Ez örvendetes tény, hiszen azt mutatja, hogy mindegyiknek van létjogosultsága, ha szinte kéthetente teltházasak az ilyen volumenű boros rendezvények. A mostani VinCE is az volt, helyszínként pedig ezúttal is – csakúgy, mint a korábbi években – a jól bevált Corinthia Hotel Budapest szolgált, amely ismét remek házigazdának bizonyult.

Már pénteken déltől kóstolhatott a borokra kíváncsi érdeklődő, egészen vasárnap este nyolcig. Persze a kóstolótermeken kívül idén is a mesterkurzusok jelentették a fénypontot. Ha jól számoltam idén összesen 32 mesterkurzuson lehetett fejleszteni a boros ismereteinket, mégpedig három teremben. A 200 fős mesterkuzus terem és a 100 fős workshop terem a szokásos nagy vonzerőt jelentette, idén pedig már az Orfeum Clubban is zajlottak kisebb létszámú workshopok. Az előadások többsége telt házas volt, közülük több olyan is akadt, amelyre már jóval korábban, elővételben elkelt az összes belépőjegy.

 

Idén már én is mind a három nap kilátogattam a rendezvényre, és próbáltam minél több mesterkurzuson részt venni. Tettem ezt egyrészt azért, mert érdekes és izgalmas témák akadtak, másrészt pedig a külső szekcióban nagyon sok olyan bort lehetett kóstolni, amellyel más rendezvényeken is találkozhattam vagy találkozhatok még. Idén a két kiemelt teraszon kívül (Heinemann terasz és Pannon Bormíves céh terasza) csak a két belső teremben lettek a borász standok elhelyezve, míg a bejárattól balra található nagyteremben csak egyéb kiállítók kaptak helyet, főleg az egyre nagyobb erőkkel felvonuló gasztrós vonal: sonkások, sajtosok, csokisok, párlatok, VIP-rész, kávék stb.. Így a borkóstoló közönség itt kicsit meg tudott pihenni, szusszanni és beszélgetni tudott két előadás vagy kóstolás közt – voltak ehhez ülőhelyek és könyöklős asztalok is.

Azt hihette az ember, hogy majd a boros termekben óriási lesz a tömeg, de a két külön teraszt leszámítva ez nem következett be. Szerencsére a tömeg idén amúgy is elég jól eloszlott, és a szombat nem volt olyan tömegjelenetekkel tarkított, mint tavaly, a péntek és a vasárnap viszont jóval erősebbnek bizonyult, mint egy éve. Persze voltak felkapott standok, amelyeket állandóan nagyszámú látogató támadott le, de mindenképp elviselhetőbben, mint korábban.

A következő mesterkurzusokon vettem részt idén:

Az új német klasszifikációt mutatták be, mely a 2012-es évjárattól érvényes. Részletekbe menően ismertették a termékpiramist melyet a burgundiai alapján határoztak meg. A kóstoló is követte ezt a tematikát, az első blokk négy bora éppen az új termék struktúrát fedte le, ugyanattól a pincétől (Weingut Robert Weil Rheingau-ból) bemutatva mind a négyfélét (VDP Gutswein, Ortswein, Erste Lage, Grosse Lage). Egységes stílus, hasonló sav-cukor-alkohol arányok, de ahogy haladtunk a termékpiramis csúcsára úgy egyre jobban érződött a terroir, az ásványosság, a komplexitás, a kifinomultság.

A második blokkban négy csúcsbort, Grosse Lage-t kóstoltunk, ami a burgundiai grand cru megfelelője. Közülük a Dönnhoff Hermannshöhle 2011 és a Schloss Johannisberg 2011 rizlingek nagyon tetszettek, mindegyik intenzív, érett gyümölcsös, ásványos, végtelen hosszú és komplex. Maximális elismerést kapott a közönség köreiből. Az utána következő két Weingut Dr. Loosen moseli rizling nem teljesen az én világom a 60 g/l körüli maradékcukrával, de kétségtelenül szép borok, olyannyira, hogy még a végén kezdem ezt a stílust is megkedvelni. Az utolsó blokkban két vörösbor következett, két pinot noir, mindkettő a 2010-es évjáratból, Ahr és Baden borvidékekről. Ezek nagyon megosztó borok voltak; nekem sem tetszettek nagyon; túl fásnak, hordó dominánsnak találtam, talán ha több idő lett volna arra, hogy szellőzzenek... Amiért viszont mindenképp megérte beülni a borokon kívül, az az összes VDP-tag német bortermelőt tartalmazó és bemutató remek kiadvány, melyet megkaptunk az előadáson.

