Summarium - "Szekszárdról valamiért az jut az eszembe, hogy úgy tudta megőrizni évszázados múltját, hogy azt tudatosan beleépítette a jelenébe. Ennél a borvidéknél nem érzem azt, hogy csak és kizárólag a régmúlt időkből próbál erényt kovácsolni, hanem igenis a jelenben él, fogékony a fogyasztói trendek változására, nem hiszi azt, hogy tévedhetetlen…"
Károly Palota, Petőfi Irodalmi Múzeum - Elegáns miliő (fotó: Németh Richard)
Vajon ki gondolta volna 15-20 évvel ezelőtt, hogy eljön az az idő, amikor minden napra jut egy-egy borkóstoló, boros rendezvény. Azt hiszem, senki. Pedig a vízfejű Budapesthez szinte egyidejűleg zárkóztak fel a vidéki városaink is. Illetve, ha mégis lett volna ilyen jövőbelátó ember, akkor abban is biztos vagyok, hogy az ismerősei tuti, olyan elnéző mosollyal néztek volna rá, mint anya a kissé bugyutácska gyerekére. Pedig a jóslat beteljesedése itt még nem állt meg. Ma már eljutottunk oda, hogy ha anyagiak nem is számítanának (számítanak), akkor sem tudnánk magunkat ketté- vagy több felé szakítani – hiszen ma már akár egy napon belül is több ilyen esemény közül tudunk választani. Valljuk be, szinte kissé már bele is fáradtunk. Nem érezzük azt a megismételhetetlen izgalmat, hogy ha most nem jutunk el rá, akkor minimum egy évet kell várni a következőre. Több olyan profi boros rendezvény is akad, amelyek hétről-hétre, hónapról-hónapra egy jól megkomponált forgatókönyv mentén vonultatnak fel jobbnál jobb borokat nagy merítésben. És amúgy, mi van, ha nem érnénk rá? Semmi. Jövő héten úgyis lesz három másik. Miközben egyre több az eszkimó, a fókák száma – ha nem is csökken, de – stagnál.
Mitől más mint a többi?
Arra a kérdésre, hogy miért volt már tele péntek – vagyis hétköznap – a Károlyi Palotában megtartott Borok és Borászok Szekszárdról elnevezésű sétáló kóstoló helyszíne, három egymástól elkülönülő, mégis szerves egységet képező dologban találtam meg a választ.
Menjünk vissza a kályhához. Boros rendezvény hétköznap délután egytől? És ráadásul hétkor már le is húzzák a rolót? Pont akkor, amikor más borkóstoló még csak nyitná a kapuit. Két dologra tudtam csak gondolni. Az egyik, hogy a szervezőket igazából egyáltalán nem érdekelte, hogy lesz-e érdeklődő vagy sem, a lényeg, hogy a beszámolójukba majd bele tudják írni: „megtartva”. A másik, hogy itt olyan borászok akartak bemutatkozni, akik maximálisan tisztában vannak borvidékük hírnevével és kiváló boraik értékével, amelyekről bizton remélték, meghozza a kellő érdeklődést. Meghozta. Tömve volt a helyszín. Így a megjelent szekszárdi borászokra biztosan nem lenne igaz Oscar Wilde sokszor idézett mondása: Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét.
Ez a rendezvény nincs elcsépelve, hiszen évente csak egyszer kerül megrendezésre. Erre tényleg mindenki ráér. Illetve úgy alakítja a programját, hogy ráérjen. Ezt nem csak a látogatók tudják, hanem a megjelent borászok is. Így nyilván ők is ráérnek. A rendezvényen nem egy vagy két szekszárdi sztárborász tartotta a borkóstolóját, hanem a sztár itt maga Szekszárd volt. És még egy apró – ám nem elhanyagolható – dolog. A borászok érezve a rendezvény súlyát, nem merték megkockáztatni, hogy a kereskedőjüket, üzletkötőjüket küldjék el ide. Ez nem az a kategória volt.
Aztán a csomagoláson is nagyon sok múlik. Nem mindegy, hogy egy nagy, testes vörösbort az annak megfelelő elegáns borospohárból kortyoljuk vagy esetleg egy három decis vizespohárba töltik ki nekünk. A bor minősége nyilván nem fog megváltozni, de az agyunk a látottak alapján mégis jobb ízt fog neki kölcsönözni akkor, ha egy kecses pohárból kóstoljuk meg. A Károly Palotánál jobb csomagolóanyagot, illőbb környezetet nehezebb lett volna fellelni. A szervezők megtalálták azt a minden elvárásnak megfelelő helyszínt ahova a boraikat is pozícionálták.
fotó: Németh Richard
Szekszárdi benyomások
A Szekszárdi név kötelez. Meggyőződésem, hogy aki azt állítja, hogy borokról lehet objektívan írni – próbálom megőrizni a politikai korrektségemet – annak nem minden esetben van igaza, de legalábbis 95%-ban téved. Itt most nem elsősorban a borok fajtajellegére gondolok. Azok úgy-ahogy egzaktul leírható, kézzel fogható, de leginkább megkóstolható dolgok.
