A kadarka az egyik legősibbnek nevezhető kékszőlő fajta, vélhetően Albánia, vagy a mai Törökország területéről származik. A Kárpát-medencében a XIV-XV. század környékén honosodott meg. Nagyon érzékeny, csak kiegyensúlyozott és viszonylag meleg évjáratokban ad biztos termést. Emellett kifejezetten változékony is, és hajlamos a mutálódásra. Nem véletlen, hogy a kadarkával kapcsolatban elhangzó egyik leggyakoribb kérdés az, hogy vajon melyik is lehet az igazi, és ez okozza a legnagyobb fejtörést a fogyasztóknak és a termelőknek egyaránt. Bora könnyed, savakban gazdag, elegáns szerkezetű, tannintartalma pedig kifejezetten alacsony. Aromatikája először mindig fűszeres, és csak utána érkeznek a gyümölcsök. Két fő termőterülete Szekszárd és Eger, de a Szerémség, Ménes, Hajós és Muzsla környékén is találkozhatunk szép tételekkel.

A kanadai whiskyk általában könnyebbek és lágyabbak, mint a többi whisky-stílus. Egy másik közös jellemzőjük a rozsmaláta alkalmazása, az vezet a teljesebb és lágyabb ízhez. A kanadai törvény szerint a kanadai whiskyt Kanadában kell gyártani, erjesztett gabonaszemek felhasználásával és legalább három évig kis fahordókban kell érlelni. Jogi értelemben a Canadian Whisky, Canadian Rye Whisky és Rye Whisky címkék között nincs különbség abban a tekintetben, hogy milyen arányban használtak rozst és más gabonafélét.

A lezárt palack védelmét és díszítését szolgáló műanyagból, viaszból vagy ónból készült elem.

(Pörkölés jellegű ízek): ilyen gyakran előfordul a borokban. Érzékeny kóstolók fehérborokban is észreveszik őket; vörösborokban gyakoribbak és feltűnőbbek. Leginkább a szemes kávé illatát vagy a nyers, de pörkölt kávészem ízét idézik. Ez származhat a barrique (esetleg nagyobb) hordók készítésekor szokásos égetéstől vagy a palackérlelés folyamatából. Általában a nem jó minőségű, túlpörkölt hordó velejárója. 

A kékfrankos hazánk legnagyobb mennyiségben termesztett szőlőfajtája, a Tokaji, Somlói, és Badacsonyi borvidékeket leszámítva mindenhol találkozhatunk vele. Eredete mind a mai napig vitatott és némiképp homályos. A goulais blanc és a gamay noire fajtákkal áll rokonságban. Élénk savú, gyümölcsös bort ad, közepesnek mondható tannintartalommal. Ha éretten szedik, bora kellemesen fanyar, acéltartályos érlelés mellett jó gasztrobor lehet belőle. Alkalmas ugyanakkor új kishordós érlelésre is, bár a hagyományos magyar „kékfrankos etalon” a fél-egy évet tradicionális nagyhordóban töltő bor. Önálló iskolázás mellett sok cuvée-nek is alapját képezi a fajta: a szekszárdi és egri Bikavérnek, illetve további számos cabernet házasításnak Villányban.

A kéknyelűből készült bor nagyon elegáns tud lenni, remek szerkezetet mutat, és kitűnően érlelhető.  Illata határozott, de nem tolakodó, inkább fanyar, mint édeskés. Hosszabb érlelés után gyönyörű savharmóniát mutat, de nem nagytestű bor, sokkal inkább elegáns. Magának a szőlőfajtának –amely őshonos a Kárpát-medencében – sajnos viszont szinte csak rossz tulajdonsága van.  Nővirágúként viselkedik, rosszul termékenyül, és emiatt nehezen termeszthető. Fürtjei ritkásak, madárkásak. Többek között ez magyarázza, hogy lassanként eltűnik a szőlőhegyeinkről. Jóformán már csak Badacsonyban találkozhatunk ezzel a fajtával, ahol néhány termelő a furmintéhoz hasonlítja értékeit.

Nagy savtartalmú, tüzes bor.

A kén-dioxid a legfontosabb tartósítószer a borászatban. Szükséges rossz, ezért mindenki a minimalizálására törekszik. Egyes pincészetek elkerülik a kén használatát.

