Az Európai Unió borpiaci szabályozását egészen a legutóbbi, 2008-as borpiaci reformig a közösség belső piacán történt változások formálták. A hetvenes években indult túltermelési válság a csökkenő kereslettel kezdődött. Később nyilvánvalóvá vált, hogy a csökkenő kereslet mellett a fogyasztói igények is jelentős változásokon mennek keresztül, amelyet a támogatási rendszernek is követnie kell. A nagy mennyiségű, asztali minőségű borok iránt csökkent a kereslet, míg az eredetmegjelöléssel rendelkező borok piaci pozíciói erősödtek. A szabályozás súlyponti eleme a változások kezelése érdekében a bor közös piaci szabályozásának elindítása óta ezért a támogatások tekinthetők.

A borpiaci reform ugyan sokban egyszerűsített a támogatási eszközrendszeren, mégis elmondható, hogy a mezőgazdaság területén a leginkább összetett, a legtöbb támogatási elemmel rendelkező ágazatnak még mindig a szőlő-bor szektor számít. A bor közös piaci szabályozásának kezdetétől egészen a 2008-as borpiaci reformig a támogatások középpontjában a piaci feleslegek megelőzésére és kezelésére fordítható támogatások álltak. A kivágási támogatás, a szeszesitalpiacot szolgáló különféle lepárlások, a krízislepárlás óriási összegeket emésztettek fel a közös költségvetésből, annak érdekében, hogy az ágazat szereplőinek jövedelme ne csökkenjen.

 

A borpiaci reform a szabályozás filozófiájában is jelentős változást hozott. A szabályozás mozgatórugóinak már nem az EU belső folyamatai számítanak, hanem olyan külső folyamatok, amelyek alakulására az EU csak korlátozott mértékben van hatással. Ilyen lényeges folyamatnak tekinthető a világkereskedelmi szervezetben (WTO) folyó tárgyalások kimenetele, vagy várható végeredménye. A WTO tagok, így az EU, vállat kötelezettségei nagyon komoly hatással voltak a borpiaci reform folyamatára.

A külső folyamatok leginkább a támogatási politika és az eredetvédelmi szabályozás területén hagytak nyomot a szabályozáson. Ezen a két területen a külső folyamatok hatásaként a korábbi szabályozáshoz képest teljesen ellentétes folyamatok indultak el. Az eredetvédelem területén a jórészt tagállami döntési kompetenciákat szinte teljesen közösségi szintű döntési mechanizmus váltotta fel. A nemzeti hatáskör erőteljes csökkenése mellett jelentősen megnőtt az Európai Bizottság hatásköre. A támogatás politikában az eredetvédelmi szabályozással éppen ellentétes törekvéseket láthatunk. A támogatásokról 2008-ig kizárólag közösségi szinten döntöttek, ahogy a támogatási szabályok is az Európai Bizottság keretében születtek meg. A borpiaci reform azt a gyökeres változást hozta, hogy a támogatások legfontosabb szabályain kívül mindenről a tagállamok dönthetnek, azaz nagymértékben a nemzeti hatáskör érvényesülhet. A szabályozásban bekövetkezett radikális fordulat annak köszönhető, hogy a válságok kezelésére koncentráló támogatási intézkedéseket a borpiaci reform teljesen kivezette (lepárlási intézkedések, kivágási támogatás). Ezek helyett a piaci igényekhez jobban igazodó támogatási intézkedéseket vezetett be, illetve erősített meg a reform.

Ma a támogatások legnagyobb részét olyan intézkedések alkotják, amelyek a bortermelést a jobb minőség irányába ösztönzik. Ennek köszönhetően a támogatási keret nagy részét a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatása, a borászati vállalkozások különböző beruházásainak támogatása, valamint a harmadik országokba irányuló reklámtevékenység támogatása teszi ki.

A támogatási politikában történt lényeges fordulatot az ösztönözte, hogy a WTO keretében megállapodás született a piacra jutást közvetlenül segítő támogatások teljes lebontása tekintetében. A lepárlási támogatások ilyen támogatásoknak minősültek. Az új támogatások már megfelelnek a világkereskedelmi tárgyalások jelenleg kirajzolódó menetének.

Az új támogatási intézkedések szabályrendszerét a tagállamok eltérő mérete, piaci céljai, valamint az ágazat fejlettsége miatt lehetetlen lenne Brüsszelből megalkotni, ezért központi keret teljesen új felosztását kellett megalkotni. A támogatásokra vonatkozó szabályok szerint az Alaprendelet Xb. melléklete 18 tagállamot említ, amely jelentősebb bortermelése miatt a közös költségvetésből támogatást kap. Bortermelő tagállamnak minősül ez alapján az Egyesült Királyság, Luxemburg és Litvánia is. A közösségi bortermelés támogatására mintegy 1,2 milliárd eurót fordít a közös költségvetés.

A hatályos szabályozás alapján a tagállamoknak 5 évre szóló programot kell készíteniük, amelyben meg kell jelölniük, hogy a lehetséges intézkedések közül melyeket kívánják alkalmazni, illetve milyen összegben tervezik meghatározni az egyes intézkedések támogatási keretösszegét. Ennek köszönhetően a borpiaci reform leginkább elfogadott vívmányának éppen a támogatási intézkedések számítanak a tagállamok között.

A következő részben bemutatjuk, hogy a szabályozás alapján a támogatások felhasználása hogyan alakult az EU szintjén, illetve Magyarország esetében.