Mindenkinek van kedvenc borásza, bora és borvidéke. Szekszárd nálam mindenképpen benne van az első háromban. Feltéve, ha az almákat össze lehet hasonítani a körtékkel. Ami engem illet, jobban szeretem a gyümölcsöket és a fűszereket a borban, mint a túláradó tanninokat vagy a hordó fáját.
Szekszárdról valamiért az jut az eszembe, hogy úgy tudta megőrizni évszázados múltját, hogy azt tudatosan beleépítette a jelenébe. Ennél a borvidéknél nem érzem azt, hogy csak és kizárólag a régmúlt időkből próbál erényt kovácsolni, hanem igenis a jelenben él, fogékony a fogyasztói trendek változására, nem hiszi azt, hogy tévedhetetlen… Talán kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, amikor gyermekkoromban a nagyszüleimnél tartott hétvégi ebédeknél a rádióból állandóan a Jó ebédhez szól a nóta hangzott. Nem bírtam, egyszerűen megvadultam tőle, szinte még az étvágyam is elment. Nem feküdt a kesergős, borúlátó, siratós stílus. Még mielőtt teljesen kiábrándultam volna a magyar népzenéből, szerencsére meghallottam a Kerekes Band Pimasz című albumát és megdöbbentem, hogy mennyire fogyaszthatóbbá tették a magyar népzenét, azáltal, hogy a 21. század, elvárásaira pofozgatták egy kicsit. Így sokkal szélesebb rétegekhez tud most eljutni ez a műfaj. Mindezt úgy, hogy a legnagyobb sikereiket a fiataloknál érték el. A szekszárdiak esetében is megfigyelhető efféle finomhangolás, alkalmazkodás, jelenkövetés. A borvidék jövője, borainak népszerűsége tehát biztosítva van!
fotó: Németh Richard
Vélemények
Természetesen rengeteg ismerős arccal találkoztam. Megvitattuk a kóstolásaink eredményét. Jó (és ezért szinte mindig elégedetlen) kritikusokhoz méltóan értékeltük a borokat. Ebben sok volt az, abban kevés volt ez, az túl lapos, ez túl testes, stb. Vitánk a külön asztallal rendelkező cannes-i Rosé Borversenyen díjazott rozéknál érték el a csúcsot. Miután megkóstoltam az összes kiállított Dúzsi rozét, azt mertem mondani, hogy azért mégis csak van valami alapja ennek a „rozékirályos” dolognak. Kaptam hideget, meleget, de leginkább azt, hogy „futószalagon gyártott”, karakter nélküli borok. Egyből a TotalCar egyik cikkírója jutott az eszembe, aki miután oldalakon át kifogásolta a bemutatott kocsi középszerűségét, az egyedi, jellegzetes megoldások hiányát, hirtelen elgondolkodott. De mihez képest középszerű? Mihez képest hiányoznak belőle az egyedi, markáns jegyek? A legújabb és legdrágább Bentley-hez, a nemrég bemutatott Jaguárhoz, vagy éppen a Ferrarihoz képest? Bármelyik olyan csúcsgéphez képest, amelyeket hetente kapnak meg egy-egy tesztvezetésre. És akkor rádöbbent: az általa bemutatott kocsinak az ég egy adta világon semmi baja nem volt, csak a luxusautók után tűnt fapadosnak. Ezzel mi is így vagyunk. Azért, mert lehetőségünk van jobbnál jobb borkülönlegességeket kóstolni, már hajlamosak vagyunk minden más bort is ezekhez hasonlítani. Végül a társaság minden tagja egyetértett abban, hogy ezeket a rozékat – a kritikák ellenére – gondolkodás nélkül elfogyasztaná. Bárhol és bármikor.
