Próbáltam nem elkövetni az első – télen megrendezett – Etyeki Piknik alkalmával elkövetett hibákat, bár ez sajnos csak részben sikerült. Nem elsősorban a rendezvényre kilátogatókat sújtó márciusi-téli időjárásról lesz szó, mert erről senki nem tehet. Szóval, tanulva a múltkoriakból, úgy döntöttem, nem kell nekem egyből a nyitásra kimennem, mint a Téli Piknik esetében, mikor a kiállítók nagy része még ki sem pakolta a kóstoltatandó borait. Kíváncsi voltam, hogy a néptömegek hogyan jutnak ki a helyszínre – autó nélkül –, így ezúttal nem kocsival mentem, hanem beálltam abba a hosszú sorba a Kelenföldi buszállomáson, amelyik az Etyekre tartó helyközi járatra várakozott. Várakozott türelmesen, ám mikor már egyértelműen látszott, hogy nemhogy ülő-, de állóhely is alig fog akadni, akkor jó magyar szokás szeirint előbb kisebbfajta pánik-, majd lincshangulat kezdett kialakulni (nehogy már ne), amit egy a teli busz után sebtében befaroló üres járat csírájában el is folytott: végül mindenki kényelmesen, ülve utazva jutott ki a piknikre.

 

A bejárati sátornál, mikor automatikusan a poharamért álltam sorba, felvilágosítottak, hogy jelenleg kifogytak (tisztára mint az első pikniken), de a borászoknál nyugodtan kérjek, náluk lesz, majd ők adnak. Valóban, az első helyen mindjárt kaptam is kóstolópoharat – 800 forintért. Igaz, visszaadni nem tudtak, így arra kértek, várjak, míg annyi pénz nem lesz a kasszában, hogy a visszajáróval el tudjunk számolni. Megint egy tanulság: az ember részesítse előnyben az apróbb címleteket indulás előtt (vagy a borászok legyen jobban felkészülve?).

Összesen tizennégy etyeki pince nyitotta ki kapuit, hogy helyet biztosítson más borvidékek borászainak. Már az első piknik során is lehetett látni, hogy a borok és a borászatok farvizén evezve szép számmal jelentek meg olyan termékek, amelyek szinte teljesen lefedték a hazai gasztronómia spektrumát, utalandó magára a rendezvény nevére és jellegére, a könnyed eszem-iszom piknikre. Erre mondják, hogy ami összenő, az összetartozik. A Tavaszi Pikniken a gasztronómiai spektrumot, ha lehet, sikerült még jobban kiszélesíteni az elsőhöz képest. Az origó természetesen ezúttal is Árpás László sonkamester pincéje volt, melyben például a sevillai sonkamester, Juanma Castano is szelte az Ibériai-félsziget legjavát.

A rendezők ezúttal is próbáltak tematikát vinni az eseménybe, így a pikniket most a sonka és a pezsgő köré szervezték (utóbbit illetően tartottak egy konferenciát is a pikniket megelőző napon, melynek beszámolója ide kattintva érhető el). A pezsgő, mint téma, adja magát, ugye. Etyek alighanem Magyarország legjobb termőterülete a pezsgőt illetően. Az „etyeki” sonka meg az elmúlt fesztiválokon kivívta már magának azt a címet, mely az összes jövőbeli rendezvény (hívják azt Etyeki Pikniknek, vagy Etyeki Gasztrosétánynak, bárminek) nélkülözhetetlen főszereplőjévé jogosítja fel.

Örömmel vettem észre, hogy Gombai-Nagy Tibor, az etyeki borászat egyik meghatározó alakja és fia, Szabolcs is csatlakozott a piknikhez. A Gombai Birtok könnyed és komoly fehérborokat egyaránt készít, melyek konstans módon láttak vendégül egy mondhatni állandó tömeget, akkorát, hogy másodszori próbálkozásomra sem fértem oda, így végül tovább álltam.

