Klubtagok lehetünk már évente négy palack vásárlásával is, persze magasabb kategória eléréséhez nem árt, ha havonta veszünk ennyit, úgy nagyobb kedvezményt kaphatunk mind a borok árából, mind a borkóstolók, borvacsorák és egyéb rendezvények részvételi díjából. Természetesen a klubtagokért mindent! Csodás parkokban, árnyas fák tövében, tavakat és szökőkutakat nézegetve lehet bort kóstolni a legtöbb helyen, és ne felejtsük ki a pazar pompával berendezett kóstoló helyiségeket sem, amik még a legkisebb borászatoknak is kötelező tartozékai.

Nem egy általunk meglátogatott borászat büszkén számolt be arról, hogy a klub rendszerben eladott termékeik az éves forgalmuk 60%-át is elérik. Melyik magyar borászat, vagy bármely más itthoni vállalkozás ne lenne boldog, ha termékeinek fele szinte előre elkelne? Természetesen tudom, hogy országaink kultúrája közt nem kevés különbség van, de ez a marketing stratégia talán itthon is megvalósítható lenne. Kaliforniában ez olyan természetes, hogy az élelmiszerboltban is komoly kedvezmény járt a tagsági kártyát felmutató vásárlóknak, sőt, ott egy széles mosoly a kedves eladó hölgyre elég volt, hogy lehúzza a saját kártyáját és olcsóbban vásárolhassak. A kifogástalan kiszolgáláshoz és minőségi borokhoz az amerikai fizetőképes kereslethez jól illő, de a magyar átlagos pénztárcához képest magas árfekvést tapasztaltam. A kóstolt borok egyikére sem lehetett panasz, és kisebb csodákkal is találkozhattunk, amelyekért 40 és 300 dollár közötti árat kell fizetni. Utóbbiakból csak pici, de annál emlékezeteseb kortyok jutottak. Az árak által biztosított bevétel viszont garantálja, hogy a termék a tőkétől a palackig maximális figyelmet, a leggondosabb emberi munkát, a legjobb minőségű eszközöket és anyagokat kapja.

 

A magas árfekvés olyan többletköltségeket fedez mint:

 

Amerre a szem ellát, mindenhol gyönyörűen megművelt, szépen rendezett szőlőtáblákat találtunk, minden apró részletre gondosan ügyelő szakemberekkel. Azonban még ezeket látva is meglepett a minőségi szőlő magas, kilógrammonkénti 6-7 dolláros ára, amit nem is érdemes hasonlítani a magyar termelők bevételeihez.

Kalandjaink a Grgich Winery többieket is felülmúló vendégszeretetével folytatódtak. Miljenko „Mike” Grgich Dalmáciában, borász családban született 1923-ban, szőlészetet és borászatot tanult Zágrábban. 1954-ben hagyta el Jugoszláviát, onnan Nyugat-Németországon és Kanadán keresztül érkezett Kaliforniába, ahol sok neves borászatnak (többek között a Robert Mondavi Winery-nek) dolgozott és készített díjnyertes borokat. Legnagyobb eredménye a Chateau Montelena 1973-as Chardonnay bora, ami a „Judgment of Paris 1976” fehér győztese. A filmben nem említik meg a nevét és szerepét saját kérésére. Az 1976-os siker után saját borászatot indított Napa völgyben. Az építkezés kezdetén, alapkőlerakás helyett, az akkorra már hiánycikknek számító, csillagászati árú nyertes Chardonnayból locsoltak egy palackkal a földre, hogy szerencsét hozzon az új vállalkozásnak.

 

A ma is jó egészségnek örvendő 96 éves borász lánya, Violet Grgich fogadott minket. Pár évet dolgoztam Horvátországban, innen származó, limitált nyelvtudásból telt pár mondatra, ami azonnal családiassá tette az amúgy is nagyon kedves fogadtatást. Megismertük a család és a pincészet történetét. Megtudtuk, hogy Horvátországban is üzemeltetnek egy borászatot. Nagy élmény volt a pincészet melletti a szőlőtőkéken látni a völgyben honos fajtákat, tanulmányozni az eltérő fürt- és levél formákat, és természetesen végigkóstolni a termést még gyümölcs állapotában. Az udvaron állt egy para tölgy is, megkönnyítve azt, hogy el tudjuk képzelni, hogyan lesz ennek a fának a háncsából a palackot lezáró dugó. A pincészetben az erjesztés során a hordók forgatásával keverik fel a seprőt, amit egy üvegfalú hordón a látogató maga is megtekinthet. A „vendégek kedvéért mindent” jegyében a klasszikus szőlőtaposást is ki lehetett próbálni, majd a vörös mustot festékként használva, a pincészet logójával ellátott fehér pólóra lépve lábnyomát a kedves látogató szuvenírként haza is vihette. Borkóstolónk egy fehér, három vörös és egy édes fehér tételt tartalmazott. A száraz fehér természetesen chardonnay volt, az 1976-os párizsi győztes stílusában készítve. Csodás krémes, vaníliás ízeket kapott az új francia tölgyfahordótól, de jól érvényesültek a fajta saját jegyei, és a gyümölcsös ízek sem vesztek el a közel kétéves hordós érlelés során.

