Az első Juhfark Ünnepet megelőzően szakértő csapat bírálta elő a rendezvényen megjelenő borokat, és zárta ki azokat, amelyek rontották volna a színvonalat. Az előválogatás jól sikerült, mert nem volt hibás, problémás bor a kínálatban.

 

 

 

Persze lehet az is, amikor korán, éretlenül szedik - biztos, ami biztos alapon. Nem egyszerű bánni a juhfarkkal, mert érzékeny fajta, gyakorlatilag bármire - fekvésre, évjáratra, napsütésre, csapadékra, tömött fürtjei révén gombásodásra, és egyéb betegségekre is. Mégis a helyiek nagyon szeretik, na nem azért, mert legendásan javítja a férfierőt, hanem mert a sajátjuk, ez a gyökerük, a hagyományuk.

 

Emellett a juhfark nagyon széles lehetőségeket kínál a felkészült szakembernek. A rendezvényen megmutatta a fajta, hogy tud kedves, picit édes gyöngyözőbor lenni, feszes és férfias, vagy kerek, gyümölcsös szárazborrá válni, miközben jól áll neki, ha félédes, vagy aszúsodik, és még szamorodni készítésére is alkalmas.

 

A kósotlón legtöbb a kerek, jó ívású, tartalmas, még gyümölcsös fázisban lévő, fiatal borokból volt. Ez jól is van így, mert ez a juhfark valódi arca szerintem, nem az a bizonyos kemény, fognyüvő típus, amely még 10 éve is jellemző volt.

Mi is a juhfark jellemzője?

 

Erre a kérdésre felelte Kolonics Károly, somlói borász, hogy nem lehet megmondani. Van a borban egy „juhfark molekula”, aminek aromajegyeit nem lehet szétszedni, csak megtanulni. Aki belekóstol egy juhfarkba, az fogja tudni, hogy az egy juhfark. Én is próbáltam megtalálni, de azt hiszem igen nehéz szavakba önteni...

 

Az ember megkóstol és megjegyez néhány somlói juhfarkot, akkor örökre tudni fogja, hogy milyen, de körülírni nagyon nehéz. Természetesen az analitikai adatok, készítési szabályok, egy termékleírás megalkotható, de abban aromaképek nem fognak szerepelni, csak nagyon megfoghatatlanul. Az ízkép leírását megnehezíti, hogy a juhfark, az olaszrizlinggel egyetemben jó terroir közvetítő. Ezért ezek a fajták azok, amelyek leghamarabb somlóivá válnak, vesztik el gyümölcseiket, és válnak ásványos borokká. A furmint vagy a hárslevelű is tudja ezt a borvidéken, csak jóval lassabban.

 

Mit nyújtott még nekem ez az ünnep?

 

Úgy érzem reményt. Reményt, hogy Somlónak van jövője, mert több generáció állt a borászoknak szánt helyeken. Létezik a nagy öregeket leváltó középkorú, már tapasztalt évfolyam, és ott liheg mögöttük igen tekintélyes számban a fiatalság. Az a fiatalság, aki nem nagyképű, nem öntelt, hanem tanulni és fejlődni vágyó, bátor, és kísérletező, és ami a legfontosabb összetartó.

 

Kikre is gondolok? Az első generációból még kóstolhattuk Fekete Béla bácsi borait, akinek hagyománya remélhetőleg fennmarad. A második generációból Kolonics Károly, nagy bajuszú Jász László vagy Géró Péter. A harmadik generáció Barcza Bálint (Barcza Pince), Tóth Péter (Tóth Pince), Kis Tamás (Somlói Vándor Pince). Mellettük pedig jól megfér két nagyobb is a Tornai Pince és Kreinbacher Birtok, akik már szintén a borvidék nagy öregjeinek számítanak. Mondjuk a fiatalok sem nyeretlen kétévesek... Elég csak az Apátsági Pincére gondolni, vagy Tóth Péter, bár csak 32 éves, de hegybíróként, a hegy „jegyzői” feladatait is ellátja.

 

Reményt ad az is, hogy sikerült elsőre egy profi rendezvényt összerakni. Jó borok, finom ételek, kellemes zenekar, szervezettség, és rugalmas határozottság jellemezte az eseményt. Úgy tűnik, hogy sikerült mindenkinek megérteni azt, amit Fiáth Attila tanácsadó, a megnyitón is elmondott, hogy a bor önmagában nem elég. Rengeteg jó bor van a világon, ezért a vendégeknek komplex élményt kell adni. Ennek pedig része a bor mellett, a környezet, a vendéglátás és a folyamatos programkínálat. Amennyiben ezért közösen tesz valamit Somló és kihasználja a helyi fajták, így a juhfark reneszánszát, akkor a Juhfark Ünnep és sok hasonló esemény nagy lökést adhatnak a borvidékeknek.