Nem véletlen, hogy Tokajt és az ott termesztett fajtákat ekkora figyelem övezi, hiszen az egyetlen határainkon kívül is jól ismert borvidékünk, az egyetlen világszerte ismert borral, az aszúval. Ráadásul az elmúlt 20 évben – Villány mellett – itt folyt leginkább iránymutató és innovatív munka. Véleményem szerint utóbbi mára már nem teljesen igaz, és itthon sem Tokaj-Hegyaljáé a vezető szerep. Hangsúlyozom, ez az én véleményem. Kérdés változatlanul sok van a borvidékkel kapcsolatban, ezek nem igen változtak az elmúlt húsz év alatt. Megnyugtató válasz vagy megoldás viszont egyelőre nincs. Nem dőlt még el, hogy a száraz furmint vagy az aszú legyen-e a fő termék, nem letisztázott a termékpiramis, rendezetlenek az ár-érték viszonyok, a termékleírásban vannak pontatlanságok és nagyon hiányzik a borvidékken belüli, érzékszervi vizsgálaton alapuló minősítés. Mindehhez jön az egész országot sújtó munkaerőhiány, a fiatalok elvándorlása, a tudományos alaposságú kutatások kis száma és számos egyéb probléma.

 

A Winelovers Afterwork  - Tokaji Aduászok: Furmint és Hárslevelű kóstoló apropóján ezúttal a két fajta viszonyát igyekszem körbejárni. Eldöntött tény, hogy Tokaj-Hegyalja fő fajtája a furmint. Ez főleg abból adódik, hogy egyszerűen jobbak a képességei, mint a hárslevelűnek: jól bírja a szárazságot, a nehezebb körülményeket, jó savgyűjtő, jó a savszerkezete, szépen aszúsodik, és remekül közvetíti a terroirt. Ennek megfelelően a legnagyobb arányban telepített fajta a borvidéken. A hárslevelű több vizet kér magának, több feladatot ad termesztése, savai is mások. Cserébe sokkal ízgazdagabb, savszerkezete elegánsabb, kimondottan intelligens borokat lehet belőle készíteni.

 

 

Úgyhogy először jöjjön a hárs, hiszen úgyis ritkán van terítéken, pláne egy helyen és ennyi borásztól. Miközben a furmint esetében egyértelmű, hogy a borpiramis minden szintjén és minden iskolázásban készülni fog, addig a hárslevelűnél ez messze nem így van. Nehéz is lenne, hiszen a tőkék a teljes borvidék termőterületének alig 15-20 %-át teszik ki. Aki hárslevelűt keres tisztán, az elsősorban szárazon fog találni (az utóbbi években esetleg 5-8 gramm cukorral, a savakat kerekíteni). Édes kategóriában igen ritka, a legtöbb esetben megbújik a furmint mellett, bár egyre több helyről hallani, hogy szeretnének tiszta hárslevelű aszút készíteni, és még a dűlőválogatást sem tartják kizártnak. Előbbire viszont csak a legjobb aszús években van mód. Persze vannak kivételek, hiszen az este egyik kiállítója, a Hétszőlő kínálatában például van tiszta hárs aszú, a rendezvény azonan a fajta esetében a száraz tételekről szólt.

 

 

A legjobban ezek közül nekem a Hétszőlő és a Préselő Pince 2016-os hárslevelűje tetszett. Mindkét bornál fontos kiemelni, hogy megtalálható benne a fajta eleganciája, finom savszerkezete, és ásványokban sincs híján. Érlelési potenciáljuk hatalmas, már kicsit kiléptek a fiatal státuszból, de mire csúcson lesznek, el is fogynak. Valami lehet a két terület mikroklímájában, mert sok bennük a hasonlóság. Azt is meg kell állapítanom, hogy az erdőbényei területeken a hárslevelű kimondottan jól érzi magát. Persze nem feledkezhetünk meg Mádról sem, mert Szarka Dénes egy csodálatos Mád Hárslevelűt mutatott 2017-ből. A finom ásványosság, Mád ereje párosul a hárs eleganciájával, hátul fel-felvillan némi mézes illat és gyümölcs. Szuper fiatal, talán még az élvezeti fogyasztásra sincs készen.

