A rendezvény alapvetően jó volt. Karácsonyi hangulatban lebegő - bár szerintem november 29-én karácsonyfát állítani... - szálloda, udvarias vendéglátás, finom harapnivaló, sok érdeklődő. Így aztán minden rendben is lett volna, ha borok nem állítottak volna komoly kihívások elé. Talán annyi szépséghiba, hogy túl sokan vagyunk ennek a helynek a méretéhez képest. Ideje lenne keresni mást, ahol a borászok is és az érdeklődők is kényelmesebben elférnek.

Nehéz fába vágták fejszéjüket a szervezők - bár az nem az ő hibájuk, hogy a magyar borkészítés leglemaradottabb területére merészkedtek. Legalábbis én a bordói fajtákból készült borokkal kapcsolatban látom a legnagyobb hiányosságot, bizonytalanságot, céltalanságot, útkeresést a termelőknél, bár ezt talán sosem mondanák ki ilyen kerek-perec.

Először is el kellene dönteni, hogy összeházasítjuk őket, és elkészítjük belőle a NAGYBOR-t vagy megmutatjuk a fiatalon is élvezhető oldalukat. Vagy akár mindkettővel foglalkozunk.

Ez azért fontos kérdés, mert ezek a borok is, mint sok más fajta, nagyon korán kerül az üzletek polcára, és a poharakba. Egy 2012-es merlot vagy sauvignon nem alkalmas a fogyasztásra, hacsak nem ilyen stílusban készítik. Ez viszont nem jellemző, talán kettő ilyet kóstoltam: Szecskő Tamás Cabernet Franc 2012 és Merflesz Pince Doppio 2012, illetve a napokban találkoztam Kiss Gábor Rouge 364 és Pfneiszl Merlot 2013 boraival. Ezek a borok viszont nagyon bejöttek, talán ebben a könnyedebb, alacsony tanninú, lendületes típusokban vagyunk igazán jók.

 

A NAGYBOR esetében nem értelmezhető út, hogy a hordóból egyenesen megy a palackba és onnan azonnal eladásra kínáljuk. Ezek a borok erre nem alkalmasak, a két éves fiatalságuk legyőz mindent. A kérek még egy pohárral kedvet, és a bor igazi értékeit elsősorban. Értem, hogy anyagi gondok felmerülnek, ezért pörgetni kell a tételeket, illetve valamivel mindig a polcon kell lenni, de ennek így nincs értelme. Nincs jó üzente. Sőt elrontja a borral frissen ismerkedőket, mert azt fogják hinni, hogy így a jó, ez a fajta ezt tudja, így kell inni. Pedig ez nem igaz. Legalább egy Stop! embléma kellene mellé. Vedd meg, mert jó lesz, de  várj vele még 3 évet! felirattal.

A másik megoldás, hogy olyan stílust is készítsünk belőle, ami viszont fiatalon is szép, és jól iható. Erre is vannak példák, mint feljebb említettem. Egészítse ki egymást a nagy bor és a napi bor. Mindemellett így ki lehetne szolgálni jó borral a türelmetlen fogyasztót is, amiből szintén van bőven. A nagy borok mellé pedig be kell vállalni az útbaigazítást: "Kedves Vendég! Ez csak egy bemutató, ismerkedjen meg a borral, mert érezhető benne, hogy jó lesz, de még ne igya meg, csak vegye meg, amíg van és kóstolja meg 4-5 év múlva!" Szerencsére volt egy-két ellenpélda is, akik 2009-es vagy régebbi tételekkel mutatkoztak. Na itt már érezhettük a fajták nagyszerűségét, mind külön-külön, mind egységben.

A másik gondom akkor tűnt ki igazán, amikor a francia borok mellé kóstoltam a magyar társait. Sajnos valamiért nem tudjuk megőrizni a savakat, a lendületet, pedig benne van a fajtákban. Hangsúlyosabb még mindig a tannin, a magas alkohol, beltartalom. Fekete, mély, nagy seggű borokat készítünk. Üdeség, elegancia és gyümölcsök nélkül. Szerencsére egyre kevesebb az ilyen bor, de még mindig bőséggel van, és az átlag fogyasztó még mindig erre csettint, erre cuppant a szájával. Ebből vezetem le, hogy a látogató közönösség legnagyobb része az 50 feletti férfiak hada volt, akik ilyen borokon szocializálódtak. Hölgyek annál kevesebben, ami a hangulatot is rontja, és az eladási adatokat is befolyásolja, mivel meggyőződésem szerint mint sok minden mást is, a borválasztást is a nők befolyásolják.

Végül és ez az alapvető gondom, hogy miért olyan fontosak ezek a fajták hazánkban, hogy egy ekkora bemutatót lehet rá szervezni. Miért nem csak egy kiegészítő a palettán? Miért nem csak másodhegedűsök a kadarkák, kékfrankosok, zweigeltek, portuigeserek mellett? Miért nem csak a bikavér komplexitását növelik? Miért nem csak azért vannak, hogy teljesség tegyenek egy sort? Miért nem fordítunk ugyanekkora energiát arra a pár régi fajta újraélesztésére, amelyek már bizonyítottak? Ha már akkora tud bennünk lenni a magyar büszkeség, akkor a kék szőlők kiválasztásában miért ne legyünk azok?

Mondani kellene valami jót is! Hát ami jó hír, hogy elérhető áron lehet beszerezni sok olyan bordói tételt, amelyek jó példával járhatnak elő a magyar borászoknak. A másik, hogy bár én a kékfrankosra szavazok, azért volt jó sok szekszárdi és balatoni tétel, amelyből kijöttek a szép gyümölcsök, érdemes volt beleszagolni és lehet mélyülni az erdei gyümölcsökben, a hordós fűszerekben, a mélységben. De itt is engedni kell nekik, hogy megérjenek! Az idő itt oly fontos, legyünk türelmesek. Megéri!