Mondhatnánk, hogy ebből elég sok volt az előző évben, és lesz még idén is, viszont ez a többihez képest rendhagyó volt, új koncepcióval. A buli neve is rendhagyó, 22-es csapdája. Ebből mindenki Joseph Heller azonos című regényére asszociált, de ehhez semmi köze nem volt, a 22-es szám Magyarország 22 borvidékére utalt. És azért is ígérkezett ez rendhagyó rendezvénynek, mert a szervezők azt a nem éppen könnyű feladatot vállalták, hogy mind a 22 magyar borvidékről meghívnak egy-egy borászatot, hogy mutassa be borait.

 

Valljuk be őszintén, hogy mindenkinek megvan a néhány kedvenc borvidéke, kedvenc borásza, akad akinek több is, ezekkel szinte mindig minden boros rendezvényen, fesztiválon, kóstolón lehet találkozni. Viszont akadnak kevésbé ismert, vagy kevésbé sztárolt borvidékek, melyek borászati kultúrájáról, borairól, pincéiről alig tudunk valamit. Ennek a rendezvénynek pont az volt az egyik küldetése, hogy ezen kevésbé ismert borászatoknak is bemutatkozási lehetőséget adjon, és mivel minden borvidékről csak egy pince vett részt a borkóstolón, így egyenlő esélyekkel indulhattak az érdeklődő közönség szimpátiájának megnyeréséért. Mert ugye Villány, Szekszárd, Eger, Tokaj mindig mindenhol ott van. De ki volt mostanában olyan borkóstolón, ahol a Bükki, a Csongrádi, az Ászár-Neszmélyi, a Tolnai, vagy a Hajós-Bajai Borvidék kínálja borait?

A rendezvénynek az Országházhoz közeli Falk Miksa utcai Edutus házban lévő rendezvényközpont adott otthont. Belépve egy nagy 22-es szám fogadott, a részvételhez szükséges karszalag alkalomhoz illő, karácsonyi motívumokkal díszített volt. A pohárbérlés után rögtön bele is csaptunk volna a kóstolásba, de eleinte csak csapongtunk, mert nem nagyon tudtuk, hogy milyen borászok hol találhatók. Ekkor lettem figyelmes a bejáratnál kapott, majd a zsebembe gyűrt információs kiadványra, mely nemcsak azt tartalmazta, hogy mely borász mely borvidékről jött, hanem azt is, hogy milyen borokat hoztak. Ez elég dicséretes teljesítmény, tekintve, hogy a szervezők elmondása szerint az utolsó pillanatban állt össze a résztvevők teljes listája. Nem sokat dilemmáztunk, hozzánk legközelebb álló soproni Taschner pincészetet támadtuk le elsőként. A friss, 2012-es rozén, zeniten, és Irsai Olivéren hamar túlestünk, a 2008-as chardonnay pezsgő viszont remek kezdést jelentett, a 2009-es zweigelt meghízható jól iható vörös, a 2008-as Weidengrund kékfrankos az este egyik meglepetése volt a vörösborok közt, remek savaival, fűszerességével, pici ásványosságával, komplexitásával.

Közben zongoraszót hallottunk: a hátunk mögött Eri Yamamoto zongoraművész játszott remek karácsonyi és egyéb dalokat; kár, hogy csak keveset, vagy az is lehet, hogy a másik kóstolóterembe nem nagyon hallatszott át, így ott nem lehetett hallani.

Ha már az újdonságokra akartunk lecsapni, akkor kapóra jött egyik ismerősöm javaslata, akinek tanácsára a Dél-Balatoni borvidékről érkezett Gutman pince boraival ismerkedtünk. Bevallom még sosem kóstoltam őket, de épp itt volt az ideje. A friss 2012-es Irsai-Zöldveletelini házasítás elég egyedi, szokatlan, de érdekes, az előbbi illatos-parfümös jegyeivel az illatban és a zöldveltelini masszívabb savaival, komolyabb testével ízben. Majd következett egy 2012-es érdekesnek tűnő cuvée, királyleánykából, zöldvelteliniből és rizlingszilvániból. Fűszeres, citrusos, közepesen testes, jól iható vonzó bor, elérhető áron. A meglepetést a két 2011-es vörös jelentette, a cabernet sauvignon és a Koppány vére névre