Az egész VinCE egyik legnépszerűbb mesterkurzusa, már hetekkel előbb elfogyott az összes hely. Nem is csoda, aki valaha is halotta Márkus Györgyöt Champagne-ról előadni – mondjuk például tavaly ilyenkor ugyanitt – annak ez kötelező program. Idén a tematika a Blanc de Blancs, vagyis a 100% chardonnay-ból készült champagne-ok voltak. A kóstoló lista alapján már lehetett tudni, hogy itt bizony nagyágyúk lesznek, és így is történt. Mind brut kategória, 6-10 g/l közti cukortartalommal. Gyurit hallgatva egyik ámulatból a másikba estünk, az alap volt, hogy végigsorolta, hogy melyik pincénél melyik pincemester mettől meddig dolgozott, és milyen stílust követ, de amikor a degorzsálás időpontját napra pontosan megmondta, akkor éreztük, hogy nála többet ma Magyarországon erről a műfajról nem tudnak.

Kóstoltunk ismert pezsgőházaktól tételeket (G. H. Mumm, Billecart-Salmon, Roedrer, Charles Heidsieck) vagy kevésbé ismerteket (Lanson, Delamotte, Ruinart, Dosnon et Lepage, de Saint Gall, Perrier-Jouet). Mindegyiket egységesen magas színvonal jellemezte, hihetetlenül erős sor, nem lógott ki belőle egy tétel sem, de valahogy ezt is vártuk. Néhányakat meg is zavart sajnos, mert a kóstoló fele után nagyjából a terem hátsó soraiban állandó hangzavar lett úrrá, Gyurinak pedig folyton figyelmeztetni kellett a magukról megfeledkezett kóstolókat. Összességében kiemelkedő tételek, remek előadó, kiváló tanulási lehetőség, kihagyhatatlan élmény.

A szombat reggelt azzal folytattuk, ahol a péntek estét abbahagytuk, champagne-al. A szintén jó előre teltházas mesterkurzus előadója a pezsgőház egyik pincemestere, a tüneményes és vidám Elise Losfelt, aki laza hanyagsággal, félig az asztalra támaszkodva mesélt a pezsgőkről, közben hihetetlen szexuális kisugárzásról tanúbizonyságot téve.Nemcsak személye, de a bemutatott champagne-ok is magukkal ragadták a közönséget. Egyik ámulatból a másikba estünk, remek ötlet volt a 2004-es és a 2006-os valamint az 1993-as és az 1999-es évjáratos pezsgők párhuzamba állítása. Az 1985-ös magnum palackos Grand Vintage Collectionről pedig elég csak annyit elmondani, hogy annyira különleges tétel, hogy ezt a Dom Perignon helyett tették a kóstolósorba, és így mi is megízlelhettük. A VinCE történetének egyik legjobb előadója és mesterkurzusa. Ez az, amit kár lett volna kihagyni.

Minden évben az egyik leginkább várt mesterkurzus. Most is telt ház, nagy kíváncsiság. Aztán Jane Masters az intézmény egyik vezetője elmondta nagyjából ugyanazokat az információkat, amiket tavaly is, hogyan lehet, bekerülni az intézet hallgatói közé, milyen struktúrában zajlik az oktatás, milyen a vizsga, hány tanulnak és mely országokból jelenleg náluk stb. Majd ugrottunk végre a borokra. A változatosság kedvéért ő is egy champagne-al kezdett, Taittinger Brut Reserve Non Vintage. Kezdésnek jó, majd jön a többi MW, mindenki kb. 5 percet kap, hogy az adott évjárathoz mondjon egy saját sztorit, és mutassa be a bort. Nem túl sok idő erre a kettőre együtt, van is akinek az egyik fér bele, van akinek a másik az öt percbe.

