A kiállított borok listáját gyorsan átfutva megakadt a szemem pár fehér, illetve rozé boron. Érdekes koncepció. Értem, hogy a szortimentbe be kell rakni egy-egy fehéret, ami igazolná, hogy azért Villányban nem csak vörösborok vannak, arról nem is beszélve, hogy a kóstolósorba berakott rozékkal pedig legdélebbi borvidékünk jelezni szeretné nekünk, fogyasztóknak, hogy az utóbbi évek rozé őrületéből ők is derekasan kiveszik a részüket. De tegye mindenki a szívére a kezét, hát Villányt leginkább nem a bordói házasításaiért szeretjük? Nem a merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon szentháromsága jut eszünkbe Villányról? Mindegy. Elhatároztam, hogy ma este nyitott leszek mindenre.

 

Miután megkaptam a kóstolópoharamat, a borok listájával elindultam felfedező körutamra. Az egyszerűség kedvéért egyből az első borászatnál, Gere Tamás & Zsolt borainál kezdtem az első ránézésre is nagy koncentrációt igénylő és hosszúnak ígérkező estémet, hiszen az este folyamán tíz villányi borász 50 különböző bora várt arra, hogy megkóstoljam őket.  A borászat által bemutatott 2011-es Portugieser gyakorlatilag tankönyvszerűen hozta a fajtától elvárható alap tulajdonságokat: élénk, szinte vibráló bíbor-lilás szín, piros bogyós gyümölcsök csöppnyi fűszerességgel párosulva. Sajnos azonban a kötelező minimumon kívül semmi pluszt nem éreztem benne, amely kiemelte volna a többi portugieser közül. Primőr bornak szánják és arra tökéletes. Alk. tart: 12,5 %.

A pincészet 2008-as Cabernet franc válogatása azonban minden kétséget kizáróan egy nagyon eltalált bor. Szinte éjsötét szín és keleti éjszakákat idéző, fűszeres illat áradt belőle. Mielőtt a magas tannintartalomtól a szám úgy nézett volna ki, mint a kicserepesedett hortobágyi szikes puszta augusztus végén, gyorsan jött a felmentő sereg egy hasonlóan szignifikáns alkohol és érezhetően nagy test képében, melyek segítségével szám szikes pusztája már egy zöldellő, buja, virágzó selymes rétté alakult át. Nagy alkalmak, kivételes események itala. Alk. tart: 13,0 %.

Gere Tamás & Zsolt után a 65 hektáron gazdálkodó Polgár Pincét céloztam meg, mint következő stációt. Polgár Zoltán szikár, elegáns kinézete a rég letűnt korok úriemberét juttatta eszembe, amit csak megerősített előzékeny, udvarias modora. Egyszerre tudta szóval tartani a már kiszolgált vendégeket, illetve azonnal kiszolgálni az üres pohárral érkezőket. Tudom, hogy ez alap kellene, hogy legyen, de ezen az estén elég kevesen voltak képesek erre a mutatványra. Arról a lelkesedéséről nem is beszélve, hogy úgy mutatta be a borait, ahogy leginkább csak egy kezdő borász tudja, amikor első tételeit hivatalos versenyen méretteti meg. Külön köszönet illeti, hogy személyesen maga jött el bemutatni a borait, ami megint nem volt elmondható minden borászatra.

2011-es Kadarka sillere kifejezettenüdítő színfolt volt a testes vörösborok között. Könnyed megjelenése, élénkpiros színvilága, málnás és cseresznyés illata – amely jól kiegészült a kadarkára jellemző fűszerességgel –, még januárban is a meleg nyári napokat juttatta eszembe. A korty a fent elhangzottakat teljes egészében alátámasztotta. Nem vett el belőle semmit, de nem is adott hozzá. Nyáron mindenképpen kipróbálom! Alk. tart: 12,5 %.

A 2012-es Portugiesere élénk rubintvörös színű bor, melyre a kifinomult lágyság és puha bársonyosság volt jellemző. Illatában itt is a fűszeres jegyek dominálnak, amelyeket piros gyümölcsösök is kiegészítenek. Külön plusz pont jár azért, hogy a tanninok nem jelentek meg olyan markánsan, mint más portugiesereknél. Alk. tart: 12,5 %.

A borász elmondása szerint azt, hogy a portugieserével jó úton jár, legjobban a Pesti Disznó étteremben tartott borkóstolója igazolta. Ahogy a portugieseréről beszélt, felkeltette egy francia csoport érdeklődését, akik amúgy nem a borkóstolójára érkeztek. Egyre közelebb húzódtak a borász asztalához, majd kikönyörögtek egy kis kóstolót és bevallották, hogy minden tekintetben sokkal jobban ízlett nekik, mint a tudatosan, jól felépített nemzeti kincsük, a gamay szőlőből készülő Beaujolais.

