Bordói fajták – együtt és külön

Cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot – aki egy kicsit is érdeklődik a borok iránt, már azonnal rá is vágja: bordói fajták. Valóban, ez az a három kékszőlőfajta, amely nemcsak hogy összeforrt a Bordeaux-i borvidék nevével, de alapvetően meghatározza a Bordói November Nagykóstolót is – azt a Winelovers rendezvényt, amely az elmúlt szombaton ismét megrendezésre került, hagyomány szerint a Corinthia Hotelben.

Bordeaux világhírű borainak szinte mindegyike házasítás. Ennek hátterében egyrészt az a szándék áll, hogy a borba kerülő különböző fajták legjobb tulajdonságai egymást erősítsék, másrészt hogy a vidékre jellemző szélsőséges, fagyveszélyes és csapadékos időjárási viszonyok ellenére is szép, kiegyensúlyozott borok szülessenek a különböző években. A Bordói Novemberen felsorakozó hazai kínálatban azonban nagy számban találkozhattunk olyan palackokkal, amelyen csak egyik vagy másik fajta neve állt. Hogy mi lehet ennek az oka? Erre a kérdésre igazán akkor tudnék jól válaszolni, ha az összes jelenlévő borászt végigkérdeztem volna döntéséről, ám az az este számos pontján kiderült, hogy több borásznak is van kedvenc fajtája, amellyel nem csak a már jól bevált eljárások mentén foglalkozik, de szívesen kísérletezik is, így nem kérdés, hogy kínálatában a kedvencéből készült fajtaborok is biztosan megjelennek.

Egyre többször találkozom azzal a jelenséggel is, hogy egy-egy borászat nem csak saját borvidékén, de máshol is megjelenik – így gazdagítva kínálatát a tőle megszokottól eltérő karakterű borokkal. A Vin Art név mögött is egy ilyen kísérletezés rejlik: a hajós-bajai borvidékről már jól ismert Koch Borászat villányi pincéje és az itt készülő borok viselik ezt a nevet. 2016-os Cabernet Franc Classicus-ukat választottam arra, hogy az estére hangolódjak, és nem csalódtam, hiszen a pohárból éppen azok a gazdag, karakteres aromák bújtak elő, amelyek a borvidék és a fajta kettősére jellemzőek.

Hogy Finnország biztosan nem borairól híres, azt bátran kijelenthetjük, ám ez korántsem jelenti azt, hogy egy finn ne érthetne a borok készítéséhez – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szintén a villányi borvidéken működő, a neve alapján talán inkább valamilyen egzotikus ázsiai vidékre utaló Rejiji Wines. A borászat alapítója, Reijo Itkonen személyesen is elkísérte borait erre az estére, így tőle hallgattam meg a tudnivalókat arról a két tételről, amelyet a kínálatából választottam. A Rejiji Villányi Franc 2017 és a Rejiji Villányi Franc Lot 2 2016 egy év eltéréssel ugyan, de egyaránt a Kopár dűlőből származik, illatukban és ízükben pedig egyaránt az a fűszeresség dominál, amelyet új, magyar, médium pörkölésű hordóban való érlelésük során kaptak.

Hogy ne csak fajtaborokat kóstoljak, a 2017-es Tiffán Carissimae-t is kipróbáltam. A szintén a Kopár-dűlőről származó cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot fajtákból karakteres bordói házasítás született, amelyben a gazdag gyümölcsösséget a hordó fűszeressége tartja egyensúlyban.

Bevallom, számomra eddig ismeretlen volt a balatonfüredi Villa Gyetvai, ugyanakkor kíváncsivá tett, mivel jelenik meg egy olyan borvidék pincéje ezen az estén, amely leginkább fehérborairól ismert. A 10 hektárt magáénak tudó borászat legnagyobb területen kékfrankost termel, így az ebből a termésből készült, Zsendülő névre hallgató, a 2019-es évjáratból származó rozé-t választottam. A csábító gyümölcsösség és az intenzív savérzet egyaránt emlékeztetett arra, hogy miért gondolom kiválóan alkalmasnak arra a kékfrankost, hogy rozé készüljön belőle, a Villa Gyetvai rozéja pedig üde, friss állomást jelentett a bordói vörösek között – még akkor is, ha a kékfrankos ezúttal csak mellékszereplője lehetett az estének.

Az Antinori család 26 generáció óta foglalkozik borkészítéssel és a 600 év alatt Olaszország egyik legnagyobb borvállalatává nőtték ki magukat. Máltán, Chilében, Kaliforniában, Washington államban és Chilében is vannak birtokaik, 2000 óta pedig a bátaapáti Tűzkő birtok is a családhoz tartozik, ahol a Toszkánára emlékeztető dombokon friss, ropogós fehérborok és testes vörösek egyaránt készülnek. Ezen az estén 2019-es cabernet franc-juk került a poharamba, amelyből a 28 napos héjon erjesztésnek és a tölgyfahordós érlelésnek köszönhetően érett, erdei bogyós gyümölcsök és fűszeres ízek köszöntek vissza.

És ha bordói fajták, akkor a merlot sem maradhatott ki az estémből, így esett a választásom a 2011-es évjáratú Thummerer Superior Tekenőháti Merlot-ra. Mivel ez az év nagyon meleg volt, a borászat teljesen beérett alapanyaggal dolgozhatott – ennek és az erős terméskorlátozásnak köszönhetően az eredmény pedig mély rubin színű, gazdag, nagytestű merlot lett.

