A legutóbbi fogyasztói felmérésekből és piaci adatokból kiderül, hogy bár a pezsgő fogyasztás 2011-ben már némi emelkedést mutatott, a november-decemberi eladások még mindig a teljes évi értékesítés 40 százalékát teszik ki. Eszerint az átlag magyar fogyasztó inkább a zord időjárásban próbálja buborékokkal feldobni az ünnepi hangulatot, mintsem hogy pezsgővel frissítse fel magát egy meleg nyári napon. Erre a célra úgy tűnik, ott a fröccs és a mostanra felfutott habzóbor, ami tökéletesen beleillik az 1000-2000 forintos palackár kategóriába is, amelyre a legtöbben adták le szavazatukat tavaly a Borászportál online fogyasztói felmérésén. Éppen ezért komoly küldetése van egy olyan rendezvénynek, amelynek célkitűzése, hogy a pezsgőt közelebb hozza a mindennapok világához, vagy éppen tágítsa a látókörét mindazoknak, akiket erről már nem kell meggyőznie.

 

Szép eredmény, hogy a Pezsgő Világ közleménye szerint háromszor annyian voltak most kíváncsiak a Búsuló Juhászban felsorakoztatott pezsgőkre (egész pontosan pezsgőkre, proseccokra, cavakra, crémantokra és champagne-okra), mint tavaly. A kínálat az első rendezvényhez hasonlóan széles volt, a belépőjegy és kóstolási rendszer viszont annál barátságosabbra sikerült. Ennek ellenére a teraszok nem csak hűsnek, de szellősnek is bizonyultak, így valóban nagyon ideális esélyt kapott minden vendég, hogy a presztízs cuvée-ket gondtalanul élvezhesse.

A Fine Champagne Magazine nemrég, június elején osztotta meg olvasóival, mi az a 10 champagne, amelyet idén a legjobbnak ítélt szerkesztőségük a Top 100-as mezőnyben. Így minden előzetes beharangozónál nagyobb vonzerőt jelentett, hogy az első két helyezést kiérdemlő tétel is felvonult. A Taittainger nem csak a programozható LED fénnyel megvilágított, jégben úszó palackokkal vonzotta a tekintetet, hanem a két (inkább három) zászlóshajójával is.

A Comtes de Champagne Blanc de Blancs 2000 intenzív, ásványos illatával, légiességével és szinte észrevehetetlenül apró buborékaival igazolt minden jót, amit róla hallottam. Új kategória – ezt mondogattam magamban, mert ilyen lágyan eloszló, ilyen selymes textúrájú champagne-al még nem találkoztam.

A Brut Millesimé 2004 élénken gyümölcsös, szintén nagyon szép szerkezetű tétel, mégis a Les Folies de la Marquetterie az, ahol a mosolyt nem tudtam egy pillanatra sem visszatartani. A dűlőszelektált cuvée nem deklaráltan ugyan, de 2006-ban született, méghozzá az első, zöld szüretből, amely után 30 %-ban fahordókban érlelődött. Rendkívül tiszta és egyedi champagne.

Van még valami, amiért köszönetet mondhatok a szervezőknek. Megértettem és mára összefüggéseiben látom a Dom Pérignon és David Lynch találkozását. A frissen indult kampánnyal akkor találkozhattunk először, amikor a Facebook-on megosztották, hogyan láttatja a Rosé Vintage 2000 palackját a hipnotikus erejű képkockáiról és szürreális effektjeiről is híres filmrendező. Az együttműködés folytatódott, a fotózást követően megszületett a Dom Pérignon David Lynch limited edition kiadása. Az év végén forgalomba kerülő díszdobozok között már nem csak a rosét, de a Dom Pérignon Vintage 2003-at is megtalálhatjuk majd, méghozzá címke helyett egy fém pajzzsal ellátva. Az új évjárat itthon most mutatkozott be, hogy kóstolásakor világossá váljon, éppen annyit lehet rajta gondolkozni, mint egy David Lynch filmen. Meditáció, rejtélyek fejtegetése, felismerések egy pohár champagne fölött – a korábban felkért művészek után most nagyobb mélységek felé tör utat a márka.

A champagne nem egy olyan műfaj, amelyhez egy este alatt közel kerülhetünk. Ezért az idei rendezvény talán legnagyobb érdeme az volt, hogy tovább tágította a pezsgő világáról alkotott képet. Márkus György látványos fotókkal illusztrált beszámolójából megtudhattuk, milyen végletekig juthat el egy champagne eltarthatóságban. A Veuve Clicquot vendégeként ugyanis három évszázadon átívelő, így történelminek nevezhető kóstolón vehetett részt. A sor 2008-ból indult, hogy aztán (csak a legtetszetősebb tételeket említve) az 1988-as Grand Dame magnum, az 1953-as évjárat, majd a 1947-es rosé és 1904-es, nagy várakozással felnyitott palackok után a 19. századba érkezzen. A márka megosztotta ugyanis az 1841-ből, vagy a dugón szereplő motívum alapján inkább 1839-ből fennmaradt örökségét. A palackokat 2010-ben Åland partjainál, a Balti-tenger mélyén fekvő hajóban találták meg. A túlélést az egyenletes, 4 fok körüli hőmérsékletnek, a belső és külső nyomás megfelelő egyensúlyának köszönhették és szerencsésen megúszták a baktériumos fertőzést is, ezzel napjainkig fogyasztható állapotban maradtak. Bár a kóstolón összegyűlt szakértők inkább a „fiatalabb”, köztük az 1904-es tételt magasztalták, a nagy kérdésre már nem kaphatunk választ. Vajon Madame Clicquot vitába szállt volna velük, amikor közel háromszáz évvel ezelőtt frissen kóstolta ezt az évjáratot?