A Vitis vinifera fajták nyugat-európai csoportja.

Az olaszrizling nevének ellentmondva se nem olasz, se nem rizling. Sőt, nevezhetnénk akár a „legmagyarabb” szőlőfajtának is, annak ellenére, hogy nem magyar eredetű. Mégis neve, legalábbis számunkra, szinte összeforrt a Kárpát-medencével. Valódi térhódítása pedig csak a filoxéravészt követően kezdődött a XX. század elején, és mára Tokajt leszámítva az összes borvidékünkön megtalálható. A fajta Magyarországról délre grasevina néven született a mai Horvátország területén. Jelenlegi ültetvényeink nagy része a Balaton környékéhez köthető, ahol BalatonBorként ebből a fajtából született az első termelői összefogásból létrejött régiós bormárka. Igazi értékeit csak visszafogott terhelés mellett, teljes érésben mutatja meg, és különösen jól érzi magát vulkanikus talajokon, ahonnan az ásványi anyagokat jól hasznosítja. Meszes talajokon is érdemes termeszteni, ilyenkor savkészlete üdévé, könnyeddé teszi. Íze száraz iskolázásban fanyarkás, gyakori a keserűmandulára emlékeztető aroma, különösen a Balaton-felvidékről származó boroknál. Ízeit a hosszabb fahordós érlelés nemessé teszi ezért érdemes rá időt szánni. Alkalmas pezsgő alapbor készítésére is, de ezt a tulajdonságát a hazai borászatok még nem nagyon használták ki. Az elmúlt években Csopak borászai készítenek olyan olaszrizlinget, amelyek a termőhelyi sajátosságokat a leginkább visszaadja, kitűnően megőrizve a fajta karakterét is (Csopaki Kódex).

A filoxéra vészt követően a borszőlők újratelepítése céljából hozták létre az oltványokat, melyek az észak-amerikai alanyfajta, és a nemes, európai szőlő keresztezéséből jöttek létre. A direkttermő amerikai fajták gyökérzete jóval ellenállóbb a kórokozókkal szemben, viszont az tisztán ebből készült borok ízvilága és minősége nem felel meg az európai elvárásoknak. A borszőlők legtöbbje ma már oltvány.

 A Vitis vinifera fajták kelet-európai csoportja.

Oxigénnel a kelleténél tovább érintkező bor, amelynek színe mélyül, aromái tompulnak. Sötétebb aranyszínű, reszelt almára, pirítós kenyérre, sherryre emlékeztető illatú, fáradt, egysíkú bor.

Borkészítési eljárás, amelynek lényege, hogy a bor levegővel érintkezik, így az eredeti gyümölcsaromák helyét az érlelési jegyek foglalják el. A folyamat fokozatosan megy végbe, ha a bor a hordó pórusain keresztül levegőzik; intenzíven pedig akkor, ha a borász nem tölti fel teljesen a hordót.