hallgató kékfrankos és cabernet sauvignon házasítás. Mind a kettő gyümölcsös, vonzó, közepesnél nagyobb testtel, látszik, hogy nagyon komoly alapanyagból készült, de a tanninok még kissé rakoncátlanok, húznak rendesen. Viszont erről a borvidékről egy újabb remek pincére leltünk, amely említésre méltó borokat készít, mind vörösben, mind fehérben. Átléptünk közben a Pannonhalmi borvidékre, a Deé pince boraira, ezek többsége megbízható reduktív fehérbor, tetszett közülük az olaszrizling és a rajnai rizling is. Érdekes volt viszont a MIR 2012, ami muskotály és Irsai Olivér cuvée-je, 12 g/l maradékcukorral, és a nevéhez hűen a MIR űrállomással a címkéjén. A borász szerint az orosz vendégek körében, hogy, hogy nem, ez a legnépszerűbb ez a boruk.

Az Ászár-Neszmélyi borvidéket a Turay pince képviselte, egy könnyű illatos 2012-es Irsai Olivérrel, egy picit komolyabb, de hasonló stílusú cserszegi fűszeressel, valamint egy egészen jó 2011-es olaszrizlinggel. A Csongrádi borvidék valami miatt nagy fehér folt a borászati térképemen, itt volt az ideje kicsit megismerni, az Ungerbauer családi pince borai erre lehetőséget is adtak. A 2011-es chardonnay és a 2011-es zöldveleteliniből utóbbit találtam izgalmasabbnak, frissebbnek, tetszetősebbnek. Viszont a két vörös, a 2011-es pinot, és a szintén ebből az évjáratból való cabernet cuvée a megbízható, jól iható, jó árú vörösek közé tartoztak. Az ilyen típusú, szélesebb réteg számára elérhető borból kéne több.

Aztán megint letértem az újdonságok felfedezésének kellemes útjáról, ismerősök jöttek, akikkel a kötelező állomásokat útba kellett ejteni. Badacsonyból Borbély Tamás volt itt (lásd a lenti képet), aki 2012-ben bekerült a Magyar Borakadémia Év borásza választás legjobb öt borásza közé, és akinek borait nagyon szeretjük az utóbbi időben, a 2009-es szürkebarát válogatás és a 2011-es Bácsi dűlős olaszrizling kihagyhatatlan volt ismét tőle. Tokajból a Szent Benedek pince száraz fehérborait vettük szemügyre, a tállyai 2008-as birtok furmint, ásványos, mézes, aszalt gyümölcsös, szép savakkal és visszafogott hordóhasználattal. De picit már oxidált jelleget mutatott, ne tartogassuk, igyuk meg. A 2009-es Nyírjes dűlős hárslevelű viszont nagyon masszív bor, mely inkább szól a termőterültről, mint a fajtáról, valami ételt mindenkép kíván, mert magában kicsit „sok”. 

Somlót a Spiegelberg pince borai képviselték, és talán nála is ittuk az este két legjobb fehérborát. A 2009-es olaszrizling nagyon üde, tiszta, olajos mozgású, intenzív komplex illatában ásványok, érett gyümölcsök, kóstolva nagyon komplex, testes, krémes, nagyon hosszú utóízzel. A 2010-es Nászéjszakák cuvée olaszrizling alapú, de öt féle fajtából készült, az előzőhöz képest kevésbé masszív, kevésbé testes, viszont sokkal üdébb, kifinomultabb, gyümölcsösebb, rendkívül hosszú és finom bor. Vörösborokból kötelező volt, a Pécsi borvidékről Lisicza Sanyi nagyon friss és gyümölcsös, de még kissé fésületlen 2011-es merlot-ja, valamint a sokkal komplexebb és érettebb 2008-as cabernet sauvignon-ja. Csakúgy, mint a villányi Maul pince 2011-es Latorja, mely nagyon komoly és masszív alapanyag, viszont a jelentős tannin még nem simult el benne, nagyon igényli a palackos érlelést, pihentetést. Szekszárdot is egy húzónév képviselte, a Vesztergombi pince, akik alapboraikból hoztak hármat, melyből most a kadarka tetszett kiemelten. Viszont volt egy meglepetéstételük, ami „Vastag Csaba bora” névre hallgatott: egy válogatott cabernet sauvignon, de ez sokadik kérésünkre és unszolásunkra sem akart kinyílni, sajnos. Így át is mentünk az egri Hagymási pincéhez, ahol a fűszeres, ámde kissé még kialakulatlan 2011-es kadarka után ráértünk az este talán legjobb vörösborára, a 2007-es Föld és Lélek névre hallgató cuvée-re. 80%-ban cabernet franc, a maradék 20%-on syrah és kadarka osztozik, intenzív illata komplex, fűszeres, gyümölcsös, egries, kóstolva, remek egyensúlyt mutató savak és érett, integrált tanninok, komoly test, hosszú utóíz, fekete bogyós gyümölcsökkel, étcsokival.