A 2008-as Syrah válogatás és a 2007-es Elixír zárta a sort. A Syrah-ra mély gránát vörös szín volt jellemző, olyan bor, amely mind magával, mind pedig a külvilággal megtalálta a tökéletes egyensúlyt és harmóniát. Illatában és ízében fűszerek, illetve az erdő gyümölcsei dominálnak. A tanninok itt sem lógtak ki (hála a jó égnek!), nem bántóan adták tudtunkra, hogy villányi bor van a poharunkban. A borász a mai napig megosztó bornak tartja a Syrah-t, hiszen már a saját családján belül is kialakultak a lövészárkok, ugyanis felesége sem tudott megbarátkozni ezzel a borral és Polgár Zoltán is elismerte, hogy a Syrah a hazai gasztronómiában nem igazán találta meg a helyét. Alk. tart: 13,5 %.

Az Elixir egyértelműen a pincészet (egyik) csúcsbora. Csak a kimagaslóan jó évjáratokban készítik cabernet sauvignonból, cabernet franc-ból, merlot-ból és kékfrankosból, mely mesterien egyesíti és erősíti a négy fajta legjobb tulajdonságait. (A kékfrankos csak azért lett beletéve, hogy a franciák még csak véletlenül se gondolják azt, hogy Polgár Zoltán egy az egyben másolja a bordói házasításukat). Alk. tart: 13,5 %.

A Vinatus Pince 2009-es Merlot-ja a pincészet saját bevallása szerint sem azt a nőies, lágy típust testesíti meg, amit egy merlot-tól elvárhatnánk. Gránátvörös szín és a fajtára jellemző érett málnás-szedres aromák vétették észre magukat. A korty lecsengéséből egy kis vanília azért visszaköszönt, mintegy megerősítve bennünket abban a hitben, hogy új tölgyfahordós érleléssel állunk szemben. Alk. tart: 15,0%.

A pincészet csúcsborai a 2009-es Cuvée I. és a szintén 2009-es Cuvée II. A különbség a két bor között az, hogy míg az I.-ben cabernet franc-t, merlot-t és syrah-t találunk, addig a II.-ben cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot adja az alapborokat. A hasonlóság pedig az, hogy hazánk nemzetközi borversenyén a 2011-es Vinagorán a Cuvée I. és a Cuvée II. is egy-egy ezüstérmet hozott el. Az I.-nél egyértelműen a cabernet franc adja a gerincet, míg a merlot a lágyságával, a syrah pedig egy kairói fűszerárus illat-és íz orgiájával járul hozzá a bor kerek egységéhez, melynek lecsengésében érezhető a Kalán néni által eltett meggylekvár utóíze is. Alk. tart: 15,0%. A II. egy letagadhatatlan bordói házasítás. Összetett és komoly. Itt Kalán néni szilvalekvárja mellé már betársul Winston Churchill szivarfüstje is. Alk. tart: 15,0%.

Tovább lépdelve a Jackfall Bormanufaktúránál táboroztam le. Talán ez az egyik olyan borászat, amelynek a borait kóstolva – ha nem tudnám, hogy kiről van szó – nem biztos, hogy egyből Villány jutna eszembe. És ezt bóknak szántam! Ha már Polgár Zoltánt megdicsértem, hogy volt ideje arra, hogy személyesen töltse ki nekünk a borait, akkor a Jackfallt is megilleti ez a dicséret. Sőt, dupla dicséret, hiszen Elek Sára és Jandrasics Gábor, a két ügyvezető-társtulajdonos is eljött népszerűsíteni a boraikat, illetve készséggel válaszolták meg a feltett kérdéseket.

A Jackfall borairól nagy általánosságban elmondható, hogy évről-évre garantált, előre kiszámítható magas minőséggel jelennek meg a piacon (már amennyire az évjárat is áldását adja hozzá). Két borra kaptam fel hirtelen a fejem. Az egyik a 2006-os Duett, a másik pedig a 2009-es Cabernet franc volt. A Duettel bebizonyították, hogy egy olyan bor, amit „csak” szimpla étkezésekhez – ebédhez vagy vacsorához, de semmi esetre sem a 25. házassági évforduló megünneplésére – szánnak, igen is lehet nagyon kellemes, jó ivású bor, mely azonnal megszakítja a beszélgetést, ha kiürül a pohár és kiköveteli magának, hogy újra töltsünk belőle. Ugyan a közepesnél nagyobb testtel bír, de a többi nagy villányi bor szumó birkózó tömegéhez hasonlítva nekem mégis csak egy 15 éves szertornász lány 35 kilóját juttatta eszembe. Alk. tart: 13,5 %.