A sonkamester pincéjében Tiffán és Szatmári borokat lehetett kóstolni, már akiben volt annyi akarat és agresszió, hogy idegrendszerét nem kímélve átvágjon azon a sziklaszilárdam, mozdulatlanul álló homogén embermasszán, amihez képest a szardíniák leginkább ahhoz a fiatal párhoz hasonlítottak, akik a 480 négyzetméteres penthouse lakásukban másfél napig keresik egymást, hogy találkozhassanak végre. De persze ez így azért könnyített menet lett volna. Az embermassza önálló, mozgó, élő részét egy három tagból álló cigányzenekar képezte, amely professzionális roma jazzt játszott. Ahogy haladtam az újhegyi pincesor vége felé, úgy csöndesült a tömeghisztéria. Rókusfalvy Pál pincéjében már beszélgetni is tudtam, magával a borásszal, aki a rendezvény főszervezője is egyben. 2012-es pinot noir rozéját kóstolgatva újra elgondolkodtam azon, hogy ha ezt a fajtát mindenképpen akarjuk Magyarországon foglalkoztatni, márpedig akarjuk… akkor Etyeknél jobb termőterületet keresve sem találhatnánk neki.

Persze igyekeztem pezsgőket is kóstolni, ha már az volt reflektorfénybe állítva. A Kislaki Bormanufaktúra Balatonboglári Rajnai Rizling Brut 2010-es tétele egészen lenyűgözött. Szalmasárga megjelenés, minden buborék a helyén (méretben és intenzitásban is), csonthéjas illatok, feszes savszerkezet, hosszú, kellemes lecsengés, eleganciát sugárzó ital. Mindenhez és minden időben ki tudnék egy palackkal bontani ebből.

Légli Géza Vitéz Chardonnay 2009-e és a Dávid Borház Sauvignon Blanc 2009-e kóstolásakor szívesen öltöttem magamra a rögtönítélő bíra szerepét, azt eldöntendő, hogy amaz chardonnay-sabb, vagy emez sauvignon blanc-osabb-e. Gondolkodtam, vajon értem-e a saját kérdésemet, de ítéletalkotásom végül a chardonay-nak kedvezett – azt találtam fajtajellegesebbnek.

Az Újhegy forgatagától elrejtve egy kisebb fajta felfedezőtúrát jelentett megtalálni a Szépvölgyben, egyszersmind a Zarándok Pincében tanyázó vendég mátraaljai borászokat, a Tőkéseket, Losonci Bálintot, Szecskő Tamást és Karner Gábort. Árulja már el valaki, miért kell majd’ minden egyes rendezvényen eldugni ezt a triót? Nyilván nem a boraik minősége miatt, hisz’ ha úgy volna, meg se hívnák őket. A Tőkések üde színfoltot jelentenek a magyar borászat palettáján. Egymást támogató, segítő alkotóközösség az övék, remek, nem ritkán a magyar mezőny fölé magasló borokkal.

A borászok borait kóstolva érdekes volt látni, hogy vannak olyan (újra) meghívott vendégborászok, akiken már valahogy látni lehetett az „eletyekiesedés” jótékony folyamatát. Még egy-két meghívás a következő piknikekre és – kis túlzással – lassan már eszükbe sem jut promotálni saját borvidéküket. Nézzünk szembe a ténnyel: az Etyeki Piknik egy űrt tölt be a hazai boros-gasztrós szcénában. Itt nem arról van szó, hogy a borozni szerető apuka „kimenőt kap” a családtól egy szerda esti borkóstolóra, nem is arról, hogy a fiatalok leginkább a csajozás vagy a pasizás okán keresik fel a rendezvényt, ami persze önmagában egyáltalán nem volna baj. Sőt! Az ismerkedésnek a boros rendezvények egy egészen új, kulturáltabb, igényesebb dimenzióját tárják elénk. Az Etyeki Piknik nem az egyénnek, sokkal inkább az egész családnak igyekszik egész napos, gazdag, értékekkel teli programot kínálni, ahol az apukának már nem feltétlen az az elsődleges szempont, hogy megtalálja a tanninok finom különbségét a 2007-es és a 2008-as évjáratok között, hanem az, hogy míg a felesége kézműves terméket vásárol, a gyermekei pedig éppen nyulat simogatnak, addig ő egy nagy adag lecsót kanalazzon a napsütésben a gádorok előtt felállított fapadon ülve és legyen két deci könnyű pinot noir a poharában. Erről szól a Piknik!