Frank Roeder mutatja be a következő tételt, egy kései szüretelésű német rizlinget Németországból, Saar-ból, 2011-es évjárat Weingut Dr. Siemens, a 18 g/l maradékcukor ellenére nekem tetszett, hosszú bor szép savakkal, finom gyümölcsösséggel. Aztán jött a „sógor” az osztrák Josef Schuller, ő legalább egy igazi ottani nagyágyút hozott, a 2008-as Hirtzberger Grüner Veltliner Smaragdot, ami a tízes sorból nekem a legjobban tetszett a maga fűszeres, ásványos karakterével, csodás textúrájával és hosszúságával. Anne McHale friss MW egy egyszerű jól iható, könnyű 2012-es Beaujolais-t mutatott be, semmi extra, a szokásos gyümölcsös, egyszerű, üde, könnyű tétel. Caroline Gilby a bolgár Bessa Valley 2009-es Enirát kóstoltatta – masszív és érdekesnek ható vörös cuvée, több idő kéne rá, pláne úgy, hogy az előadó inkább a bulgáriai élményeit mesélte. Egészen attól kezdve, hogy az 1980-as évek közepén tett első ottani látogatása óta milyen változások történtek. Természetesen nagyok, ezt képekkel is illusztrálja, de a borról nem sokat mond. Clive Coates Burgundia szakértő, most is onnét hoz bort, a 2009-es Rossignol-Trapet Gevrey-Chambertint, annak ellenére, hogy tíz különböző évjárat volt beígérve ez már a második 2009-es. Biodinamikus bor, szép hordóhasználattal, hosszú gyümölcsösséggel, izgalmas, meggyőző tétel. Christy Canterbury egy 2010-es Robert Mondavi Napa Valley Cabernet sauvignont kóstoltat. Nocsak, még egy bor a 2010-es évjáratból is! Szűretlen, vastag, testes, sok és rakoncátlan tanninnal, fűszerekkel, fekete bogyós gyümölcsökkel, hosszú lecsengéssel. Fiatal; érnie kell még.

Aztán fokozódnak a bonyodalmak, Cees van Casteren egy portóit dobott a sorba, a Symington Graham’s Port 2011-est. A kezdeti előítéletem és félelmem gyorsan oszlik, nagyon fiatal, de annál finomabb; igencsak intenzív és hosszú gyümölcsösséggel, az alkohol persze sok, de nekem ez a bor valahogy mégis tetszett. Még a végén megkedvelem a portóik világát. A lassan VinCE-törzsvendégnek számító Elizabeth Gabay szintén egy portóit mutatott be, mégpedig a Taylor’s Port 1985-öst. Ebben az évben lett MW, innét hozott sztorikat, a borról nem sokat mondott. Az pedig borzasztó üledékes, alig lehet pár kortyot kóstolni belőle, vagy csak az én poharamba jutott túl sok belőle. Nem túl intenzív, aszalt gyümölcsökkel, datolyával, fügével, sok alkohollal. Ez is több időt érdemelne, mert amúgy nem rossz bor, de így átrohanva rajta nem mutatja azt, amit tud.

A végére marad egy újabb kuriózum, Matthew Stubbs egy 1978-as Vin Doux naturel AOC Rivesaltes-t hoz, a Domaine Cazes–től. Ebben az évjáratban találkozott először a feleségével, én pedig ilyen típusú borból ilyen időssel most találkoztam először. Borostyán szín, intenzív illat, rumos dió, mazsola, füge, nagyon hosszú. A sor legérdekesebb bora.

Összességében változó színvonalú borok és előadók, inkább sztorizgatás, kevés új infó, rohamtempó, de legalább jutott mindenkinek minden borból.

A workshop a Drop Shop közreműködésével jött létre, az előadó végre németül beszélt, így az angol mellett kicsit ezt a nyelvtudásom is felfrissíthettem. Végtelenül sokat mesélt Wachauról, a terroirról, az egyes dűlőkről, a talaj ásványtartalmáról, az időjárásról, na és a 2010-es évjáratról, merthogy a kóstolt hét tételből hat ebből az évből származott. Viszont kicsit kevesebb szó esett magukról a borokról, de nem probléma, azok kóstolva önmagukért beszéltek.

Elég csak annyit elmondani, hogy a csúcsborok mind a smaragd-kategóriából kerültek ki. Három grüner veltliner és három rajnai rizling, dűlőválogatások (Achleiten, Bodenstein, Klaus). Hibátlan sor, melyet sikerült a végén még megfejelni egy 1997-es Smaragd rajnai rizlinggel. Ez a 17 éves bor olyan gyönyörű állapotban volt, hogy leesett az állunk, fantasztikusak a savak, komplex ízvilág, ilyen borokért érdemes a VinCE-re jönni.

Kiváló mesterkurzus, még sok ilyet szeretnék! És azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.