Rozés stand (fotó: Németh Richard)
Azt viszont sajnálattal tapasztaltam, hogy a 19 borász mindössze 4 kadarkáját lehetett csak megkóstolni (ebben a négyben nem voltak benne a kadarka rozék, illetve kadarka sillerek). Ha már Szekszárdi bórkóstolón vagyunk, akkor azért illene, ugyebár. Már csak az imázs miatt is. Arról nem is beszélve, hogy a négyből három egyáltalán nem hozta a kadarkás jegyeket, a negyedik meg (Bősz Adrián 2011-es Kadarkája) viszont már túl is mutatott rajta. Mind a kadarkák mennyiségén mind pedig a minőségén is lehetne csiszolni. Ha csak azért van kadarka a szekszárdi borász pincéjében, mert ma újra divatos lett, ugyanakkor nem ügyel az apró részletekre, akkor inkább ne foglalkozzon a fajtával. Többet árt vele, mint amennyit használ. Annak ellenére, hogy mindenki tudja Szekszárdról, hogy vörösboros borvidék, örültem volna annak is, ha a felvonultatottnál több fehérborral találkozom, hiszen e fronton is nagyon szép tételeket találni innen. Éppen ezért tartottam üdvözlendőnek, másfelől bátor húzásnak, hogy a Tűzkő birtok ezen az eseményen csak három fehérborával (Tűzkő Grüner Veltliner – 2012, Tűzkő Traminer – 2012 és Tűzkő Chardonnay Barrique – 2010) jelent meg.
Bányai Gábor Botond, a Borigo főszerkesztője és Kuti Vilmos, a bor.mandiner.hu szerzője (fotó: Németh RIchard)
Ha mindenképpen ki kellene emelnem valakit azon borászatok vagy borászok közül, akinek boraiban A szekszárdiságot megkérdőjelezhetetlenül felfedezem, akkor a Tüske Pincészetet, illetve vezetőjét, Halmai Csabát említeném. Nem feltétlenül azért, mert tipikus szekszárdi borokat hozott, hiszen se a kadarkát se a szekszárdi bikavért nem tudtuk nála kóstolni. Mégis azok a tételek, amiket kitett az asztalára (Tüske Rozé – 2012, Siller – 2012 és Merlot 5 BB – 2009) minden cseppjükben a Szekszárdra jellemző terroirt, íz-és illatjegyeket hozták. Azokat a tulajdonságokat, amiért szeretjük Szekszárdot, és amiért leborulunk előtte. Szerintem egy borász nagyságát és profizmusát leginkább a könnyed stílusú, elegáns, távolról sem testes boroknál lehet lemérni. Itt, ezen a terepen mutatkozik a legnagyobb kísértés, hogy a termelők rutinmunkát végezzenek, s végső soron elrontsanak valami simogatásra, aprólékosságra vágyó dolgot. Eddigi tapasztalataim arról győztek meg, hogy ahol a rozék és sillerek tökéletes minőségben készülnek, ott nagyobb valószínűséggel a komolyabb vörös (vagy akár fehér) borok is kielégítik a legkényesebb ízléseket. Halmai Csaba rozéja és sillere pedig nagyon meggyőző volt. Gyakorlatilag legördítették a vörös szőnyeget a merlot-ja elé, amit az azzal hálált meg, hogy az Oscar jelölést nálam Oscar díjra váltotta be.
Balra: Halmai Csaba (fotó: Németh Richard)
Van is siller meg nincs is
A sillereknél is álljunk meg egy szóra. Mint ahogy a kadarkánál, a sillernél is csak négy borászat mutatta be a termékeit. Nem értem. Ahol rozét lehet készíteni (azaz 22 borvidékünkön), ott sillert is. Mégis úgy érzem, hogy a szekszárdi sillerek tudnák a legjobban megmutatni a „sillerség” mibenlétét. Azonban, mintha a borászok nem mernék felvállalni a rozé és a vörösbor közé beszorult „öszvért”. Ez eredményezi, vagy inkább generálja azt az egyhelyben való topogást, hogy amíg a borász nem meri felvállalni- és így nem készíti el a sillert, addig a vevőközönség nem tudja, hogy egyáltalán a siller a világon van. Amire persze a borászok visszamutogatnak, miért kísérletezzenek a sillerrel, ha nincs rá vevőközönség. Jó, jó már hallom is a felmerülő ellenérveket: de hát ott van a Fuxli, A Szekszárdi Siller. Ez így van. Ettől azonban még mindig nem tudom, hogy kinek, milyen célközönségnek szánták, ha egy Borok és Borászok Szekszárdról elnevezésű borkóstolóba már nem fértek bele.
Ha már alkoholt iszol, a legjobb választás a bor!
Idén egy nappal korábban ér véget a száraz november
Milyen összefüggés van a bor-, a tea-, és a kávéfogyasztási szokásaink között?
Újbor: a jókedv és zabolátlanság itala
Pezsgők a karácsonyi vendégváráshoz
Milyen trendek várhatók a borvilágban 2024-ben?
Találkozás egy jövőbeni üzleti partnerrel
Lassan tönkremennek a hazai borászatok?
Gundel Étterem, Budapest
Borvacsora