Napa változatos talajszerkezetében a vulkanikus hatás domináns, ez különleges, egyedi ízt kölcsönöz az itt készült boroknak. Napjainkban a kaliforniai stílus is változást mutat. A túlérett, erősen hordózott stílus helyett egyre nagyobb hangsúlyt kap a terroir kifejezése. Az óceán irányából hűvös, a kontinens belsejéből forró, száraz áramlat érkezik, ezek gyakori találkozása eredményezi a rendszeres ködképződést. Az említett jelentős hőmérsékletkülönbség, az északi és déli lejtők napsütötte óráinak száma és az eltérő kitettség határozza meg, melyik területek milyen szőlőfajtáknak kedveznek. A forró és száraz területek meghatározó fajtája a chardonnay és a cabernet sauvignon, míg az óceánhoz közeli, a víz hűsítő hatását élvező területeken a pinot noir és a sauvignon blanc érzi magát otthon. Jelen van a többi Bordeaux-i fajta, a merlot, malbec, cabernet franc és petit verdot, és további fontos fajta a zinfandel és a syrah. A fehérek közül a semillon, muscat, rizling és a magyar furmint is jelentős ültetvényméretekkel rendelkezik. Nekem a zinfandel volt a legnagyobb szerelem ezen az úton. A fajta származásával kapcsolatban a legvalószínűbb elmélet, hogy Horvátországból érkezett. Én az általam szintén nagyon kedvelt primitivohoz hasonlítottam, így nem kis büszkeséggel töltött el, amikor kiderült, hogy azonosak, vagy legalábbis nagyon közeli rokonok.

 

 

Az Alfa-Omega Winery látogatásakor egy kis tó partján maga a marketing igazgató Kelly Carter látott minket vendégül. Itt először akkor ért meglepetés, amikor elindultunk a wine cellar azaz a borospince felé. Egy könnyűszerkezetes, kb. 8 méter magas épületbe léptünk be, ahol kerestem a földalatti pince lejáratát, de a hordókat megpillantva rá kellett jönnöm, hogy ez maga a „pince”. A borok számára ideális hőmérsékletet, megközelítőleg 16 Celsius fokot, és az ideális páratartalmat jól szabályozott elektromos berendezések biztosították. Az épület nincs szigetelve, ami a külső és belső hőmérséklet közel húsz fokos eltérése miatt elsőre furcsa volt, de gyorsan kiderült, hogy a teljes villamos energiaellátást napelemek biztosítják, napfénynek pedig igazán bővében van a Napa völgy. Csodás naplemente kísérte a Signature Selection kóstolót, amit egy citrusos, barackos, de közben kicsit briósos 2015-ös chardonnay nyitott, majd egy 2017-es grenache-syrah házasítás következett, picit epres, mégis megfelelően ásványos ízzel és jó tanin egyensúllyal. A 14 hónapos tölgyfahordós érlelés kiválóan kiemelte a bor ízvilágát és nem nyomta el erős, túlpörkölt, fás ízekkel. A következő házasításban a cabernet sauvignon volt meghatározó (79%), mindössze 1%-os merlot kísérettel, a cabernet franc és petit verdot mellett. Az amerikai bortörvény szerint akkor palackozhatnak fajtaborként egy bort, ha az legalább 85%-ban egy szőlőfajtából készül. Nagyon érdekes, hogy míg a franciák Bordeaux-ban általában még említést sem tesznek a szőlőfajtákról, nem tüntetik fel házasítások fajtaösszetételét, addig Kaliforniában százalék pontosággal hirdetik, hogy bizony az 1% merlot is markáns karakterváltozást idézhet elő. Borunk mahagóni és rubin színein csak a kifinomult ízei tettek túl, a meggy és a fekete ribizli is szóhoz jutott az édes hordófűszerek mellett.

