Munka után jó merítést kaptunk Tokajból

Borászportál
2016. december 07., 20:30


Egy hideg, késő őszi éjszakán mitől lehetne jobban átmelegedni, mint egy sor tokaji bortól? A szép színek, különleges és édes ízek ilyenkor még inkább feltöltenek. Amikor beléptem a Pesti Vígadóba, egy igazi mesevilágba csöppentem a hideg novemberből.
Munka után jó merítést kaptunk Tokajból
Török Anna beszámolója a Top100 Bor debütálásával egybekötött novemberi Winelovers Afterworkről.
 
Amikor a Winelovers Afterwork alkalmából beléptem a Pesti Vígadóba, egy igazi mesevilágba csöppentem a hideg novemberből. Elegáns, tágas termében sorakoztak hegyalja pincészeteinek képviselői, akik minden kérdésre, kérésre nyitottan, kedvesen fogadták az érdeklődőket. Volt, aki itt találkozott először a dűlőszelektált kifejezéssel, pedig ez Tokajban különösen fontos. Ezt a vendéget egy barátja hívta el az Afterworkre, akinek azonban el kellett mennie, így egyedül maradt ebben a számára idegen világban. A borászt, akinek pedig feltette a kérdést a dűlőszelektált szó jelentéséről, ez egyáltalán nem ejtette zavarba, sőt, egyre lelkesebben merültek el együtt a tokaji ízekben.
 
Érdekes volt egy borvidék borait kóstolni ennyi változatban. Ráadásul a Winelovers kóstolón kizátólag furmint, hárslevelű és sárgamuskotály borokat lehetett kóstolni, így pedig kristálytisztán látszott, hogy milyen irányba megy el egy borász, Tokaj melyik arcát szeretné megmutatni. Hegyalja azon törekvése, hogy ismertté tegye a borszeretők számára a dűlőit jól látszódott, sok bor kapta nevét a dűlőről, ahonnan szőlője származik.
 
Munka után jó merítést kaptunk Tokajból
 
A welcome drinket a Holdvölgy Pincészet biztosította, ők ezt az egy tételt - Hold and Hollo Dry 2013 - hozták, a borász szerint nem is kell több, ebből pontosan látszik a hozzáállásuk. És tényleg, letisztult, kifinomult, elegáns volt ez a tétel. Nem túl intenzív illatában citrusfélék, egzotikus gyümölcsök, körte van jelen, ízében könnyed savak mutatkoztak, de egyáltalán nem bántón.
 
A mádi Szent Tamás Szőlőbirtok három olyan tételt hozott, mely nevét a településről kapta, nem véletlen, ezek a borok a Mád településre jellemző íz világot kívánják bemutatni. A Mádi Kör eredetvédelmi egyesülete lassan 10 éve dolgozik egy nagyon magas minőség felállításán, ennek oszlopos tagja a Szent Tamás Pince főborásza, ifj. Szepsy István, a minőség így garantált náluk. Mint a többi Mád bor, a Mád Furmint 2015 is, 26 különböző dűlőről származik, a terméshozamot mindegyiken 3,5-4t/h érték alatt tartják. Nem használnak fajélesztőt, a borok nem kapnak fahordós érlelést, acéltartályban érlelődnek a hőmérséklet szabályozásával, majd frissen palackozzák őket. A Mád Hárslevelű 2015 egy félszáraz tétel, 11g/l-es cukortartalmával, illatában édes, mézes, gyümölcsös jegyek találhatók, karaktere is gyümölcsös, utóízében pedig benne van a területre jellemző finom ásványosság. 
 
Az idén 10 éves Portius Pincészet boraira a kevésbé intenzív illat és a minerális jegyek túlsúlya volt jellemző, aki rajong az ásványosságért, csak hozzájuk menjen! Orsolyák Attila és a Tállya Wines buborékokkal is készültek, előbbi egy Úrágya Furmint gyönyözőbor 2015, utóbbi egy Tállya ZZ Furmint Habzóbor 2015 pezsgését zárta palackba.
 
Munka után jó merítést kaptunk Tokajból
 
A Junibor Egyesületben is tevékenykedő Kardos Gábor vezette Kardos Szőlőbirtok nagyon érdekes tételekkel készült. A Supreme 2013 egy birtokbor, amely furmint és hárslevelű házasításából készült. Illata letisztult, barackos, birses jegyekkel, ízében is gyümölcsös, komplex, utóíze pedig hosszan tart, a területre jellemző ásványos jegyekkel. Jó ivású, ám mégis tartalmas bor. A Kardos Pincénél mostanában egy új kóstoló terem épül borbárral, ha valaki ellátogatna hozzájuk, nemsokára már ott is kóstolhatja finom boraikat.
 