A pop-up kurzusokból négy is jutott az estére, ebből három volt az, amelyhez én is csatlakoztam – a kurzusok ezúttal nem egy-egy fajtára vagy borvidékre, hanem egy-egy borász munkájára, újító szemléletére fókuszáltak, így tudtam meg újabb titkokat a Streit-Zagonyi pincészet, Malatinszky Csaba vagy Maul Zsolt borászatáról.

Streit György közgazdászként csöppent a borászkodás világába, ám eredeti szakmája erősen beépül abba a szemléletbe, amelyet a Streit-Zagonyi márka képvisel. Ezen az estén arról mesélt nekünk, hogy milyen szempontok szerint, mekkora tudatossággal építik a borászatot, miközben a négytételes borsort (2021 Kékfrankos Rozé 2021, Dilara Vörös Cuvée 2019, Union 2019, Villányi franc 2019) kóstolgattuk. Az előadás közben kíváncsian tekintettem körbe a hallgatóságon, és arra gondoltam, hogy bár én is közgazdászként végeztem, mégis jobban örültem volna, ha kevésbé a grafikonokról, és jobban a borokról szól ez az este. A kezdésként útjára indított 2021-es Kékfrankos Rosé ettől függetlenül kiváló választás volt az előadás felvezetéséhez, a 2019-es Dilara pedig nem csak titokzatos neve miatt volt izgalmas – a portugieser – kékfrankos – merlot házasítás nagyszerűen kombinálta a könnyedséget, a gyümölcsösséget és az eleganciát.

Malatinszky Csaba szintén nagyon tudatos munkájában, ugyanakkor kísérletező kedve és a cabernet franc iránti rajongása egészen egyedi hangot jelent a magyar borászok körében. Három bort hozott az estére: a 2015-ös Noblesse Cabernet Franc, a 2013-as Kúria Cabernet Franc, és a 2017-es Maghari egyaránt kedvenc fajtájából készült. Ez utóbbi kiváló illusztrációja volt az ún. „Methode Malatinszky” eljárásnak, amely mára már nemzetközi szinten is ismert és elismert a szakmában.

A Methode Malatinszky, vagyis az innovációs díjjal elismert Malatinszky-féle vörösbor erjesztési technológia arra a kérdésre ad válasz, hogy zárt térben hogyan lehet megoldani a vörösbor erjesztését. A borász az eljárás során dűlő – és parcella szelektált cabernet franc szőlőből, zárt körülmények között, új tölgyfahordóban erjeszt vörösbort, amelyhez teljes mértékben kézi munkát alkalmaz, a zárt térben, az új hordóban pedig a bor magasabb szintű integrációja alakul ki, miközben a gyümölcsösséget adó észterek is megmaradnak. Ennek az eljárásnak a gyümölcse a MAGHARI, amely 2015-ben készült először a borászatban, és amely azóta több nemzetközi kiállításon is bemutatkozott – nagy sikerrel. A hordóban történő erjesztéshez természetesen a technológiához illeszkedő, a nyomásnak ellenálló hordótípus kifejlesztésére is szükség volt. A munkát a Kádár Hungary végezte el.

Maul Zsolt kurzusa zárta az este előadásainak sorát. A borászról tudható, hogy többször is hátat fordított már ennek a szakmának: először akkor, amikor a családi tradícióval szembe menve közgazdász végzettséget szerzett, majd másodszor néhány évvel ezelőtt, amikor családjával együtt az országot is elhagyta, és Németországba költözött. A villányi borvidék azonban újra visszahívta és – elmondása alapján - részben az ösztöneinek, részben a szerencsének köszönhetően újra borászkodni kezdett. Amíg a Malatinszky Kúria fő fókusza a cabernet franc, addig Maul Zsolt a merlot elkötelezettje, és kizárólag prémium borokat szeret készíteni ebből a fajtából. Ezen az estén a Hedonista névre hallgató fajtabor vertikális kóstolójának lehettünk részesei – négy évjárat (2017-től 2020-ig) borait próbálhattuk ki és hasonlíthattuk össze. Személyes kedvence bizonyosan mindenkinek lett ezen a kóstolón, de abban talán mindannyian egyetértettünk, hogy minőség és különlegesség tekintetében nincs különbség az évjáratok között, vagy talán annyi, hogy a borok évről-évre kifinomultabbak lesznek – hála Zsolt újító kedvének és nyughatatlanságának. Borászatának honlapján olvashatjuk ún. „Ars Bor eticáját”, amely egyértelmű magyarázatot ad arra, miért olyan kiválóak borai:

„Én nem állok meg, nem ülök le, nem alszom el, nem fordulok vissza. Én nemet mondok arra a szándékra, amely mozdulatlanságra ítél, megköt, korlátoz. És igent mondok, mindig igent, bármilyen csüggedt vagyok, arra, ami megsokszoroz, ami előre lök, ami arra kényszerít, hogy többet tegyek, mint ami elég vagy szükséges, és többet, mint amivel a többiek megelégszenek.”

Az est végén arra gondoltam, milyen szerencsések vagyunk mi, hazai borkedvelők. Rengeteg kiváló borászunk van – és szép számmal vannak köztük olyanok is, akik folyamatosan nyitottak és képesek a megújulásra is. Így pedig soha nem lesz unalmas az a magyar bor, ami a poharunkba kerül, még akkor sem, ha csak egy fajta mellett köteleződünk el.