Mivel a naptári tavasz első napját írtuk, és lélekben is már mindenki a tél végét, a jó idő közeledtét várta, így a „tavaszi zsongás” lett az este mottója. Tavaszi zsongás borokkal, borászokkal, csokikkal, zongoraszóval és persze a lelkes kóstoló közönséggel.

 

Ami változott az első alkalomhoz képest, az a helyszín. Mégpedig előnyére, hiszen igen exkluzív helyre sikerült a megvalósítani a rendezvényt, a Zrínyi utcai Duna Palotában. Ez a helyszín azon kívül, hogy rengeteg különféle kulturális és társasági eseménynek ad otthont, arról is ismert, hogy a parlamenti választások idején ez az Országos Választási Bizottság főhadiszállása. Gyönyörű, patinás belső bálterem fogadott, ahova a lépcsőkön felkapaszkodva jutottunk. A szokásos regisztráció, pohárbérlés és programfüzet átvétele után a nagy bálterem kellős közepén találtuk magunkat, a borászok kétoldalt a falak mellett kaptak helyet, így bőven volt tér köztük a látogatók, a borok iránt érdeklődők számára. Egy gyors terepszemle után bele is csaptunk a kóstolásba, hiszen meglehetősen sok bor várt ránk az este folyamán.

 

A Badacsonyi borvidéket a Villa Tolnay képviselte, amely pince tulajdonképpen fizikailag nem is badacsonyi hiszen a birtok központ és a szőlőik túlnyomó része a Csobáncon található. Első borunk egy 2011-es olaszrizling, amely erős kezdésnek bizonyult, hiszen a frissessége és üdesége mellett hozta a fajta klasszikus jegyeit, virágok, keserűmandula, valamint a Csobánc ásványosságának formájában. A másodikként kóstolt 2010-es zöldveltelini még ezen is túltett; fűszeres, enyhén citrusos jegyek illatban, ízben remek savak, komplex és hosszú utóíz, kis mézes felhangokkal. Erről a borvidékről ez már a sokadik kiemelkedő bor, a sokat szidott és lesajnált 2010-es évjáratból.

Maradtunk a Balaton északi részén, csak átsétáltunk a balatonfüred-csopaki borvidékre, amelyet a Szent Donát pince képviselt. Hat hektár területen gazdálkodnak, éves palackmennyiségük 12-14 ezer, fő fajtájuk az olaszrizling, mellette még kevés furmintjuk is van, a Nagykút, a Szitahegy és a Kishegy dűlőkben. Elsősorban azt szeretnék megmutatni, hogy az olaszrizling ezekben a dűlőkben mire képes, mennyire más arcát mutatja mindegyikben. A kóstolt sorból nekem a 2011-es Szitahegy tetszett leginkább, a bor négy hónapot töltött hatéves

kishordókban; illatban is, ízben is meglehetősen komplex, a gyümölcsösség mellett izgalmas ásványosság jellemzi. A szintén 2011-es Kishegy olaszrizling sokkal szikárabb, férfiasabb bor, annak ellenére, hogy nem volt hordóban, csak tartályban érett; erősen minerális jegyek, kő, ásványok jellemzik.Remekül tükrözi a termőterület jellegzetességeit.

