezni, az hogy mindhárom ország állandó élelmiszerválsággal küzd. Sokan vannak és kevés a megművelhető földterület. Az elmúlt évtizedekben fokozatosan tűntek el a termelőterületek, mivel beültették jobban jövedelmező kávéval és gumifával. Vietnámról azt mondják, hogy a világ egyik legizgalmasabb konyhájával rendelkezik. Ezt nem akarom megerősíteni, de az biztos, hogy a környéken messze a legjobb. Mindhárom ország egyik legfontosabb étele a pho leves, amit már itthon sem kell bemutatni. Fontos étel, mivel közösségi fogyasztása a jellemző. Az asztal közepén elhelyezik a levest egy melegítőre, körberakják tányérokkal, amin különböző betétek vannak: hús, tészta, csírák, friss leveles zöldségek, gyökerek. Körbeülik, mindenki szed levest és választ belevalót. Ezt ismétlik, amíg van leves és közben jól érzik magukat. Ezt a levest akár reggelire is szívesen eszik.

 

Vietnamban jellemző a halak és tengeri eredetű ételek fogyasztása, beleértve az algát is. Az ételek fűszerezésének alapja a koriander, csillagánizs, fahéj, szegfűszeg és a citromfű. Ezek az ízek köszönnek vissza minden ételből. Vietnámban a halat rendszeresen készítik paradicsommártással, ami édes és fahéjas. Meglepően hasonlít az itthon is jól ismert paradicsomos haléhoz. Rengeteg változatban fogyasztják a tavaszi tekercset. Nyersen, olajban sütve, különböző panírokban és több fajta töltelékkel. Szeretik a csípőset, de a turistákat megkímélik.
Vietnamban nagyon népszerűek a csontos, cupákos húsok és a robbantott fogások. Elég meglepő volt az ételekből csontszilánkokat kihalászni, de ők valamiért élvezik. Laoszban és Kambodzsában nagy kedvenc az amok. Ez az étel egy húsból, zöldségekből álló fűszeres, kókusztejes ragu, amit pálmalevélből készült kosárkába töltenek és sütőben összesütik. Mennyei meleg előétel. Fontos a gyümölcs: mangó, papaya, görögdinnye, pomerol, sárkánygyümölcs, és az ananász csilis sóval. Nagyon kedvelt és olcsó ital a kókuszlé, amit a kókuszból szívószállal isznak, nagyon üdítő. A szállodákban igyekeznek „kontinentális” ételeket adni. Leginkább tejtermékek hiányoztak, és a sós péksütemények. Népszerű még a faszénen sütés. Az utcán gyakran lehet találkozni helyben sült csirkecombbal, egész kacsával, hallal.

 

Befejezésül egy kis kedvcsináló az extremitásokhoz... Vietnámban nem találkoztam semmi ilyesmivel, maximum méretes pókokkal az étterem mosdójában, ami a pho bárokban sokszor közvetlenül a konyhából nyílik. Laoszban már lehet találni sült bogarakat, lárvákat, főleg a piacon, ami ott is az ínyencek paradicsoma, a higiénia teljes háttérbe szorításával. Laoszban találkoztam a legkeményebb  dologgal – nem kóstoltam meg – a szárított denevérrel. Kambodzsában is vannak ilyen ételek nagy mennyiségben bár ott sok minden lépi át az extrémség határát, alapvetően az egész ország. Bár a szőrös, egyben sütött pókot, csak a maszatos képű kolduló gyerekek tudták felmúlni.

Azt gondolom, hogy érdemes ezeket az országokat felkeresni, legalább egyszer és nem csak az ételek miatt!

Utóiratként a magyarok is ott vagyunk, hiszen egy közértben több palack BB spumante kacsintott rám, ami azért is meglepő volt, mert a közért, mint intézmény nem nagyon ismert arrafelé.