A cabernet franc-nál Elek Sára még a kóstolómennyiség kitöltése előtt magyarázkodni kezdett szinte lesütött szemekkel, hogy ez a legnőiesebb karakterű boruk. Csak azt nem tette hozzá, hogy elnézést kér, amiért egy ilyen borral hozakodtak elő egy villányi borkóstolóra. Pedig nekem az este egyik legszebb bora volt. Igen, valóban a korty után nem éreztem, hogy smirglivel gyalulták le a szájpadlásomat, de nekem pont ettől volt annyira élvezhető. És valóban: nőies lágyság és kecsesség jellemezte még hosszan tartó lecsengésében is. A cicázó, kacérkodó élénk gyümölcsös illatoknak és ízeknek nem lehetett ellenállni és rájöttem, hogy az a legjobb védekezés, ha teljesen megadom nekik magam. Alk. tart: 14, 0 %.

Természetesen még nagyon sok szép (és közepes) bort kóstoltam az este folyamán. Megemlíthetném Bock József 2009-es Syrah-ját (alk. tart: 14,0 %) amiért az est vége felé már közelharcot kellett vívni. De nem szeretném kihagyni a Matias Borászat 2008-as Kékfrankosát (alk. tart: 14,0%) sem, amely nyilván nem véletlenül nyert a 2011-es Vinagorán aranyérmet. Szintén említésre méltó (nagyon is) Tiffán Ede & Zsolt 2008-as Carissimae-ja, mely olyan felségesen, határozottan és feltartóztathatatlanul áramlik szét bennünk, mint az Etna kitörésekor egy lassú lávafolyam. Annyira uralja a bort az egyensúly, hogy csak utólag rökönyödtem meg a címkén olvasva a 15 %-os alkohol tartalmon. Amikor azonban az unokát, Tiffán Zsoltot kérdezem a kedvenc boráról, akkor gondolkodás nélkül említette meg a 2009-es Régimódit (alk. tart: 13,5 %), mely Kadarka és Portugieser házasítása.

„Az estét egyértelmű sikerként könyvelhetjük el, amit a megjelent 120 ember létszáma is alátámaszt” – mondta Somlai Tamás a Vinopolis nagykereskedelmi értékesítési tanácsadója. „Ezt az év eleji borkóstolót egy jó évadnyitó estének szántuk, melyet terveink szerint már februárban további kóstolók fognak követni.”

A Nagy év eleji villányi borkóstoló szerintem is nagyon jól sikerült. Azonban az est végén egyetlen megválaszolatlan kérdésem maradt csupán. És erre a villányi borászoknak kell majd megadniuk a választ. Azonban azt is tudom, hogy ez a válasz nem holnap vagy holnapután, de még csak nem is az elkövetkező években fog megszületni.

Minden elismerésem Villányé, hiszen máshogy nem is lehet nyilatkozni arról a városról, amely 15-20 évvel ezelőtt – a saját korát megelőzve – találta ki magát, úgy hogy borait és borvidékét mindenki más előtt határozta meg és tette fel újra Magyarország bortérképére. Ugyanakkor azt látom lépten-nyomon, hogy az eltelt 15-20 évben, amikor új borfogyasztási trendek alakultak és tűntek el, hogy még újabbak vegyék át a helyüket, Villány megmaradt azon a szinten, mint amikor meghatározta magát. Talán már nem is akarnak, vagy nem is szeretnének rajta változtatni (esetleg: nem mernek kilépni saját árnyékukból).

Itt a borkészítés bármelyik szegmensét említhetném, kezdve attól, hogy nem kell egy vörösbornak „agyonvernie, lenyomnia” a mellé kihozott steaket, de folytathatnám azzal, hogy az este folyamán döntő többségben olyan címkéket láttam a palackokon (tisztelet a kivételnek), amiket már tíz évvel ezelőtt is ciki lett volna legyártatni. Azt, hogy ezekkel a gondolatokkal nem vagyok egyedül, az este egyik borásza is megerősítette, amikor azt mondta: Mára alaptörténetnek számít nálunk Villányban, amikor a borásztól megkérdezik, hogy mi a kedvenc bora, erre a kérdésre azt válaszolja, hogy egy Cabernet franc vagy Cabernet sauvignon, de legalábbis egy nagyon testes, tanninokban gazdag csúcsbor. Viszont ha megnézed ezt a villányi borászt, amikor jön ki a pincéjéből, akkor a poharában szinte mindig Portugieser van. És hogy mi volt az este tanulsága? Talán az, hogy az ásványvizes pultnál volt a legnagyobb sor. 

***