Ha már csoki, akkor meg kell említeni a rendezvény egyik üde színfoltját, az Ery Rouge kézműves csokoládét, mely nemes egyszerűséggel a tulajdonos Vörös Erikáról kapta nevét, és aki mind tejcsokis, mind az étcsokis, bonbonos szortimentben elég gazadag kínálatot kóstoltatott az este folyamán. Sajnos csak későn vettük észre, pedig sok csokija remekül párosítható volt néhány kóstolt borral. Viszont előre csomagolt pici kis ajándék csokikkal is meglepte a kóstoló közönség azon részét, aki hozzá tévedt.

És akkor említsük meg azt a két pincét is, mely az est pozitív meglepetése volt nálam. Az egyik a Zalai Bezerics pince, amely nagyon komoly és komplex 2011-es fehérborokkal érkezett. Ezek közül kiemelkedett egyrészt a Cserszegi fűszeres, mely illatban hozta a fajta jegyeit, kóstolva viszont egy meglehetősen komoly, testes, sokrétű bort kaptunk, mely azért erre a fajtára nem jellemző. A másik a pince saját nagyágyúja, a Pátria névre hallgató bor, mely egy fajta nevét takarja, ami az olaszrizling és a piros veltelini keresztezésből jött létre. Bora egyedi, izgalmas, testes, krémes, szinte harapható, ugyanakkor nem nehéz, hanem jól iható, tetszett nagyon.

A másik meglepetés a Hajós-Bajai Koch pince volt, friss 2012-es cabernet rozéjuk, üde, jó ivású, üdítő, szívmelengető bor. Aztán jött a 2011-es kadarkájuk, mely az este egyik meglepetése volt a vörösborok közt, nagyon szép gyümölcshangsúly, háttérben halványan édesfűszerekkel, közepes testtel, ugyanakkor nagyon jól iható, könnyen lecsúszik belőle akár egy üveggel is. Majd a vöröseket egy 2007-es cabernet sauvigon barrikkal zártuk. Eleinte lassan nyílik, de a szellőztetést idővel meghálálja, a palackos érlelés jegyei mellet, kis fűszeresség, konyakosság, érett gyümölcsök, közepes test. Talán egy kicsit rövid utóízben, de így is egy jól sikerült bor.

Időközben annyira elröppent az idő, hogy jó pár más borvidékre már nem maradt idő. Talán majd legközelebb. Igen legközelebb, mert az első ilyen jellegű rendezvény után a szervezők ígérték a folyatatást, a 22 magyar borvidékről 22 újabb magyar borásszal és egyéb meglepetés kiállítókkal. A távozáskor a ruhatárnál az élelmesebbeknek még jutott az ajándékként kapott kézműves konyakmeggyet tartalmazó csomagból. Én sajnos annyira elbeszélgettem az időt, hogy erről lecsúsztam. Összegezve a tapasztalatokat, a rendezvény üde színfoltot jelentett az egyre több borfesztivált, borkóstolót felvonultató magyar boros életben, mégpedig azzal, hogy sikerült az egészet egy új tematikára felfűzni, és a boros témát újszerűen, mások által eddig még nem kezelt módon megközelíteni, lehetőséget adva az eddig kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert borvidékeknek, borászoknak. Készüljünk a folytatásra!