A móri Vécsei pincénél két remek tételt kóstoltunk 2011-ből, az első egy közepesen intenzív, fűszeres illatokkal nyitó, nagyon masszív savakkal bíró zöldveltelini volt, a másik pedig mi más, ha már Móron vagyunk, mint egy ezerjó. Innét új pincék felfedezésére indultunk. Megvallom őszintén, hogy a bükki Prókai pincéről még sosem hallottam. Ezért is jó ez a rendezvény. Itt lehetőség nyílik találkozni ilyen kevésbé ismert és felkapott borvidékek borászaival is. A 2009-es chardonnay könnyű, jó ivású, gyümölcsös. Egész jól csúszott, de kissé savhiányos volt. A másik újdonság a Tolnai borvidéket képviselő bonyhádi Danubiana, mely az előző pincék ellentéte, ugyanis a német tulajdonú borászat egy igazi mamut, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy éves szinten 123 ezer hektoliter bort értékesítenek, főleg Németországban. A magyar értékesítés mindössze 2%-ot tesz ki az összesből. Saját szőlőültetvényük nincs, sőt a tolnai borvidék mellett sok más magyar borvidékről is vásárolnak fel szőlőt. Csak tartályos erjesztésű és érlelésű reduktív borokat készítenek. Törekednek a nagyon jó ár/érték arányra. A most hozott boraik mindegyike 2012-es volt, melyek közül a zöldveltelini egy könnyed, jó ivású, lendületes savú, igazi fröccsbor. Az Irsai Olivér nagyon könnyű, rettentően intenzív, parfümös, jól csúszó, kezdőknek kiváló bor. A kékfrankos rozé mind illatban, mind ízben erősen málnás, málnacukros vonalat képviselt, jó ivású, jól fogyasztható, a magyar rozé mezőnyből egyáltalán nem lógott ki, hacsak azzal nem, hogy árban sokkal kedvezőbb.

Pannonhalmáról a Hangyál pince érkezett, tőlük a 2011-es Esperes cuvée tetszett legjobban, mely egy olaszrizling és rajnai rizling házasítás, ötvözve a két fajta előnyeit, érdekes, izgalmas tetszetős bort produkálva.

A szomszéd pultnál a somlói Várkapitány Pincészet foglalt helyet, itt kicsit hosszabb ideig táboroztunk le, nemcsak azért, mert hét bort kóstoltunk végig, hanem azért, mert bepillantást nyerhettünk a pince rejtelmeibe is, melynek során egy kis ezoterikus kitérőt is tehettünk. Négy pincével rendelkeznek a Somló északi oldalán, melyek közül a legnagyobb a több száz éves Turul pince, mely olyan különleges földtani helyen fekszik, hogy a benne tárolt palackok átveszik a pince egyedülálló pozitív rezgését, és minden negatív energiát pozitívvá változtatnak a borban – tudtuk meg a borásztól, aki azt is elárulta, hogy a borok rendszeres és mérsékelt fogyasztásával a fogyasztó az un. energiatestét egyensúlyban tarthatja.

Minderre bizonyítékként kínálják azoknak, akik hisznek benne, az aurafotózást, hiszen a bor fogyasztásával a testünk energiával töltődik fel, mely után az aurafotó is teljesen más képet mutat az emberi testről. Aki szeretné kipróbálni, az a helyszínen is meg tudja ezt tenni, hiszen a pince fölött kapott helyett a borturizmusukat elősegítő vendégházuk.

Lássuk ezek után a borokat: a 2008-as furmint remek kezdés, a fajta és Somló minden klasszikus jegyét magában hordozza, és annak ellenére, hogy már több mint négy éves, még mindig nagyon fiatal. A 2012-es hárslevelű pedig még inkább az, még nincs is kész, de a szűztermés borára sokan voltak kíváncsiak, ezért hozták el a kóstolóra is. Nagyon hosszú út áll még előtte. A 2009-es olaszrizling viszont már kész, de ahhoz, hogy meg lehessen érteni, kis szellőztetést igényel, utána viszont szépen kibontja részleteit. Ezután két juhfark következett 2008-ból, a normál szüretből való közepesen intenzív, ugyanakkor nagyon vonzó illatú, lendületes savú, klasszikus somlói, melnyek a kései szüretelésű társa teljesen más: testes, tömény, izgalmas, vonzó, ugyanakkor mégsem nehézkes, üde, komplex – a pince legjobb bora ez volt, kétségtelen. A 2011-es tramini még nagyon friss és nagyon nyúzott volt, hiszen idén januárban került csak a palackba, míg a 2012-es cabernet sauvignon rozé újdonságnak, de inkább egyediségnek, amolyan ritkaságnak számít a pince kínálatában.