Szintén jó előre eladott teltházas kóstoló, valószínű az egyik támogató, az OTP Privat Banking saját vendégeinek köszönhetően is, nagy várakozásokkal. Hat bor, három fehér: chardonnay-k; és három vörös: pinot noirok. Az előadó vitathatatlanul az egyik legjobb szakértője ennek a borvidéken, látszik rajta, hogy rajongásig oda van érte, egyenesen a világ legjobb borainak titulálja őket. A borsor viszont nem ezt támasztja alá, vagy legalábbis nem annyira meggyőző, hogy a hallgatóság is ezzel az élménnyel távozzon, főleg a nagy várakozásokhoz képest. Persze a cél részben a burgundiai termékpiramis vagy annak egy részének bemutatása itt is.

Az első fehér és az első vörös ennél fogva egy beugró alapbor, Bourgogne-chardonnay és Bourgogne-pinot noir, egyszerű, friss gyümölcsös. A két másik fehér – egy Meursault les Clos és egy Beaune du Chateau – komplexebb tételek, de nekem mindegyikben kicsit sok a fa. A Heinemann-teraszon kóstolt Chablis-k például sokkal jobban tetszettek. A két pinot-ból az első egy Nuit Saint Georges 2010, a másik egy Nuit Saint Georges 1er Cru 2010. Annak ellenére, hogy mindkettő nagyon fiatal még érezni a különbséget az utóbbi javára, mind komplexitásban, mind intenzitásban.

Kiváló szakértő előadó, közepes borsor – összességében kicsit csalódás, a nagy várakozásokhoz képest pláne. Ha valakinek azt mondják, hogy a burgundi a világ legjobb bora, őt nem ez a borsor fogja erről meggyőzni.

A vasárnap reggel is pezsgőkkel indult, mert ettől jobban felébredünk, mint a kávétól. Elég sokan ezt vallották az előző esti after party résztvevői közül is, és elszántságuk megérte. Az Alfred Gratien azonban egy jól észrevehetően más stílust követ, mint az előző napokban kóstolt pezsgőházak. Egyrészt jóval kisebbek, másrészt náluk nincs almasavbontás, de van hordóhasználat. Jóval nagyobb arányban vásárolnak fel grand cru és 1er cru területekről származó szőlőt. Hosszabb ideig tartó érlelés. Nagyon egységes stílus, intenzív illatokkal, mélyebb színnel, intenzívebb élesztős jegyekkel, frissebb és lendületesebb savakkal, nagyobb testtel. Ami pedig nem mellékes, hogy jóval alacsonyabb árakkal. Továbbá csak náluk lehetett kóstolni abból az alapborból, amiből majd a pezsgő lesz, érdekes kuriózum, bár nem túl élvezhető, mint bor. Informatív előadás, remekül felépített pezsgősor, újabb kiváló champagne mesterkurzus. Úgy látszik, ebben nagyon erős a VinCE.

Nagy kíváncsisággal ültem be erre a workshopra, ugyanis bárkinek feltesszük a kérdést, hogy mondjanak francia borvidékeket, valószínű Jura lesz az utolsó, mely eszükbe jut. Itthon sem esik róla sok szó, borait sem kapni nálunk. Pedig méltatlanul mellőzött borvidéke ez a francia honnak. Az előadó, Wink Lorch a terület és téma szakértője, ha nem is teljes, de mondjuk a fél életét ennek a borvidéknek szentelte. Rengeteget járt ott és a tapasztalatait, tudását meg is írta egy közel 600 oldalas könyvben, melyet az előadása során kb. 10 percenként emlegetett, kiemelve, hogy mennyire érdemes megvennünk, mert amit éppen mond, az mind benne van, csak sokkal részletesebben.

Ennek alátámasztására mondandóját remek prezentációval, képekkel, fotókkal, térképekkel, ismeretanyaggal színesítette.

Hol is található ez a borvidék?

Ha a Strasbourg-Lyon tengelyen elindulunk délnyugat felé, akkor hamarosan Franche-Comté-ban találjuk magunkat, annak déli része pedig a Jura borrégió, mely mintegy 80 km hosszú keskeny sáv. Négy nagyobb részre oszlik: Arbois, Chateau-Chalon, L’Étolie és a Cotes du Jura. Nyugati fekvésű lejtői 250-450 m magasságig emelkednek, egyedi klíma, sok csapadékkal. Öt szőlőfajta termeszthető, a fehérek közül a chardonnay(42%-a az összes területnek) és a savagnin (23%), míg a vörösek közül a pinot noir(13%), a poulsard (14%) és trousseau (8%). Hat AOC terület, melyen mindenféle bor készül, fehér, vörös, rozé, a crémant, na és a kuriózum a Vin Jaune. A workshop borai:

Remek kis kóstolón nyertünk apró bepillantást a borvidékbe és boraiba, az előadó és a borok magukkal ragadták a közönséget. A boraik persze a magyar piacon nem nagyon rúgnának labdába, de nem is mi vagyunk a célcsoport, hanem az angolszász piac.

