Válság van halljuk nap, mint nap - már a borászoktól is. Csökken a fogyasztás, és közben azért jön be az országba az olcsó olasz bor. Talján testvéreink így szabadulnak meg fölös készleteiktől. Ha áron alul is, de megörvendeztetik még a magyar borfogyasztót gyengébb minőségű nedűikkel. Így legalább nekik nem kell tarlóvágást végrehajtaniuk a dűlőikben. A fogyasztó nem is tudja, hogy mi kerül a poharába, hiszen a nem túl drága palackokra nem kerül rá, hogy Itália volt tartalmuk hazája. Jó esetben a puha palackos változatokra rákerül, hogy Európai Unió területéről származó borok keveréke. Ezek az alsópolcos helyzetek, nem vitás, hogy erre az olcsó kategóriára, az asztali borokra is szükség van, sőt! A ország borkultúráját jórészt éppen a legolcsóbb kategórián lehet lemérni. A közvélemény előtt a mai magyar trend itt még mindig a számla és eredet nélküli tablettás bor… Vagy már egyre kevésbé? Úgy gondoltuk, legjobb, ha saját szemünkkel és ízlelőbimbóinkkal győződünk meg a helyzetről. Gondoltunk egyet, és kinéztünk a piacra, hogy kiderüljön, milyen a mai magyar hétköznapok bora. 

Piacozni amúgy is jó! Ezt kijelenthetjük bátran, és mindenkit biztatok erre a tevékenységre! Akár ébredés után látogassuk meg a nyüzsgő forgatagot, mi is így tettünk. Egészen más a cserzett arcú Anyókától kérdezni, hogy milyen a csicsókája, mint a szupermarketben leemelni a befóliázott tálcán a polcról. Ha már piac, akkor egy kis bor is jöhet, gondoltuk kétszemélyes kóstoló-brigádunkkal.

 

Három fő csapásvonalat, sikerült elválasztani a borvásárlás ösvényei közül. Az első típus: széles kínálattal rendelkező alkoholos lerakatok, ahol az olcsó aszútól a puha PET palackos nedűkig terjed a borspektrum. Ezek az elárusító helyek töményben is erősek, vodka, rum, konyak, whisky és egyéb választék áll a rajongók rendelkezésére.

A Lehel csarnokban nem marad szárazon a gyorsan hörpinteni vágyó vásárló sem. Pár kiló krumpli, és a pörkölthöz való hús bevásárlása után lehet ünnepelni a kis söntésekben. (Ez volt a második típusú találkozások helyszíne) Meg is látogattunk találomra egy ilyen kis üzemegységet. A vendégeket talponálló részen kívül még egy kis műanyagszékes leülős szekció is csábítgatta.

100 forint egy deci vörös, ez volt a drágábbik fajta. Egy szekszárdi cuvée-t pörgettünk poharunkban, mivel készültem az akcióra egy kostólópohár is előkerült a fotóapparátussal egyetemben. Nem sokat vártunk a bortól, de láss csodát! Szolid, gyümölcsös, főleg meggyes felhangokkal tarkított illattal, virgonc színe mellett, egy egészen kerek, ugyan nem túl bonyolult ízvilággal öblítette torkunkat. A bor értékelését összegezve elmondhatjuk, hogy egy egyszerű, de cseppet sem kellemetlen élelmiszerbor került poharunkba. Van remény, még a puhapalackos borok között is van ihatóbb!

Üdítő színfolt volt a harmadik változat a borvásárra, egy kis borkimérés. Mint egy pincészetben, úgy sorakoztak a saválló acéltartályok. Minőségi borokat forgalmaznak, jó áron, vagyis elég olcsón, ez nyilván annak is köszönhető, hogy nem palackozták a borokat, folyóborként vihetők el. Táblácskán a bor neve, termőhelye, évjárata. Az eladó könnyed, jóivású borokkal fogadja a sűrűn betérő kuncsaftokat, kérésre még kóstolót is biztosít. Jómagam egy liter chardonnay-t vásároltam a vasárnapi ebédhez.

Öszzegezve kalandozásunkat a csarnokban: bátran kijelenthetjük, hogy biztató jeleket tapasztaltunk, a borszaküzletek világán túl is! Talán sikerül kilábalnunk lassan a szőlő nélkül készülő „borok” tablettás világából, még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is. Mindenesetre örömteli, hogy ezúttal nem futottunk össze velük... bár igaz, nem kifejezetten az asztali borokat kerestük.