A Zsadányi Pincészet – Vineum Borház papíron három tételt hozott, a Dongó Furmint 2013 a 100 legjobb magyar bor közül a 4. lett 2016-ban, a nemrég megjelent TOP100 legjobb magyar bor kiadványban pedig a 15. helyen végzett, nem véletlen, illata fűszeres, birsalmás, íze a teltebb, érettebb gyümölcsöké, utóíze hosszan tartó, ásványos, hordós érlelése pont megfelelő. 
 
A Pesti Vígadó vacsora falatokkal készült a kóstoló alatt, ezzel a kis szünettel újra lehetett indítani a kissé fáradt ízérzékelést. Így érkeztem meg második körben a Demetervinhez, ami szintén a Mádi Kör tagja, és szigorú előírások szerint készítik boraikat, hitvallásuk a természettel való összhangban élni és alkotni. Az Úrágya 54 2013-nak akkora sikere volt, hogy mire odaértem el is fogyott. Az Édes Szamorodni 2013 hihetetlen kontrasztot mutatott illatában és ízében. Visszafogott illata után a korty főként édes, aszalt gyümölcsös, barackos, nagyon intenzív. Mesés!
 
A Gizella Pince borásza Szilágyi László saját elmondása szerint még csak csiszolgatja stílusát, most térképezi csak fel, hogy melyik termőhely mire képes. Látva, hogy A 100 legjobb magyar bor magazinban az első és a harmadik helyezett is egy-egy bora lett, azért ez nettó szerénységnek tűnik. Ide az Afterworkre egy másik tételt választott, a Gizella Szil-völgy Furmint-Hárslevelű 2015 egy rendkívül friss, lendületes bor, benne az ásványosság és gyümölcsösség szinte aranymetszés pontosságú arányával.
 
Munka után jó merítést kaptunk Tokajból
 
A Basilicus Szőlőbirtok volt jelen a legnagyobb választékkal, öt tételt hoztak, teljesen megértem őket, nehéz lehet ennyi kiváló bor közül kiválasztani, hogy melyiket is mutassák be. Nem túl régi a pince, az első évjáratuk 2011-es. A Mestervölgy Furmint 2012 illatában nem túl intenzív, azonban a korty komplex, citrusos, ásványos, feszes savak jellemzik. Még van ideje a csúcsig. A Lapis 2012 egy dűlő-szelektált furmint, illata nagyon könnyed virágos, ízében élénk savak vannak jelen, mégis telt, érett. A pincészet nem elhanyagolható sikere, hogy 2016-ban az amerikai Wine and Spirit Magazin 2012-es édes Szamorodniukat 90 pontra értékelte.
 
A Babits Pincészet többek között a kiváló 6 puttonyos Tokaji (100% furmint) Aszú 2013-t mutatta be, az olaszliszkai Kvaszinger Borászat pedig három furmintot is hozott, ebből az egyik a Bűvös Késői Szüret 2015, illata telt, birsalmás, barackos, körtés jegyeket mutat, édességét megfelelően kiegészítik savai, fűszeres, mézes ízé hosszan tart.
 
Munka után jó merítést kaptunk Tokajból
 
A tállyai Trifecta Wines két furmintot hozott, a tarcali Áts Pince két furmintját és ikonikus édes cuveé-jét is kóstolhattunk. A Balassa Bor egy tétellel jött a rendezvényre, ez a Tokaji Hárslevelű "Betsek Kvarc" 2015, illata közepesen intenzív, trópusi jegyek, fűszerek jelennek meg benne, ízében a savak dominálnak, mégis krémes, krétás és gazdag gyümölcsösség jellemzi, nagyon komplex, érdekes tétel.
 
Az Obzidián Bormanufaktúra két furmintot és egy hárslevelűt mutatott be, a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok pedig egyedüliként jelent meg bio tétellel is. A Grand Tokaj két furminton kívül egy nagyon könnyed, friss tétellel jelent meg, a Grand Tokaj No. 8 2015 összetételében furmint, hárslevelű és sárgamuskotály. Illatában tiszta, hűvös, virágos, mangós jegyekkel. Ízé követi a gyümölcsösségben, friss, zöldalmás lecsengéssel. Finom könnyed, mint egy tavaszi szellő, mégis megfelelően komplex.
 
A rendezvény vége felé pár mondatos interjút halhattunk Szilágyi Lászlóval, a Gizella Pince borászával A 100 legjobb magyar bor magazinban elért eredményei kapcsán. Kihúzták a tombola nyerőszámait is. A nyertesek, miután kellőképpen örültek szerencséjüknek, mindenki visszatért a kóstolgatáshoz: érthetően senki nem akart lemaradni egyetlen tételről sem. Hazafelé a rakparton még megcsodáltam a kivilágított belvárost, bár csütörtök volt, mégis pezsgett. A számban Tokaj ízével és valami különleges megnyugvással tértem haza: Hegyalja jó kezekben van.
Winelovers borok az olvasás mellé