Csutorás Ferenc már évek óta kutatta az egri borvidéket, amikor hallott egy elhagyott érseki szőlőültetvényről, amely Noszvaj felé, az Almagyar-dombon volt egykor, ám a kétezres évek közepére már teljesen lepusztult. 2007-ben és 2009-ben leszüretelték az elvadult, kökénnyel, csipkebogyóval benőtt tőkékről az ép fürtöket. Elkészült az Érseki Titokbor, amelyet megkóstolva elhatározták, valami módon meg kell menteni a kivágásra ítélt szőlőt.

Leszedték az életerős csapvesszőket, megvették az Érseki dűlővel szomszédos, 3,5 hektáros területet és Mészáros Péterrel, valamint Csernus Imrével megalapították az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot. 900 tőke szőlőt telepítettek újra a később kivágott, elvadult szomszédos területről.

Kékfrankos, ami valójában nem az…

 

De vajon milyen szőlő volt az, amelynek bora ennyire lázba hozta az akkor már hosszú évek óta Egerben borászkodó Csutit és társait?

Amikor annak idején kérdezősködtünk, hogy milyen szőlő van az érseki szőlőbirtokon, mindenki azt mondta, hogy kékfrankos – meséli Csutorás Ferenc. Az egykori borkombinát dolgozói abban a tudatban művelték a területet, hogy egy kékfrankos ültetvényt gondoznak, viszont a szőlészek – Magyar István és Tóth Ferenc –, akik az 50-es évektől kezelték a tőkéket, elmondták, hogy vegyes állomány volt a területen, csak a pótlásokat végezték kékfrankossal.

 

Az pedig csak az áttelepítéskor derült ki, hogy a szőlőknek nagyjából a fele a kékfrankos, de annak is rengeteg fajtaváltozata. Ezen kívül jelenős mennyiségben volt ott kadarka, de volt – így az Almagyar-dűlőben is van – oportó, gamay noir, medoc noir, csókaszőlő és fekete leányka is.

 

Igazi vegyes vágott – mondja Csuti, és azt is elárulja, hogy némi kutatómunka után megtalálták az érseki levéltárban a telepítési fajtajegyzéket, amelyből kiderült: az 1923-as és ’24-es telepítéskor főleg a kadarka volt a domináns, de jelentős mennyiségben telepítettek kékfrankost is, a választék bővítő fajta pedig a cabernet franc és a medoc noir volt.

 

 

Az érseki szőlő pont ezért jó hagyaték számunkra, mert látjuk, mi volt régen – magyarázza Csuti, miközben felérünk a dűlőbe, ahol az elmúlt években borterasz és borkemping épült. No nem arra kell gondolni, hogy nyáron tömegek lepik el a szőlőt, folyamatos szüreti fesztivállá téve a területet, sokkal inkább egy olyan idilli környezetre, ahol három, a századforduló csőszkunyhóira emlékeztető házikóban szállhatnak meg a vendégek. A szomszédos érseki szőlőkből mentett tőkék sorai kellemesen takarják a kis házak teraszait, meghitt hangulatot kölcsönözve egy-egy, a birokon eltöltött hétvégének, északról pedig a Nagy Eged-hegy tömbje vigyázza a környéket.

 

A vendégeknek leginkább itt, a birtokon keresztül tudjuk bemutatni azt a szemléletet, amit képviselünk, és amelyben a boraink is készülnek – veszi át a szót Mészáros Péter. A szőlő és a természet közelsége a kulcs, ez az, amiért a vendégek hozzánk jönnek. A borok jellegükben, ízükben rendkívül közel vannak a természethez. Ugyanezt érezheti az a vendég, aki nyáron hajnalban kijön a kisháza melletti zuhanyhoz, és a reggeli felfrissülés közben végignézi, hogy ébred a szőlő.

 

Amikor egy borban visszaköszön az az íz, amit a szőlő préselésekor, darálásakor érzel, akkor az nagyon jó, de ezt a fogyasztók csak akkor értik meg igazán, hogyha eltöltenek egy kis időt a birtokon is – magyarázza Mészáros.

 

Borkóstolókat folyamatosan tartanak a borteraszon, és terepjárós dűlőtúrákat is szerveznek, amelyek során környékbeli dűlőket, a saját szőlőket járják be a vendégek. Négy különböző túraútvonalból lehet választani, de van lehetőség sétarepülésre, lovaglásra, és a csoportos programok is nagyon népszerűek – a számháborútól az UAZ terepjárós ügyességi versenyekig. Szerveznek tematikus „tufa túrát”, amely a noszvaji, tufába vájt barlanglakásoktól indul és dűlőutakon keresztül vezet el a Pajdos-tetőre, majd az egykor tufabányaként használt Bolyki pincén keresztül vezet Csutorásékhoz és természetesen borkóstolóval zárul.

 

 

 

Nem véletlenül hívták életre tavaly a Spontán borfesztivált, amelyen csak naturális borokat készítő pincészetek vendégeskednek az Almagyar borteraszán, hiszen a saját boraik szintén spontán erjesztéssel készülnek, ami a természet közeli szemléletmódból, és a tradíciók tiszteletben tartásából egyenesen következik.

 

Ez nem könnyű terep – magyarázza Csuti –, a magyar borászok legnagyobb része be sem vállalja. Ez valahol érthető is, hiszen nagyon sok a hibalehetőség, megfelelő odafigyelés nélkül könnyen elmehetnek rossz irányba a dolgok. Nálunk a szüret 2,5 hónap, amely során napi rendszerességgel kell állandóan figyelni az erjedést, nehogy valami hiba legyen. Hogyha mégis van, akkor pedig próbáljuk természetes úton megoldani. 2012-ben például egy este kifejtettük az utcára a mustokat, hogy lehűljenek.

 

Egy biztos: a borokat kóstolva rögtön megérti az ember, miért vállalják Csutiék a kockázatot évről-évre. Az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokon senki máséval nem összekeverhető, egyedi borok készülnek. A viszonylag gyakorlottabb borkóstolók körében is megfigyelhető jelenség, hogy kóstolós után nem értik, hogyan fordulhat elő a nagyobb testű boroknál a gyümölcs íz, hiszen gyümölcs ízük a gyenge boroknak szokott lenni – mondja Mészáros Péter. Nálunk ezt kell értelmezni, és elmesélni, hogy miért van ez, hiszen ez a természetes.

 

 

Petivel és Imrével megbeszéltük, amikor létrehoztuk a birtokot, hogy kimondottan autentikus szőlőfajtákkal fogunk foglalkozni. A furmintnak annak idején helye volt a borvidéken, így nekünk is van. 2,5 hektáron termelünk leánykát, ami az elmúlt 15 évben eladhatatlan volt, ám úgy tűnik, most újra keresik a fogyasztók. Visszahoztuk a medoc noir fajtát, amiből 46 ha van az egész világon, van 12 fajta kadarkánk, kékfrankosunk – sorolja Csuti, majd hozzáteszi: épp ez lehet az előnye a magyar borászatnak, a világ a még ismeretlen, autentikus fajták valódi ízeit keresi.

 

A kárpát-medencében meg lehet mutatni, hogy a világon milyen szőlőket termelnek és milyen stílusú borokat készítenek, Eger viszont meg tudja mutatni, hogy a kárpát-medencében milyen szőlőfajtákat és milyen stílusban lehet termelni. Ez a sokszínűség a kulcsa a borvidéknek.