Már az elején egy bátor húzással kezdtek. Amikor ránéztem a Rosé cuvée (kékfrankos és zweigelt) címkéjére azt hittem, hogy elromlott a szemem és mehetek a szemészhez. De nem, tényleg jól láttam. Azt az információt, amit a szemem küldött el az agyamnak, azt nemes egyszerűséggel a szürkeállományom nem akarta sem befogadni, sem feldolgozni. A palackon az évjárat megjelölésénél ugyanis a 2012-es évszám szerepelt. Tudom, hogy még csak az év eleje van, de azért már 2014-et írunk! Már megint ezek a fránya előítéletek. Üdeséget és frissességet nem érdemes keresnünk ebben a borban, viszont még jó formában volt. Sőt! Igazi érdekesség volt a(z elég gyakran) tutti-fruttis, epres-málnás íz – és illatfelhőket árasztó rozékhoz képest elmélyült, kifinomult, szinte ásványos ízeivel.

Második tételként egy olyan bor lépett színre, amely otthon érzi magát Szekszárdon, a kadarka mellett. Ez pedig kékfrankos volt. Egész pontosan egy Kékfrankosból készült siller 2012-ből. Ha valaki nem tudja, hogy a sillerek miért élik újra a reneszánszukat Magyarországon, akkor tessék megkóstolni ezt a bort. Igaz ugyan, hogy egy leheletnyit nekem kilógott az alkohol, de csak alig észrevehetően.
 
A következő Chardonnay barrique 2011 egy igazi kifinomult dáma volt, aki maximálisan tisztában van azon tulajdonságaival, amelyek úrinővé teszik. Ezek pedig szép savszerkezet, a megfelelő mennyiségű, patikamérlegen kimért alkohol, amely ugyan 14 % volt, de még csak véletlenül sem lógott ki,  a tanninjai pedig kifejezetten szépek voltak, jól álltak neki. A bor kifejezetten krémes volt és nagyfokú eleganciával bírt, fehérhúsú gyümölcsös lecsengéssel.

A Kékfrankos válogatás 2009 lágy karakterével és mindent beborító piros bogyós gyümölcsökkel hódított: cseresznye és meggy, de azért a meggyből volt több. Még bőven van benne potenciál, az alkohol még nem kellően integrálódott a borba.

 

A negyedik tételnél a Fekete Borpincénél az este során konferanszié szerepét (is) betöltő Horváth Tibor egy igazi meglepetés borral rukkolt elő, amelyet ki kellett találnunk. Csak annyit mondok, hogy nagyon keveseknek sikerült eltalálni a fajtát, az évjárat megtippelésénél pedig mindenki elvérzett. Ami nem csoda, hiszen egy olyan Cabernet sauvignont kóstoltunk, amelyet 2004-ben (!) szüreteltek. Nem véletlenül nem tudták megmondani az évjáratot. Gyakorlatilag még mindig nem ért fel az életgörbéjének a zenitjére, de azért nem biztos, hogy újabb tíz évig pihentetni kellene. Igaziból mindenkinek azt ajánlom, hogy – ha van belőle otthon – akkor bontsa fel most.

A sorban a következő tétel egy klasszikus Bordeaux blend, Cabernet sauvignon, Cabernet franc és Merlot házasításából készült Misztérium Cuvée 2006 volt. Igaz, hogy elsőnek Minisztérium Cuvéenek olvastam, ami szerintem egy mai napig kihasználatlan lehetőség a borászaink számára. Képzeljük csak el, hogy micsoda lehetőségek előtt állnának, ha ilyen nevet adnának a boraiknak. Tuti befutók lennének a minisztériumainkban, különös tekintettel mondjuk a Vidékfejlesztési Minisztériumra. Erdei gyümölcsök kavalkádja, szeder, áfonya, kis erdei avar, a két cabernet-et a merlot megfelelően zabolázza és tartja kordában.

Már majdnem azt hittük, hogy több meglepetés már nem érhet minket, de Tibi egy újabb titkos tétellel rukkolt elő. Itt már egy fokkal sikeresebbek voltunk, mert az évjáratot legalább eltaláltuk. Na azért nem túl sokan. A kóstolt bor egy Kékfrankos válogatás volt 2003-ból. Nyilvánvalóan a 15 %-os alkoholtartalom erősen hozzájárult ahhoz, hogy még 2014-ben is nagyon kellemes, ritkaságszámba menő letisztult, élmény tudjon a fogyasztóknak nyújtani. A jó zweigeltre és merlot-ra jellemző bársonyos puhaság itt nem a fajta, hanem az idő eredménye.

A következő tételnél is megmaradt az alkoholszint a maga 15 %-ával, ami egy Cabernet franc válogatás volt 2011-ből, amihez kávékrémes bonbonokat szolgáltak fel.  A bonbonok jól kiemelték a cabernet franc pörkölt kávés jellegét. Hiszen mi is jobban szeretjük azt a gyümölcsfagylalt gombócot, amelyben igazi gyümölcsdarabkák is vannak, ugye? A kávés illatjegyek mellett a fekete bogyós gyümölcsök aromatikája volt még érezhető, amelyhez szerencsére hasonló ízvilág is párosult.

Végül a kóstoló méltó zárásaként egy igazi nagyágyú, egy Cabernet sauvignon válogatás jött 2009-ből meggyes-mentás bonbon kíséretében lépett a színre. Fekete és piros bogyós erdei gyümölcsök, kis étcsokoládé és szivarfüst a borban, a bonbont borral kóstolva viszont a szerény mentás íz fokozatosan levendulába megy át. De hogy lesz a mentából levendula? Hát, ez egy igazi misztérium! A bor nem csak nekünk, hanem a franciáknak is elnyerte a tetszését, hiszen 2013-ban a Bordeaux-ban megrendezett Challenge International du Vin borversenyen aranyérmet nyert.

Az este egyik nagy tanulsága volt a számomra, hogy tényleg megéri nemet mondani a piac azonnali kívánalmainak. Pont úgy, ahogy a Fekete pincészet is tette. Hiszen már a könyökünkön jönnek ki azok a történetek, amikor a borászok a jószerével még el sem készült boraikkal megjelennek a piacon. Nyilván a kép nem fekete és fehér, hanem a szürke minimum 50 árnyalata jellemzi ezt a történetet. Azonban ha mégis tartjuk magunkat az elveinkhez, akkor olyan csodás borokat tudunk kóstolni 2003, 2004 és 2006-ból, amelyek korunk ellenére, vagy éppen korukból adódóan kifejezetten sármosnak tűnnek. Hiszen amikor George Clooney-t nézzük a mozivásznon, akkor sem az lesz az első gondolatunk, hogy már 53 éves.