Ám a valódi ok ennél sokkal prózaibb. A Márton-napi libalakoma hagyománya a XII. század környékéről származik. A paraszti év mindig Márton napon járt le, amikor a cselédek megkapták éves bérüket, és mellé egy libát. A libát pedig azon nyomban meg is ették. A bor már csak hab volt a tortán, hiszen a lakoma időpontjára már biztosan kierjedt az újbor, amit lelkesen fogyasztottak is. Ezen hagyományok miatt terjedt el a boros vidékeken a Márton nap és az újbor kapcsolata.

Nekem idén a Gellért Szállóban megtartott Márton-napi borfesztivál jutott, kiegészítve sok finom libaétellel és egy nagyszerű koncerttel.

 

A rendezvény profin szervezett, elsősorban az amatőr borrajongókat vonzó esemény volt. Sok nagyszerű borásszal, nagy választékkal, finom libás meleg ételekkel. A termekben kellemes élő bárzene szólt, diszkrét fényekben úszott minden, és mindenki jól érezte magát. Az ablakból szemünk elé táruló panoráma pedig minden Budapest imádót magával ragad.
Kritikai megjegyzésem talán annyi lenne, hogy kicsit kevesebb emberrel és picit több friss levegővel még jobb lett volna a parti. Ami még fontosabb lett volna, hogy legyen valamilyen pogácsa, sós aprósütemény, a szokásos körözött, hagymás-zsíros, májkrémes bagett szeletkék helyett vagy mellett. Az viszont jó volt, hogy a meleg ételek finomak, állófogadásra alkalmasak, megfelelő méretűek voltak, és még az áruk is elfogadható volt.

A borokról senki ne várjon komoly elemzést, mert sem a hely nem volt alkalmas, sem az alkalom nem a bor mélységeinek felfedezéséről, sokkal inkább az élvezetekről szólt.

Aminek nagyon örültem, hogy sikerült több nagyon szép tokaji fajtatiszta sárgamuskotályt kóstolnom. A Majoros Pince idei tétele, illetve a Royal Tokaji 2010 félszáraz bora inkább a fajtáról szólt, míg Árvayék 2010-es bora inkább a területet mutatta be. Mindegyik üde, frissítő savszerkezettel és a fajtára jellemző illatokkal és ízekkel rendelkezik, szerencsére nem túl émelygősen. Nagyon bízom ennek a borstilusnak a sikerében, mert a borvidéknek szükséges van egy kicsit kevésbé „komoly” borra is.

Azt gondolom, hogy a Frittmann családot senkinek nem kell bemutatnom, viszont van két bora, amit igen, azoknak akik nem ismerik. Az egyik az Ezerjó 2010-ből, amely felveszi a versenyt móri társaival. Hozza a fajta virágos illatait és ízvilágát, a határozottságot, üde savakat, de közel sem olyan férfias, szikár, mint sok esetben a móri. Ugyanilyen a 2008-as Cabernet Franc is.

Rengeteg, finom gyümölcs van az illatában, az ízében, nem tolakodó. Inkább, mint egy finom gyümölcsös bólé, gyümölcskosár vagy valami ilyesmi. Benne van a fajta, minden jó tulajdonsága, teste és tanninja is van szépen, de korántsem, olyan sűrű, koncentrált, mint villányi testvérei. Igazi, kiváló vörösbor, a mindennapokra, de komolyabb alkalmak kezdésére is.

Ha már a Franc akkor említést szeretnék tenni a Baron von Twickel Szőlőbirtok Domaine Gróf Zichy sorozatának 2008-as boráról. Szintén az elegancia, a könnyed gyümölcsösség és a fajtára jellemző tannin, komoly test. Bár kimagaslóan magas az alkohol tartalma, de ez nem zavaró. Ugyanennek a birtoknak a Chateau Kajmánd (kicsit bonyolult nekem ez a sok cifra név) Merlot 2009-es bora is nagyon tetszett.

Maradva tovább Szekszárdon jöjjenek kedvenceim a Merfelsz borok. Belcanto 2010, Doppio 2008 és az Esti Csók 2007. A Belcanto-t ízében, illatában, szerkezetében a zweigelt és a kékfrankos viszi. Könnyed, fanyar, életre keltő bor, naspolya ízével és illatával, fiatalság minden előnyével és hátrányával. A Doppio a Cabernet Sauvignon és a Merlot klasszikus házassága lenne, de nem az. Sokkal lágyabb, könnyedebb fajta, mint a megszokott. Ribizli, eper, fűszer, kávé illat. Komoly, üde savakkal, puha, nagy tanninok, fajtajellemző test. Ízében csak a gyümölcs, jó sokáig. S persze a mindent belengő szekszárdi melegség. Az Esti Csók Merlot-Franc-Kékfrankos szép egysége. Beleszagolva fekete illatok lepik el az orromat: szilva, erős kávé, szeder, gumicukor, mély és elegáns. Fel-fel bukkanó tercier aromák. Nagy test, lendület, szép tanninszerkezet, elfogadható alkohol. Hosszú íz, sok gyümölcs, kis fűszerek, pici fanyarság, nagyon klassz és semmi túlhajtás sincs a borban.

Általában egy jó kóstoló végére az édes borok, a tokaji édes borok teszik fel a koronát. Ezen az estén – főleg egy rajongónak – Váczi Eszter és a Quartett volt az édes bor. A koncerthez Pfneiszl 2007-es Kékfrankosát ittam. A koncert fantasztikus volt, Eszter hangja, mint a bársony, a zenészek játékossága külön élvezetet nyújtott. Remélem megbocsátják rajongásomat, de nekem ez a zene. Szóval tökéletes befejezése volt az estének.

Zárásul pedig egy dal, amit talán mindenki hallott már.