 

Következő állomásunk a Hess Collection volt, a pincészet ültetvényei Napa várostól nem messze a völgy oldalában, magasabb területeken fekszenek. Golfkocsival vágtunk neki a jelentős emelkedőket is tartalmazó útnak, ahol komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy a termőréteg ne pusztuljon le. Ennek érdekében vízelvezető csatornák terelik jó irányba a csapadékot, illetve a szőlő körül minimum 10 méteres sávban minden növényt kiirtanak, hogy megelőzzék az erdőtűzek átterjedését. Kis autónkból láttunk egy öreg kolostort, amit ugyancsak a szőlő ölel körül. A legszebb kilátópontokon tartott rövid pihenők alkalmával egy-egy pohár finom nedű társaságában gyönyörködhettünk tovább a tájban. A hűtőtáskából egyszer egy málnás, epres, sárgadinnyés, vörösáfonyás ízvilágra emlékeztető petit verdot-ból készült rose került elő, máskor pedig a mamutfenyők tövében hagyományos eljárással készült pinot noir pezsgőt volt szerencsénk kóstolni.

A szőlészet után a borászati feldolgozón kalauzolt végig kedves kísérőnk, ahol megdöbbenve álltunk egy 50 ezer literes, több oldalról meghorpadt tartály előtt. A „kiállított acélóriás” emléket állít a 2014-es földrengés kegyetlen pusztításának, ami után lényegében a teljes borászati üzem felújításra került. A természeti katasztrófa „átélésének” kedvéért a tartályt néhány másodpercre egy elektronika kegyetlen erővel meg is rázza, közben félelmetes zajokat is hallunk, hogy saját bőrünkön érezhessük a földmozgás robajának rettenetét. A látogatás csúcspontja egy exkluzív kóstolóteremben várt ránk.

 

A tematikus borkóstolót speciálisan ezekhez a tételekhez megálmodott, különleges alapanyagokból nagy gonddal készített fehér-, tej- és étcsokis bonbon költemények kísérték. A 2017-es Lion Tamer (Oroszlánszelídítő) fehér cuvée-nél fehércsokis, citromos, mandulás bonbon fokozta az ízvarázst. A fehér pinot noir, viognier, albarinho élénk savérzete citrusos, sárgadinnyés mandulás íz- és illatjegyekben bontakozott ki. A 2016 Rockpile Zinfandelhez balzsamecetes, feketeribizlis, maracaibói 65% kakaótartalmú étcsokis praliné járt, ami kiválóan harmonizált a bor fekete ribizlis, áfonyás, feketecseresznyés jegyeivel. A Zinfandel testes, aromás, ásványos, kerek tanninos, magas extraktú, komoly édességérzetet keltő bor volt – szerelem első kortyra.

 

A 19 Block Cuvée 2015 65%-os kakaótartalmú étcsokoládéja ibolya, kávé és pörkölt rizs adta ízkavalkáddal párosult. A 19-es parcella a borászat egyik legmagasabb pontján, a Mount Veeder AVA apellációban fekszik. A meredek lejtő és az erőteljes óceáni hatás "gondoskodik" a rendszeres ködfelhőről és a kiváló csapadékutánpótlásról. Ennek és a magas hőingadozásnak az eredménye a kiváló savgerincű, elegáns tanninstruktúrával készült malbec, syrah és cabernet sauvignon házasítás. Ízében málna, fekete cseresznye és áfonya, amit a 22 hónapos francia-magyar hordókezelés az ánizs, csokoládé és vanília ízjegyekkel díszitett fel.

 

Kalifornia az újvilági borvidékek között is különleges élménnyel gazdagít. Az amerikai boripari ágazat valamennyi stratégiai területén – legyen az termelés, ár, reklám, értékesítés, vagy ügyfélszolgálat – minden négyzetcentiméteren átgondolt, tudatos rendszer. A borvidéket nemcsak a Bacchus italáért rajongóknak ajánlom, hanem bármelyik MBA hallgatónak is. Egy különleges esttanulmány világának útvesztőiben találhatjuk magunkat, ahol számos kérdés merülhet fel bennünk, amire talán egy következő alkalommal kapjuk majd meg a választ. Bízom benne, hogy sikerült kedvet csinálnom e hozzánk nem épp közeli borvidék meglátogatáshoz. Az In Vino Lidia Tours egyedi, testre szabott Napa völgy programja egy életre szóló nyomott hagyott a Szépasszonyvölgyből származó lelkemben.