Az antropozófia nem vallás, nem tudomány. Világnézet, amely a felborult, feje tetejére állt, tulajdonképpen rongált létezést kívánja normalizálni, talpára állítani. Az antropozófia, ha úgy tetszik, az a szellemi bázis, ahonnan a normális emberi életet el lehet kezdeni megtervezni. Normális emberi élet annyi, mint egészségesnek lenni morális és fizikai és pszichikai értelemben. A megrongált szellem, a bűnös szellem, akit hitvány és diabolikus jelleme a demoralizáló erők útjából előzékenyen félreállni késztet. A szellem területe fölött a vallás gyakorol kontrollt – érdekes kérdés, hogy sikerrel járt-e. A megrongált test a beteg test; itt, az anyag területén a természettudományok kívánnak gyógyítólag eljárni. Az összetört lélek az őrült lélek, s ezért egyedül a művészetek és a metafizika képes azt rekreálni – figyelmeztet a Mágia szutra[i]. Az antropozófia az egészet egyben szemléli, s arra világít rá, hogy a létezők természetének megismerésében és megértésében a helyes pályáról letértünk. Önmegismerésünkre természetesen ez ugyanúgy áll. A világot, bár kezdetekben a szándékunk nem ez volt, megrongáltuk. Az, hogy magunkat megrongáltuk, önmagában még a kisebb probléma lenne, hisz' ez magánügyünk. Mindez viszont óhatatlanul kölcsönhatásban, kauzális viszonyban áll környezetünkkel. A helyreállítást tehát önmagunkon kell elkezdeni.

 

A borfilozófiák faragott képe, hogy a borról kell szóljanak. Helyesen akkor járnánk el – mondja Scruton[ii] –, ha a borfilozófiák a szubjektumról és a kozmoszról, azok helyes megismeréséről és megértéséről szólnának. Ebben az értelmezésben a bor katalizátor. Nem a részegség, hanem a mámor, tehát a magasabb tudatállapotok előidézője. Az imaginatív tudat az a hely, ahonnan a teremtett világot a legtisztábban látni. Az imaginatív tudatot nem realizálni, csupán rekreálni kell. Ahogy a föld tudja, mire van szüksége, hogy egészséges növényt teremjen, úgy az emberben is a limine benne van a program a normális életre. A helyreállítást tehát önmagunkon kell kezdeni.

Rudolf Steiner, a bevezetőben említett 1924-es előadássorozata[iii] az, mely után ma biodinamikus művelésről beszélhetünk. Az, hogy a steineri antropozófia a mezőgazdaság, szűkebben a szőlőtermesztés területére is hatni kívánt, a fentiekből világosan érthető. Steiner a helyreállítást nem csak az ember, de a környezet szintjén is fontosnak tartotta, a rekreációt illetően e kettőt elválaszthatatlan egységként szemlélte. A tőle eredő mezőgazdasági nézeteket az első világháború utáni megrongált agrárium állapotára adott válaszként kell tekintenünk. Az abnormális ember nemcsak önmagát és más embereket, de környezetét, tehát földjét is pusztítja, s teszi mindezt az ipar imperatívuszának, a termelési kényszernek eleget téve. Ma, mikor a tudomány a bálvány, a végső soron a steineri antropozófiából eredeztethető biodinamikus művelésmód olyan mozzanatai, mikor cickafarkot, kamillát, csalánt, tölgyfakérget, pitypangot és macskagyökeret érlelnek preparátummá, hogy aztán azzal a komposztálandó anyagok bomlási folyamatait irányítsák, sokan a modern kortól szánalmasan lemaradott és nevetséges tevékenységként aposztrofálnak.

A napjainkban megfigyelhető, ipari méretű és jellegű mezőgazdasági tevékenységek során olyan fajta és mérvű kémiai vegyszerek kerülnek a talajba, melyek a tartós életet, annak növényi, állati és emberi formáját idővel tökéletesen ellehetetlenítik, s amelyek végső soron a rövidtávra berendezkedett, kiaknázásra specializálódott emberi gondolkodásmód következményei. A helyreállítást tehát önmagunkon kell kezdeni.