 

Tokajt az Erzsébet pince képviselte, ahol először a Zafír dűlőből származó – 70% furmintot és 30% hárslevelűt tartalmazó – bort kóstoltuk, melynek illatában a hárs dominál, hársmézzel, kis ásványossággal. Kóstolva az egész szájat betöltő, vastag, krémes textúra bontakozik ki, ugyanakkor jó ivású, közepesnél kissé hosszabb lecsengéssel. A 2011-es birtokfurmint három dűlőből származik (Király, Zafír, Sajgó). Már első kortyra kiszúrható, hogy a mádi Király-dűlő dominál benne, ásványos, komplex, izgalmas illatban is és ízben is, vibráló savak, remek bor. Ha már itt voltunk nem tudtunk tovább várni és a 2008-as 6 puttonyos aszút is kipróbáltuk, jól tettük; a végére nem maradt volna úgysem belőle. Nagyon üde és friss, kissé citrusos jegyekkel nyit, majd méz, és rengeteg sárgabarack, ízben is ezek jönnek, és a sárgabarackból nem az aszalt vonal, hanem az üde friss sárgabarack íze mutatja magát, mintha egy egész kosárnyi, a fáról frissen szedett gyümölcsöt ettünk volna meg. Remek savak, végtelen hosszúságú utóíz.

A csongrádi borvidéket egyik kedvencünk, Maurer Oszkár képviselte, aki igazi különlegességekkel érkezett. Egyrészt olyan, kevésbé ismert, vagy feledésbe merült fajtákat hozott, mint a kövidinka, a bakator és a szerémi zöld, másrészt ezen szőlők tőkéje nem akármilyen korú. A kövidinka például 1925-ös telepítésű tőkékről szüretelt szőlőből készült, ennek megfelelően a fajta egy sokkal koncentráltabb és izgalmasabb bort adott. Csakúgy, mint a szerémi zöld és a bakator, melyek 1909-es telepítésűek, tehát több, mint száz évesek. Alacsony termésátlaggal szüretelik,csupán két tőkéről lesz egy palack bor. És ezt még lehetett fokozni. A két kadarka közül az egyik 1925-ös, míg a másik 1880-as telepítésű tőkék leve; nagyon jó ivású, könnyű, de nagyon komplex íz- és illatvilágú remek borok, hosszú gyönyörű utóízzel.

A kadarkával már a vörösborokra eveztünk, de még kellet valami, ami a váltást segíti. Ez pedig a zalai Cezar Pincészet két pezsgője volt. Az egyik meglepően kellemes chardonnay brut pezsgő volt, ami nagy sikert aratott az est folyamán, míg a másik egy cabernet sauvignon habzóbor, ami inkább érdekességnek számított, mintsem komplexitásával hódított. A pince egyébként remek vörösborokat készít, melyeket nem is olyan régen volt szerencsém tesztelni. Most nem néztem végig az egészet, de nem tudtam megállni, hogy az egyik legjobbat, a syraht ne próbáljam ki. Ismét remek, fűszeres, gyümölcsös, vonzó volt.

Szekszárdot a Baron von Twickel szőlőbirtok (egykori Liszt pincészet) képviselte, ahol elsőként egy 2009-es cabernet-merlot-kékfrankos cuvée-t kóstoltunk, amely meglepően kellemes, jól fogyasztható önmagában is, gyümölcsös, a tanninok nem tolakodtak benne. A szintén 2009-es cabernet franc még ennél is jobban tetszett, fekete bogyós gyümölcsei mellett még sok finom csokit fedezhettünk fel benne.