 

 

Következő állomásunk a legnagyobb borbirodalom, a Robert Mondavi Winery volt. Talán az összes borászat közül itt éreztem leginkább, hogy valamennyi külsőség egy tőkeerős, virágzó, professzionális vállalkozást takar. Már az előtérben a névadó fotói fogadtak. Magabiztos mosolya sikeres életutat bejárt szakembert sejtet. Robert Gerald Mondavi Kalifornia egyik meghatározó szőlész és borász szakembere volt. Szakmai fejlesztésein kívül jelentős szerepe volt a kaliforniai bormarketing stratégia kialakításában, többek között neki köszönhetjük, hogy a palackon fel van tüntetve a bort alkotó szőlők pontos aránya. Nevét a University of California Robert Mondavi Institute őrzi, amit 2008-as halálát követően nyitottak meg. A borászatot 2004-ben felvásárolta a Constellation Brand, ami a Fortune 500 listán nyilvántartott, tőzsdén jegyzett nemzetközi sör-, bor- és párlatgyártással és értékesítéssel foglalkozó cégcsoport.

 

 

Az ott kóstolt teljes sorból – nem kevesebb mint 12 tétel – két kedvencemet, egy fehéret és egy vöröset emelnék ki. Fehérek közül a 2015-ös Fumé Blanc volt a legizgalmasabb. A Fumé Blanc a sauvignon blanc amerikai elnevezése, ami a fajta erőteljesebb, füstösebbre égetett hordóban történő érlelésére utal, szemben a tradicionálisnak mondható, világszerte elterjedt reduktív eljárással. Az 1960-as években a fajta nem örvendett nagy népszerűségnek, egyrészt a francia fajtanév nehéz kiejthetősége miatt, másrészt mert elsősorban édesre kierjesztve friss füves és édeskés-citrusos arcát mutatta. Robert Mondavi lépett a piacra az újdonsággal, a szárazra fermentált és hordóban érlelt saját stílussal, amit Fumé Blanc névre keresztelt. A kóstolt tétel alapanyaga a teljes Mondavi birodalom legrégebbi parcellájáról – 1945-ös telepítés – került feldolgozásra. A bor finom őszibarackos, sárga almás, citromos, füves ízeket mutatott a hordóból származó vajas, pirítósos jegyekkel kiegészülve.

 

A vörösborok közül a címben már beharangozott 2014-es „Harvest of Joy” (Örömszüret) fantázianévvel illetett házasítás volt számomra a legkedvesebb. A Robert Mondavi pincészet fennállásának 50. évfordulójára indították el ezt a „limited edition” borcsaládot. A 2014-es év nem a Kaliforniában gyakran előforduló tűzvész, hanem a földrengés miatt lett emlékezetes, bár nem érintette ezt az ültetvényt, így az egy hónapos októberi szüret különösen jó minőségű, egészséges szőlőt eredményezett. A cefre nem az Újvilágban jól ismert és bevált acéltartályban, hanem 35 napon át nagyméretű francia hordókban erjedt ki. A cabernet sauvignon klasszikus ízjegyeit (fekete ribizli és a szárított zöldfűszerek) a gondos hordókezelés további íz- és illatjegyekkel színesítette. Én az őszi erdei avarra, gombára, kávéra és az édes karácsonyi fűszerekre (gyömbér vagy fahéj) asszociáltam. Komplex bor, finom, puha tanninokkal, ami elsősorban a kétéves hordós érlelésnek köszönhető.
Különleges élmény volt még a 350 dolláros „dugóhúzó” is, amit a kóstolóhelyiség egyik vitrinjében fedeztem fel. Az eszköz lényege, hogy nem nyitja ki a palackot, csak a dugót speciális tűvel finoman átszúrva ad lehetőséget a bor megkóstolására. A tűt kihúzva a dugó eredeti állapotát visszanyeri, továbbra is jól zár, azt pedig, hogy a bor ne találkozzon levegővel, így továbbra is eredeti állapotában eltartható legyen, argon gáz biztosítja.

 

A harmadik részben Donald Hess birodalmába kalandozunk, akit a helyiek sokszor csak svájci Jézusként emlegetnek, a berni születésű üzletember ugyanis a svájci Alpokból csörgedező ásványvízzel való kereskedés céljával érkezett az államokba. A víz azonban nem lett túl keresett, a történet ezért borral folytatódott: innen a bibliai becenév, a víz borrá „változtatására” utalva. Az asszociációt tovább erősíti, hogy a Hess Winery napjainkban használt érlelő pincéje a birtok szomszédságában található kolostor egykori raktára volt, és persze a bor ma is a keresztény vallás fontos rituális kelléke.