Kékfrankos fajtaborokból 2009-es, 2011-es és 2013-as évjáratúakat viszünk, kékfrankos házasításból pedig egy 2008-as és egy 2015-ös évjáratú bort hasonlíthatnak össze az érdeklődők. A 2009-es és a 2011-es év Szekszárdon kimagasló volt, nagyon kedvezett a kékszőlő fajtáknak. Azért is ezeket az évjáratot mutatjuk be, mert ezekből még van kereskedelmi mennyiség, akinek tehát megtetszik, tud belőle vásárolni. Emellett egy, a napokban forgalomba kerülő 2016-os kékfrankos siller premierkóstolójára is sor kerül. Azért is visszük, mert a fajta évek óta reneszánszát éli és szeretnénk megmutatni, hogy a siller stílusban egyáltalán nem azt jelenti már, mint régen.

 

A siller a rozéknál valamivel sötétebb színű bor, a készítésének technológiája is hasonló. A siller már évszázadok óta ismert, akkoriban ugyanazt a szerepet töltötte be, mint ma a rozék?

Nemrégiben járt Szekszárdon egy német színházi rendező, aki elmesélte, a siller náluk a Schüler, azaz az iskolás szóra vezethető vissza. Vagyis a siller volt az olcsó, könnyű diákbor, amit csak akkor készítettek, ha nagyon bő volt a termés. Ma már sokkal jobban megbecsülik Németországban ezt a borfajtát, a saját kategóriájában a legdrágábbak között van.

A kékfrankosnak Magyarország első számú fajtája, nagyon sok arca van: a gyümölcsös könnyű boroktól egészen a sokáig érlelhető testesekig. Aki megkóstolja a Kékfrankos Áprilison a Fekete Borpince kékfrankos tételeit, milyen képet kap fajtáról? 

Valóban, jó évjáratban, visszafogott termés mellett igazi nagy testű, vastag bort készülhet a kékfrankosból, ha pedig hűvösebb az ősz, mint 2013-ban, akkor amolyan "jól iható" borok készülnek belőle. A nagy testű, hosszan érlelhető borokkal szemben pedig ott vannak a korábbi szüretből készülő légies rozék és könnyed sillerek. A sillerben a frissesség, gyümölcsösség jelenik meg, míg az idősebbek kékfrankosok szép, érett és mély tételek.

 

Szekszárdon talán meglepő módon, a pincészet egyik ismert "brandje" az elmúlt években nem a bikavér, hanem a Patikárius Cuvée. Mit kell tudni erről a borról?

Az egyik fiú a családban gyógyszerész, vagyis patikárius. Amikor még csak diák volt és jobban ráért, sokat segített a pince körül, az ő ötlete volt ennek a házasításnak az elkészítése. Bár ő már kevésbé érdeklődik a borászkodás iránt, a nevet bejárattuk, a bornak sikere lett, így én továbbra is készítem. Kékfrankos az alapja, hiszen a  mi pincészetüknél ebből van a legtöbb. Van ezen kívül benne cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, shiraz és kadarka is, vagyis az összes kékszőlőfajta, amivel rendelkezünk. A cuvée-hez szánt borokat viszonylag fiatalon házasítjuk, majd utána egy évig hordóban érleljük. A Kékfrankos Nagykóstolón ebből a borból egy idősebb és egy fiatalabb tételebb kóstolhatnak meg az érdeklődők, a 2012-es évjáratú Patikárius már elfogyott a pincénél.

 

Bikavért csak olyan években készítek, amikor tényleg teljesen tökéletes alapanyag áll rendelkezésre. Valószínűleg a 2016-os lesz egyébként a következő, jelenleg még hordóban van, ezután fog kiderülni, hogy valóban méltó-e a bikavér névre. A vevőink kivárják türelemmel, mert tudják, hogy amikor van bikavérünk, az mindig valami különleges. A 2011-es például a Pécsi Püspökség bora lett, és ha kétszer annyit készítünk belőle, akkor is elfogyott volna.