Balaton-felvidékről Liszkay Mihály érkezett a kóstolóra. Róla tudni kell, hogy univerzális ember, amellett, hogy borász és a pince tulajdonosa, zongorázik is. Így tett ma este is, hiszen a csodaszép bálterem közepén állt egy zongora, és Liszkay Mihály egész este játszott rajta, a résztvevők legnagyobb örömére, hiszen a buli vége felé még kívánságokat is teljesített; számokat is lehetett kérni a borok mellé. A pincészet a Káli-medencében, Monoszlón található, kiváló fekvésű és adottságú szőlőkkel, és azt bizonyítja, hogy erről az elsősorban fehérboros vidékről igen szép vörösborok is készülhetnek. Elsősorban cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot alkotja a fajták gerincét, és ezekből készül egy cuvée és külön-külön fajtaborok is. Most a két cabernet-et néztük, melyből a 2008-as franc tetszett jobban: mély rubin, szinte fekete színű, nagyon tömény, friss fekete bogyós gyümölcsökkel, csokival, ugyanakkor mégsem nehéz, mert a közepes testet szép sav-tannin páros tartja.

Sopronból a Jandl pincészet érkezett, így mi mást kóstoltunk volna nála, mint kékfrankost, mégpedig a válogatott verziót a Missiót 2008-ból, majd pedig egy 2007-es shirazt. Mindkettő az este kiemelkedő borai közé tartozott, talán a két legjobb vörös volt, előbbi gyümölcsösségével és jól fogyaszthatóságával nyűgözött le, míg az utóbbi a komplexitásával, remek savaival, fűszerességével, kedvességével.

Persze nem maradhatott el az este során a csoki sem. A Csillagó csoki jóvoltából lehetett kóstolni a borok mellé egy-egy bonbont. A mátrai Babiczki pince tételei mellé párosították a készítői őket. Nagyon izgalmasra sikerült a körtés-lime-os változat, de a Babiczki rozéhoz ajánlott ribizlis, piros szívecskés is, annak ellenére, hogy már nem volt Valentin nap – igaz közeleg a Nőnap. Persze a vörösborokkal kiválóan harmonizáló remek étcsokis verziókat is kóstolhattak, akik kipróbálták ezeket a kombinációkat.

Közben az idő nagyon elszaladt, így a hazaút előtt még mindenképpen útba kellett ejteni a szigetcsépi Gál pincészetet. Náluk az egyik fő erősség minden évben az egyenletesen magas színvonalat hozó rozé. Most a 2012-es Szent Márton rozét kóstoltuk, és ismét nem csalódtunk. Bár csapongásnak számított, de a végén ez már senkit sem érdekelt, így nem hagyhattuk ki a 2012-es olaszrizlingjüket sem, mely az este egyik meglepetése volt a fehérek közt, tisztaságával, üdeségével, frissességével, ugyanakkor remek fajtajegyeivel. Amin pedig végképp megdöbbentünk az a 2011-es kékfrankos, erről a borvidékről ugyanis ennyire jól elkészített, sokrétű, üde, vibráló, jó ivású, kellemesen gyümölcsös kékfrankost még nem kóstoltam. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Viszont az idő sajnos gyorsan elröppent, így másra nem maradt időm. Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy például a pécsi Szabó pince kimaradt, pedig a rajnai rizlingre, a cirfandlira és a kadarkára is kíváncsi lettem volna.

Összegzésként nézzük a pozitívumokat: minden borvidék képviseltette magát, minden borból volt végig, mindenkinek jutott, érkeztek vendégek szép számmal, de nem tapostak egymáson, oda lehetett férni mindenhova, jelen volt a borász, lehetett vele beszélgetni. Minden asztalon volt víz és kis papírzacskóban kenyérfalatkák. Lehetett külön is vizet kapni, meg sonkás szendvicseket, amihez tombola járt, melynek a sorsolásán a következő bulira lehetett belépőket nyerni. Ismét kapott minden távozó ajándékcsomagot, kézműves konyakmeggyel, józanító ásványvízzel, a borászok szóróanyagaival. Kiváló ötletnek bizonyult ismét a zongora, és a csokis stand is. Ezek persze apróságok, de ha egyben, összességében nézzük őket, akkor jelentősen hozzájárultak az este sikeréhez. Kíváncsian várjuk a „3. csapdát”, ami májusban lesz, és akkor már szabad téri buliként.