A kevésbé tapasztalt olvasó gondolhatja, hogy az édesbor, az csak édes bor. A valóság inkább az, hogy minden jelentős országnak megvan a saját édes büszkesége. A lehető legszélesebb fajtaválasztékkal, és stílusban. Chenin blanc, tramini, chardonnay, sauvignon blanc, semillon, rajnai rizling, furmint, hárslevelű, muskotályok, zéta, zeusz, és ki tudja még hány helyi fajta. Van késői szüret, édes cuvée, szamorodni, jégbor, BA, TBA, aszalt, mazsola, szalma és persze a csúcson: az aszú. Lehet reduktív, hordós, botritiszes szemekkel vagy anélkül. Újvilági, óvilági és akkor még az erősített borokból nem is beszéltünk. Ugye nem is olyan egyszerű a helyzet?

Ebben a nagy halmazban próbált meg fogódzót nyújtani ez a Mesterkurzus. Minden bornál fontos az egyensúly, de az édes boroknál még a szokottnál is nagyobb jelentőségű, hiszen a sav és a cukor aránya határozza meg elsősorban, hogy milyen élményt ad egy bor. 
Sav nélkül csak egy szirupos valami lesz a poharunkban, ahol a cukor mindent ural. Pedig nevük ellenére az édes borok nem erről szólnak, sokkal inkább a gyümölcsökről, botrytisről, érettebb boroknál teafű, földes jegyek, az ősz illatai, ásványok és még ezer más minden. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket a savakat a rajnai rizling és a tokaji fajták (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály) tudják a legszebben gyűjteni. Persze képes lehet rá más fajta is, de sokkal ritkábban.

 

 

Kezdjük a legnagyobb hírnévnek örvendő Sauternes-nel és a semillon, sauvignon blanc házasságával. Innen általában szirupos, muskotály illatú, kicsit illós, alkoholos és alacsony savú borok érkeznek, annak ellenére, hogy elég széles lehetőséget biztosítanak a szabályozások, a bor „kezelésére”. Áruk és reputációjuk ellenére a legnagyobb nevek kivételével szerintem nem túl érdekesek.

 

Mosel annál inkább, ahol a rajnai jó sava, citrusos karaktere kiegyenlíti a cukrot, szép egyensúlyt teremt. Tapasztalatom szerint még a fontos édes borok közé érdemes sorolni Anjou és azon belül Coteaux du Layon chenin blanc édes tételeit. Ez a fajta is képes, annyi savat megtartani, amivel a sokat emlegetett egyensúlyt megteremti. Emellett a chenin blanc illatvilága is jól illik az édes tételekhez.

 

Mivel nekünk van egy Tokaj-Hegyaljánk és több különböző típusú édesünk, ezért inkább erről beszéljünk! Alap a késői szüret, töppedt szemekkel, tele gyümölccsel, frissességgel. Van a szamorodni édesen, ritkábban szárazon, amelyben vegyesen vannak egészséges és botritiszes szemek is. Végül az aszú, amelyben a botritiszes szemeket öntenek fel az évi musttal, murcival, vagy kiforrott száraz borral. Aszúknál már csak az 5 és 6 puttonyos tételek vannak, ezeket tekintjük megfelelő minőségnek. Persze már nem puttonyoznak, hanem mérésekkel határozzák meg, hogy a bor melyik kategóriába tartozik. 

 

Az édes cuvéek általában nem jelentősen különböznek az aszúktól, beltartalmi értékük és készítésük igen hasonló. A legfőbb különbség, hogy ezeknél a boroknál nem kell megvárni a 3 éves érlelési időt, mint aszúknál, így hamarabb piacra kerülhetnek. De ettől az édes küvék persze nagyon kiváló dolgok. 

 

 

Ezen az estén a Holdvölgy Szamorodni, és a Royal Betsek Aszúja szerepelt a legjobban. Mindkettőt azért kedveltük nagyon, mert túlmutatott már a friss gyümölcsökön, a nagy, letaglózó fiatalos barackon, körtén. Magukban hordozták a terroirt, hatalmas erejükkel, ásványaikkal, földes és csonthéjas jegyeikkel. Mindemellett volt bennük sok aszalt gyümölcs, méz, gyógynövény. Komplex illatok és ízek jellemezték őket. A kötelező belső egyensúly is rendben volt, és a végén a hosszú, komoly savaknak sikerült a cukor érzetet is a helyére rakni, így sokkal jobban kiemelték az ízeket.

 

Finom volt még a Szepsy Szamorondi (természetesen!), Zsirai aszú, és a Holdvölgy Cuvée. Wille-Baumkauff Mária (Pendits Pince) 22 éves aszúja pedig egy rendhagyó tétel volt, csakúgy, mint a Pendits Pince borai, amelyek szokatlan felfogással készülnek.