A mesterkurzusokon kívül persze a kinti kóstolórészben is bőséges volt a kínálat. A somlói borvidék a jól bevált egységes standon mutatta be borait, ahol ismert és kevésbé ismert borászok tételeit kóstolhattuk. Tetszettek a Somlói Apátsági pince, a Somlói Vándor és a Royal Somló borai, a Tornai pince selection tételei, Fekete Béla bácsi borai. Továbbá egy igazi kuriózum, a Kreinbacher syrah is poharamba kerülhetett, amelyről ismét megállapítottam, hogy az egyik legszebb magyar vörösbor.

Összefogásban az erő, ezt az elvet követték a badacsonyi borászok is, akik idén szintén összefogva, együtt jelentek meg. Ez ugyan kisebb helyet jelentett nekik, például öt borásznak mindössze két asztal jutott, de annál lelkesebben kóstoltattak. Nagy kedvencünk, Málik Zoltán ismét a legjobb borait hozta, a 2011-es Budai zöldet, a 2010-es kéknyelűt és a Bakatort. Tetszett még a Villa Tolnay 2011-es fahordós zöldveltelinije, Pálffy Gyula 2012-es Káli Királyi olaszrizlingje, Orbán Gergő Brutálja, a 2HA összes bora, a Borbély pince friss Gabriella muskotálya, a Laposa-borok, és a Csobánci Bormanufaktúra pinot noir-ja.

A VinCE legszebb fehérei közé tartozott a Heinemann teraszon a Laroche három Chablis chardonnay-ja. Már az alap verziós 2012-es is nagyon szép, a 2012-es Premier Cru pedig egészen bámulatos. Ugyanitt kötelező volt az olasz Masi 2008-as Amarone Classico-ja és a 2007-es Riservája, Peter Lehmann shiraz-a és az olasz Cecchi toszkán Brunello-ja.

A Pannon Bormíves céh teraszán Szekszárdról a Takler 2007-es Regnum csúcsformában volt, az Eszterbauer sor is remeknek bizonyult a kadarkáktól a Tükén át a Mesterünk cuvée-ig. A villányiak közül most meggyőző volt számomra a Bock 2011 syrah és a 2008-as Bock cuvée. Gere Attila 2009-es syrah-ja intenzíven fűszeres, lekváros-gyümölcsös, míg a 2009-es Kopár még nagyon fiatal, gyümölcsös, nem harsog benne a fa, a tanninok pedig moderáltabbak a szokásos villányi tanninoknál.

Tokajból a Szent Tamás pince Szent Tamás furmintja és a 2011-es Nyulászó furmint-hárs cuvée-je nagyon izgalmas. A Zsirai pincénél pedig mind a 2008-as fordítás, mind a máslás, mind az aszú tetszett. Az édes borok közül pedig meg kell említenem a Disznókő pincét, hiszen ők csak aszúkat hoztak, ami meglepően dicséretes dolog, amikor locsolgatni kell a borokat. Mind a két 5 és 6 puttonyos aszú a VinCE legszebb borai közé sorolhatók, és nyugodtabb körülmények közti kóstolásra, elmélyülésre hívnak.

De ugyanezt éreztem a WineAge-standon is, ahol a korábbi években megszokottak szerint idén is minden nap 18 órakor csúcsborokból nyitottak egy-egy üveggel. Már bontás előtt nagy tömeg zsúfolódott a stand elé, hogy az öt csúcsbor közül egy-kettőből jusson pár korty a poharába. Elmélyülten nem elemezgették, szinte húzóra rántották le, és már kérték is a következőt. Pedig a Kai, a Sena, a Muga és a Don Maximiano is többet érdemelnének, mint a nap végére a boroktól eltelt emberek „villámkóstolóját”.

Sok helyen kóstoltam idén is, de még több helyre sajnos nem tudtam eljutni. Ilyen például a VinCE-bár, amely már tavaly is jó kezdeményezésként debütált. Jó ötlet az Orfeum bevonása is, különösen a szombat esti after party helyszínként. Szintén okos húzásnak bizonyult a külön gasztro szekció. Összességében nagyon tartalmas, fárasztó és hosszú három napon vagyunk túl, és már várjuk a jövő évi VinCÉ-t.