Bár édesapja szerette a jó borokat, olykor tokaji is került otthon az asztalra, a középiskola elvégzése után egyáltalán nem került képbe a boros pálya – kezdi Sue a történetét. Az egyetemet francia-olasz szakon végezte, ám még itt is csak amolyan véletlen bónuszként jött, hogy a piemonti és főleg a Bordeaux-i tanulmányai során szorosabb kapcsolatba kerülhetett a borokkal.

„Ha lehet fordulópontot megnevezni, akkor az talán az első chilei látogatásom volt, ahol fantasztikus emberekkel találkoztam és rengeteget tanultam” – meséli. Ennek hatására idővel egyre többet kezdett kóstolni, borvidékeket látogatott meg, majd belevágott a WSET nemzetközi borakadémikusi diploma megszerzésébe.

Mindeközben dolgozott egy szoftverrekkel foglalkozó cégnél, ahol többek között minőségbiztosítási vezető volt, majd üzleti angol oktatására váltott, ezzel bejárta Európát, így jutott el Magyarországra is, először 1997-ben. „Akkoriban a magyar borok többsége még nem volt túlságosan jó” – emlékszik vissza. Nem ez volt persze az oka annak, hogy továbbállt és élt többek között Lengyelországban, Németországban valamint Olaszországban. Ekkor már igen intenzíven érdekelték a borok, fordított szakszövegeket és írt is a témában – mígnem teljesen beszippantotta ez a világ. Az olasz nyelv és kultúra jó ismerőjeként adta magát, hogy a nemzetközi borakadémikusi diploma mellé megszerzi a Vinitaly olasz borszakértő képesítését is.

 

A szíve azonban visszahúzta Magyarországra, végül itt telepedett le – szerencsére közben a hazai borok is „megértek” az összebútorozásra.  „Hatalmas fejlődésen mentek keresztül, komoly nemzetközi pontenciál van bennük. De nem a cabernet sauvignonnal vagy merlot-val kell kitörni, mert azoknál nem tudunk versenyre kelni Chilével, Argentínával, Dél-Afrikával. A furmint, kékfrankos, juhfark, kadarka jelentik az esélyt, hiszen ezek olyan fajták, amit a fogyasztók máshol nem találnak meg” – véli Sue, aki idővel főképp a magyar borokat bemutató angol nyelvű portált is indított. Kedvence mindazonáltal nincsen, mert ez egyrészt hangulatfüggő szerinte, másrészt szakemberként mindenre nyitottnak kell lennie. Ha mégis kell valamit említenie, akkor az a furmint és a kadarka, a borvidékek közül pedig Szekszárd, Somló és Badacsony – és természetesen a nebbiolo, hiszen Olaszországot sem lehet kihagyni.

A Borkollégiumban ettől az évtől kezdve WSET közép- és felsőfokot oktat, közel 20 éves tanítási gyakorlata „főnyeremény” az iskolának. Az erősségeit firtató kérdésre lelkesedését, rugalmasságát, alkalmazkodóképességét emeli ki – utóbbit különösen fontosnak tartja, hiszen a módszertant szerinte mindig az adott csoport igényeihez kell igazítani. „Természetesen kértem, hogy Olaszországot taníthassam, de igazából bármit szívesen, mert így a felkészülés során az én tudásom is frissül, bővül.”

Az állandó vágy a fejlődésre, tanulásra amúgy is jellemző rá. Tavaly ősszel elkezdte a Master of Wine képzést, a borszakértők jedi-iskoláját. Arra a félig viccnek szánt kérdésemre, ő lesz-e vajon az első magyar, aki megszerzi a címet, nevetve azt válaszolja, „lehet”, utalva arra, hogy a Brexit közeledtével érdemes elgondolkodnia azon, felvegye-e a magyar állampolgárságot. „Meglátjuk, mit hoz a jövő.”