Nagyon jó ételekkel és éttermekkel találkoztunk, változatos és megfelelő ízvilágú volt a mi ízlésünknek. Ettünk sok gulyáslevest, túrogombócot, beleszerettünk a csirkepaprikás-nokedli menübe. Csodás volt a mangalica, ahol találtam az étlapon, mindig azt rendeltem. Jó volt látni, hogy a magyarok hozzánk hasonlóan nagyon szeretik a leveseket és az is nagyon tetszett, ahogy a szarvast el tudják készíteni: nem annyira az intenzív vad íz dominál, lágy, kifinomult.

 

 

Nokedliszaggatót akartam, de szerencsére nem kell, már megnéztem, Kínában is lehet rendelni. A túrógombóchoz is van megfelelő túrónk és tejfölünk is. Ami nincs, ezért viszek haza, az a magyar libamájpástétom, a magyar borral kapcsolatos kurzusainkon majd szendvicseket fogunk készíteni a hallgatóknak a borok mellé.

 

>>> A magyar borászok még csak a felszínt kapargatják – állítja Kína egyetlen Master of Wine-ja.

Master of Wine-ként nyilván eddig is sokat tudott a magyar borokról. Volt mégis valami, ami meglepetést okozott?

Az olaszrizlingről nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos lehet, egyes termelők borai nagyon felkeltették a figyelmemet a fajta iránt. Érdekes volt látni leginkább Villányban és Szekszárdon, hogy tulajdonképpen két borstílus – a hagyományosabb és a modernebb felfogás – él egymással párhuzamosan és érezhető egy kis feszültség a két tábor között.

 

Azt is említette az előző interjúban, hogy van potenciál Magyarországban a kínai borturisták számára. Így most testközelből megtapasztalva tartja magát ehhez?

Sok szállásadó és borászat abszolút fel van készülve a borturizmusra. Épp az volt inkább a baj, hogy csak ezekre és a miénkhez hasonló szakmai útakra jóval kevésbé, ugyanúgy kezeltek minket, mint a turistákat, márpedig mi tanulni, dolgozni jöttünk ide, az pedig nagyon más. A beszélgetések során derült ki, a tapasztalatlanságuk valószínűleg abból adódik, hogy állításuk szerint ritkán jár náluk Master of Wine és egyéb nemzetközi szaktekintély.

Miből derült ki, hogy nincsenek a szakmai vendégekre felkészülve?

Amikor ennyire sűrű a program, akkor egyrészt nagyon pontosan tartani kell az ütemtervet, másrészt ki kell gondolni, hogy mik azok a különlegességek a pincémben, amit mindenképpen meg akarok mutatni. De a magyarok elképesztően barátságosak, vendégszeretők és mindent szeretnének megmutatni. Ezért volt, ahol a hordókat és az acéltartályokat is végig kellett nézni, amiből Master of Wine-ként láttam már párat életemben. Vigyenek inkább ki a dűlőkbe, mert az valóban mindenhol egyedi, és ott beszélgessünk mondjuk a metszésmódokról. A kóstolás hasonló volt. Én pillanatok alatt lekóstolok és értékelek egy bort, nincs szükségem arra, hogy percekig magyarázzák, mit kell éreznem benne. Mivel én általában a rossz zsaru vagyok, sokszor szóltam, hogy haladjunk tovább. A legjobban ezt Új-Zélandon csinálták: kitettek egy reprezentatív sort 15-20 borral az adott borvidékről, ott voltak a termelők, borvidéki képviselők, de egy szót nem szóltak addig, amíg az ember nem kérdezett, a háttérben pedig végig ment kivetítőn egy prezentáció. Pillanatok alatt lemegy és kapunk egy átfogó képet a régióról. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem magyar jelenség, mindenhol vannak hasonló problémák. Ausztráliában egyszer másfél óra alatt 76 bort kóstoltattak velem végig.

 

 

A Tokaji borvidéken egyértelműen látszik, hogy több szakember érkezik oda, profibban csinálják, értik, hogy miről kell szólnia egy ilyen látogatásnak. De mondhatnám a Törley Pezsgőpincészetet is, ahol tisztában voltak vele, hány óráig vannak beosztva, ennek fényében állították össze a programot és folyamatosan figyeltek rá, hogy ne csússzunk ki az időből. Ráadásul kipróbálhattuk a degorzsálást is. Ezek azok az apróságok, amik különlegessé, emlékezetessé tesznek egy ilyen alkalmat.

 

Nyilván sok minden függ attól, hogy milyen céllal érkezik az illető. Egy Tim Atkins vagy Jancis Robinson inkább az adott ország boraira vannak kihegyezve, ők képesek egész nap kóstolni, jegyzeteket írni.  Én inkább „lifestyle” oldalról vizsgáltam a helyeket, hogy aztán meg tudjam győzni a honfitársaimat,

Viszont a holtidőt senkinél se nyújtsák hosszúra! Volt, hogy mi két és fél órás ebéden vettünk részt, ami nem ideális. Sose felejtsék el, hogy mi dolgozni jöttünk. Az is fontos, hogy mondják el előre a borászatok, akár érkezést követően, milyen programot terveznek, hogy tudjunk tervezni, számítsunk rá, ha éppen a laptopunkra vagy a fényképezőnkre van szükségünk. Ha viszont mindez nem történik meg, akkor én szólni szoktam, mert nem a vendéglátó hibája, ha nem tudja, mi van az én fejemben. Jobb, ha ezeket ott helyben tisztázzuk, mert akkor utána el tudjuk végezni a feladatunkat, biztosan megnézzük és megkóstoljuk mindazt, amiért jöttünk.

 

 

Nagyon sok remek borász és remek ember van, egy jelentős részük bejárta a világot, így tudják, hogy abszolút értik, hogy működik ez az egész. Természetesen vannak, akik még egy másik rendszerben nőttek fel és kezdtek el dolgozni, ők kicsit kevésbé voltak rugalmasak, nehezebben reagáltak a rezdüléseinkre, ha el akartunk térni például az előzetesen megtervezett programtól, mondjuk mert fáradtak voltunk. Ami érdekes volt még, hogy nem nagyon találkoztunk nőkkel a borászatokban, miközben még Kínában is van olyan pincészet, ahol minden felelős pozícióban gyakorlatilag kizárólag nők vannak. Persze sejtem ennek az okait és nyilván idő még, míg ez változik. Összességében azonban remek utazás volt, csodálatos dolgokat láttam a kilenc nap alatt.