Az OIV-t 1927-ben alapította a 6 legnagyobb európai bortermelő ország. Az alapítók között volt Magyarország is, amely töretlenül tagja a szervezetnek. Azóta a világszervezet 44 tagországot tömörít. Legfontosabb célja, hogy a világ egész területére kiterjedő bortermeléshez, a világ borpiacának fejlődéséhez megfelelő hátteret adjon. A világ különböző országaiban eltérően szabályozzák az ágazatot, ezért a kereskedelem, a határokon átnyúló termelés szempontjából fontos a szabályozás összehangolása. Ezen túl az OIV statisztikai adatok gyűjtésével, elemzésével és publikálásával segíti tagjait a világ borpiacának, egyes térségeknek, kontinenseknek a fejlődési tendenciáit megérteni, mozgatórugóit feltérképezni.

A szervezet szabályzata szerint a tagállamok többfordulós üléseken tárgyalnak meg egy-egy kérdést. Amennyiben egy szabályozási, technológiai kérdésben kialakul az egyetértés, akkor a szervezet ezt ajánlás formájában a közgyűlés elé terjeszti, amelyet a tagállamoknak konszenzusos formában kell elfogadniuk, azaz a jelenlévő tagállamok teljes egyetértésére szükség van. Mivel a szervezetet a tagállamok kormányainak képviselői alkotják, valamint a legfőbb döntéshozó testület munkájában, a közgyűlésben is a tagállamok kormányainak képviselői vesznek részt, ezért az ajánlásokat a tagállamok saját szabályozásuk részévé teszik.

 

A szervezet ezzel a szakértői munka és a kormányzati képviselők szavazata révén igyekszik harmonizálni a világ borpiacának mindennapi életét. A tárgyalások során a szervezet különböző bizottságokban osztja fel a munkát. Van szőlészeti, borászati, joggal és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága, de ugyanilyen hangsúlyos kérdés a bor és az egészség kapcsolatának vizsgálata is. Egyre hangsúlyosabbak a klímaváltozással, vagy éppen a fenntartható borászati termeléssel kapcsolatos kérdések is.

Az Európai Unió tagállamai közül 20 az OIV tagja is, amely jól tükrözi az európai bortermelés nagyságát, helyét a világ termelésében és fogyasztásában. Komoly fordulatot jelentett az EU életében, hogy a 2008-as borpiaci reform az OIV határozataira az eddigieknél is hangsúlyosabb módon kíván építeni. Az EU az 1970-es években elindított közös borpiaci szabályozásába egyre több elemet épített be, elvonva ezzel a tagállamok önálló szabályozási lehetőségét. A borpiaci reform ennek folytatásaként a borászati eljárások szabályozását is gyakorlatilag teljes körűen a közös szabályozás részévé tette. A döntés értelmében az EU az OIV-ben elfogadott határozatokat automatikusan a szabályozásába építi.

A borpiaci reform ezen a téren hozott döntése új problémákat vetett fel az EU tagállamai és az EU és az OIV viszonyában. Ha az EU saját szabályozásába automatikusan beépíti az OIV döntéseit, akkor a tagállamok gyakorlatilag az EU-n kívül hozhatnak döntés a közös jogszabályok tartalmáról. A kérdés ebben az esetben az, hogy a tagállamok az OIV-ben képviselhetnek-e önállóan véleményt vagy sem. Az EU ezért egyre inkább arra törekszik, hogy befolyást szerezzen a szervezet döntéshozatalában. Az OIV kormányközi szervezeti jellegéből adódóan erre nem kíván jelentős teret adni, mert ezzel gyakorlatilag saját szervezeti alapjának kellene búcsút mondania.

A tagállamok többségének sincs szándékában önállóságát feladni egy olyan területen, amely a saját termelőik mindennapi munkáját komolyan befolyásolja. A konszenzusos szavazás miatt ráadásul a tagállamok szavazati súlya jelentősebb, mint az EU döntéshozatalában, ahol a szavazás limitekhez van kötve.

A tagállami önállóság megőrzése érdekében az OIV, és az EU tagállamainak egy része komoly erőfeszítéseket tesz. Németország az ügyet az Európai Bíróság elé vitte, így a téma a bíróság döntéséig egyelőre lekerült a napirendről.