A fentiek a Mész-hegy alapos bejárása és néhány pohár Vincze bor után kezdtek a fejemben összeállni. A Mész-hegy egy szubmediterrán terület, melyet a borász a Bükki Nemzeti Parkkal közösen kidolgozott telepítési szisztéma szerint 2004 tavaszán ültetett be francia fajtákkal: cabernet franc-nal, merlot-val, pinot noirral és syrah-val. A területen a biológiai növényvédelmet már 2005-ben elkezdte, hogy a Biokontroll Hungária Kht. által előírt három éves, vegyszermentes átállási idő 2007-re be is fejeződjék. Vincze Béla a steineri biodinamikus művelésmódra 2008-ban állt át, így ebben az évben már tanúsítvánnyal rendelkező biobort tudott készíteni.

A biodinamikus művelésmód lényege, hogy a termelők lemondanak a vegyszeres kezelésről és gyógynövény alapú irányított humusz-gazdálkodást folytatnak[iv]. Vincze Béla számára fontos, hogy Mész-hegyi borai a termőhelyi és évjáratbeli sajátosságokat természetes módon közvetítsék.

A Mész-hegyet 2004 előtt erdő borította. Bár, ahogy Béla mondja, Csirke Kálmán és Román Pista bácsi szerint innen kiváló aszúsodott mézesfehéret és kadarkát szüreteltek le egykor a régiek. Béla, mikor először itt járt, persze látta, hogy aszúsodásról, tehát a Botrytis cinerea jótékony fertőzéséről szó sem lehet, hiszen annak kialakulásához a növényen legalább 18-20 órás felületi nedvesség szükségeltetik, itt pedig nincs se folyókereszteződés, mint Tokajban a Tisza és a Bodrog találkozásánál, se állóvíz, mint Sopron fölött a Fertő-tónál, ami a konstans párolgást biztosíthatná. Töppedés volt az, nem aszúsodás, mondja Béla mosolyogva. Lényeg a lényeg, hogy mikor Béla „lemaradt” az Eged-hegyi szőlőtermő-területek aukciójáról, akkor beballagott a polgármesteri hivatalba, hogy milyen földet kaphatna bérbe vagy vásárolhatna meg. Nézd, Bélám, mondta neki egy hang a mindenhatóság nagy egri székéből fölegyenesedve, ott van az a Mész-hegy, de be is erdősödött már, meg állami, önkormányzati, magánszemélyek tulajdonolta részekből is áll, zűrös ez az egész úgy ahogy van, ne spanold az idegrendszered fölöslegesen. Mindenesetre Béla azért csak elkezdett magánban nyomozni a szétdarabolt Mész-hegyi termőterületek után, s kiderült, a tulajdonosok viszonylag nagy hajlandóságot mutatnak, hogy jó pénzért megváljanak parlagon heverő földjeiktől. Volt, aki tisztességes összegért adta el neki saját hányadát, s persze volt, aki pofátlanul drágán – megérezve, hogy ez az ember eltökélt és a részek egésszé állításától semmi nem tántoríthatja el. Előtte persze konzultált Kaló Imrével, aki akkoriban a Mész-hegyi beerdősödött terület erdésze volt, s aki rögtön bíztatta Bélát, vágjon bele vállalkozásába, mert „jó kis hely” az. Nos, azon a jó kis helyen az erdő alatt félembernyi kövek lapultak, amelyeknek az elhordása majd’ egy évbe és sok-sok papíralapú Deák Ferenc portréba tellett. Ezután mintegy tizenkét teherautónyi földet hordatott oda Béla; a környékbeli szőlősgazdák mondták is neki, „épeszű szőlész ilyet soha nem csinált volna”. Szerencsére Béla nem szőlész volt, hanem – a fenti terminológiánál maradva – rekreátor, aki visszaadta a környezetnek azt, amire az a limine teremtetett.

Lábjegyzet

---