Az édes kategóriában tisztán hárslevelű nem volt a kóstolható tételek között. Szép volt az Áts Cuvée 2016-ból, a Hétszőlő 2015-ös késői szürete, a Tokajicum illetve a Babits Aszú is jól muzsikált 2014-ből, ezek viszont mind házasítások, amiben a furmint és a hárs csodálatosan működik együtt.

 

Vannak olyan száraz házasítások – ezeket most nem volt lehetőség megkóstolni –, ahol az arány kétharmad-egyharmad a hárslevelű javára. Ezek is nagyszerűek szoktak lenni, a hárslevelű szépen visszafogja a furmint savainak nyargalását miközben gazdagítja ízét. Erre mindenképpen nagy igény lenne az alapkategóriában.

A hárslevelű kérdéskörét azzal zárnám, hogy végigkóstolva az este borait, és ismerve a magyar kínálatot, aki izgalmas, belevaló hárslevelűket szeretne inni, az inkább Somló felé kacsintgasson. A tokaji hárslevelűre ráférne egy kis vérfrissítés, és új ültetvények telepítése. Fogyasztói igény van rá.

 

A furmintokkal kapcsolatban túl sok újdonságot nem tudok mondani, kevés igazán izgalmas tétellel találkoztam. Ezek közé tartozott a Hétszőlő 2015-ös Nagyszőlő dűlős tétele, az Áts Pince Szent Tamása 2016-ból (ami azért lehetne kicsit „szenttamásosabb”), a Préselő Pince Rány Selection tétele 2015-ből és Szarka Dénes 2017-es Juharosa. A Hétszőlő bora egyértelműen felért a csúcsára, kerek, ízgazdag, élénk, jó tett neki a seprős érlelés. A Juharos ennek pont az ellentéte, nagyon fiatal, energikus. Benne van a mádi területek ásványossága, valamint a furmint körtés-almás vonulata. Átsék Szent Tamása pedig

a borát jól fogyaszthatóvá tenni. A Rányban a penge feszességet kedveltem igazán. A többi tétel is szépen elkészített, hibától és érdekességtől mentes bor volt, viszont egy kis izgalom érdekében jót tett volna nekik 10-15 % hárslevelű.

 

A kóstoló alatt folyamatosan a mindig parázsló vita járt a fejemben a furmint eltarthatóságáról, nagyságáról. Állandó téma, hogy egy fajta igazi nagyságát tényleg az érlelhetőség mutatja-e meg igazán? Vitathatatlan, hogy ez is egy mérce, de vajon megtudhatjuk-e, és meg akarjuk-e egyáltalán tudni, hogy a furmint meddig tartható el. A rendezvényen főleg 2016-os és 2017-es tételeket kóstolhattunk, amelyek fiatalsága sok esetben zavarta az élvezeteket, ezek a borok ugyanis nem arra készültek, hogy 1-2 évesen elfogyasszák őket. Azt a kort viszont valószínűleg nem fogják megérni, mire kiteljesedhetnének, mert előbb elfogynak. Nem marad olyan mennyiség és választék, amivel igazolni tudnánk a száraz iskolázás érlelhetőségét – pedig a képességük meglenne rá. Ezt egyelőre csak az aszúk tudják megmutatni. Az viszont nem egy járható út, hogy a nagy potenciállal rendelkező borokat 2-3 év után megisszuk. Kellenek az alap, fiatalon fogyasztható furmintok, olyan területekről, amik erre alkalmasak. Mellettük kellenek a hosszú érlelésre szánt nagy borok is, legalább is sokak szerint. Bár abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a piac keresi az érlelésre szánt borokat, van ideje és kedve várakozni, tudja értékelni ezeket a teljes szépségükben. Legalábbis mostanság nem ez a fogyasztói magatartás a jellemező. Egy szűk réteg van, de annál biztosan sokkal kevesebb, mint ahány tokaji pince el akarja készíteni a legnagyobb száraz bort furmintból.