A Magyar Borok Bálja tavalyi fellépőjéről, Tóth Veráról köztudott, hogy szereti a bort, tagja a Villányi Borrendnek is. Mindezt a vele készített interjúnkban is megerősítette. Rólad ebben a témában kevesebbet lehet olvasni. Milyen a kapcsolatod a borokkal?
Én mindössze kétféle alkoholos italt szeretek, a kézműves söröket és a borokat. Borszakértőnek viszont semmiképpen nem nevezném magamat, én például nyáron a vörösbort is fröccsben iszom.

 

Hogyan ismerkedtél meg a borok világával? Emlékszel még az első boros élményedre?
Igen, bár azt nem igazán lehet boros élménynek nevezni, inkább a tudatlan fiatalságomról szólt: egy vörösboros kóla a Margit-szigeten. Annyira rossz élmény volt, hogy hosszú ideig az volt egyben az utolsó is. Nagyon sokáig hallani sem akartam a borokról és ezért sörös lettem. Ma már viszont az az ember vagyok, aki a nap végén, ha teheti, megiszik egy pohárt bort.

 

 

Mikor és hogyan találtál vissza a borokhoz?
Ahogy az ember idősödik és egyre érettebben kezd gondolkodni, rájön, hogy kicsit lassítania kell és ki kell élveznie az életet. Ez egy folyamat része volt, bár ennek a folyamatnak volt egy meghatározó pillanata is. Egyszer egy étteremben ültem itthon, és azt láttam, hogy körülöttem mindenkinek bort töltenek. Én is kértem, és akkor tudatosult bennem, hogy a borok világa nem egyenlő a vbk-val. Így egyre jobban kezdett érdekelni a dolog.

 

Vörös vagy fehér?
Vörösboros vagyok, számomra az ízletesebb, testesebb, de amikor jön a fogyókúra és oda kell figyelni a kalóriákra, akkor átállok a fehérre. Az ugyanis állítólag kevésbé hizlal, rajta van a „modell italok” listáján.                                                                                                                                                                                                               
Kedvenc borvidék?
Szekszárd, bár nagyon szeretek minden újat kipróbálni, szerintem ez egy játék.                                                                                                            
Kedvenc pincészetek?
Elsősorban a szekszárdiak, közülük a Szeleshát és a Vesztergombi pince, bár nemrégiben fedeztem fel magamnak a soproni Weninger organikus borait, úgyhogy most ő is nagy kedvenc.                                                                                                                                                                                                                                                                            
Melyik tételt várod a legjobban a Magyar Borok Bálja borsorából?
Dúzsi Tamás 2013-as Kékfrankos Válogatását.

 

Utána már, gondolom, értek pozitív élmények is a borokkal kapcsolatban. Mik voltak ezek közül a legemlékezetesebbek?
Hirtelen kettő jut eszembe, mind a kettő Egerhez kötődik. Az egyik egy nagyon jó borkóstoló volt Gál Titinél, nagyon megszerettem őket. A másik pedig, amikor fotózáson voltunk Bolykiéknál a pincéjükben, ahol azért a munka mellett jutott idő végigkóstolni a „menüt”. Ők is nagyon szimpatikusak. Várj csak! Eszembe jutott egy harmadik is, amikor koncertet adtam Villányban a Bock pincészetnél. Az meg azért kedves emlék, mert nagyon jól sikerült a koncert. Ami érdekes, hogy külföldön még nem jártam boros helyeken. Én rengeteget ingázom Los Angeles és Budapest között, és mégse jutottam még el például a Napa-völgybe. Most már tényleg itt lenne az ideje!

A munkád során, ha dalt írsz, zenélsz, szokott a bor inspirálni téged?
Nem tudom, a többi kolléga hogy van vele, de én bármit fogyasztok, nem tudok utána zenélni, és egyáltalán a munkámra koncentrálni. Ha 24 órát kell dolgozni, akkor 24 órát dolgozok és legfeljebb utána iszom valamit. Nekem az ital a lazulásról szól. És olyan se volt még, hogy egy boros élmény hatására kezdtem volna dalt írni, bár a boroscímkék, a frappáns elnevezések nagyon meg tudnak fogni. Amikor például az említett fotózáson megláttam a Bolyki Indián Nyárt, az annyira megtetszett, olyan hipszter hangulatot árasztott.