Az üres hordók eltartásánál és a bor kezelésénél használják. A kénezés úgy történik, hogy a hordóban egy megfelelő nagyságú kénszeletet égetnek el. A kén a levegő oxigénjével vegyülvén, kéndioxiddá lesz, amely sokféle, a bor betegségét vagy megváltozását okozó mikroorganizmusra méregként hat és azokat működésükben gátolja, sőt meg is öli. Ezért olyan elterjedt a kén a borászatban. Azonban vannak negatív tulajdonságai is. A kénessavat nagy mennyiségben tartalmazó bor ihatatlan, mert görcsöket, fejfájást okoz; továbbá, mert a borban lassan-lassan kénsavas káliummá alakulván, a bort savanyúbbá is teszi. Az olyan bort, amely literenként 2 gramm savanyú kénsavas káliumnál többet tartalmaz, kizárják a forgalomból.

A bor színének stabilizálására, az íz- és zamatanyagok megőrzésére használt anyag a kén. Túlzott mértékű alkalmazása szúrós szagot ad a palack felnyitásakor, és fejfájást okozhat.

Illat és ízkomponenseiben egyensúlyban levő bor.  Az a bor, amely kiegyenlített, kellemes, sima érzetet ad, fogyasztásra ösztönző, ízképe harmonikus. Általában maradékcukor- vagy magasabb alkoholtartalomhoz köthető. Melegebb évjáratok borai épp úgy kerekebb karaktert mutatnak, mint a melegebb termőhelyeken termettek.

A teljes érettség után szüretelt szőlőből készült bor.

Más néven blended whisky, vagyis malátawhiskyk és gabonawhiskyk keveréke. Az egyszerűen Irish Whisky megjelölésű ital, általában ezt a típust takarja. Az ilyen whisky általában több lepárlóhelyről eredő komponensek keveréke (Chivas Regal, Canadian Club) és nem viseli a lepárlóhely nevét (kivétel: Jameson Irish Whiskey). Létezik kevert malátawhisky (blended malt), abban az esetben csak malátawhiskyket kevernek össze, és kevert gabonawhisky (blended grain), mely esetben csak gabonawhiskyket tartalmaz a keverék.

Amennyiben a must túl sokáig érintkezik a kocsánnyal, akkor kellemetlenül savanyú, összehúzó hatást vált ki a borban.

A komló a kenderfélék családjának egyik nemzetsége. A nemzetségbe világszerte három faj tartozik, melyek közül a legismertebb és legelterjedtebb a közönséges komló egy kétlaki, évelő kúszónövény, aminek termése a sörgyártás egyik legfontosabb alapanyaga. A komló elvirított termős növényeinek virágzata a megnövekedő murvalevelekkel és takarópikkelyekkel tobozszerűvé válik. Gyógyszerként és a sörfőzéshez csak ezeket az úgynevezett komlótobozokat használják.

Hideg eljárás során, finomszesz, főként mesterséges aromaanyagok, esszenciák és víz egyszerű összekeverése útján készülnek. A késztermékek minősége elsősorban a finomszesz és a hozzáadott esszencia minőségétől, valamint az érlelés időtartamától függ. A kommersz párlatok alkoholtartalma rendszerint 40tf% fölött van.

Sokféle ízt és illatot összerendezetten és egyensúlyban tartalmazó bor.

A testességre és a bor alapanyagának sűrűségére utaló jelző, bár ez még ebben a megfogalmazásban nem képezi közmegegyezés tárgyát. A nagyfokú gyümölcsösséget kínáló borok tulajdonsága. A koncentrált bor ízeit a szájüregen belül, egy konkrét pontnál nagyon határozottan érezzük, szinonimája lehetne az ízbeli mélységnek.

A konyak a bor lepárlásával készülő brandy leghíresebb fajtája. Nevét származási helyéről, a franciaországi Cognac városáról kapta, amelynek környéke fehérboráról híres. Az Európai Uniós szabályozás értelmében, a konyak nevet csak szigorú feltételek teljesülése esetén viselheti az ital. Az eredeti konyak előállításának módja legalább 300 éve változatlan, a nedű legalább 90%-a az Ugni Blanc, Folle Blanche vagy Colombard szőlőfajta borából kell készülnie, és a maradék 10%-ban is csupán a Folignan, Jurancon blanc, Meslier St-Francois (Blanc Ramé), Select, Montils, Sémillon szőlők borait tartalmazhatja. Mindezeken kívül pedig rézüstben történő kétszeres lepárlással kell készülnie és francia tölgyfa hordóban kell legalább két éven át érlelődnie. Azt a vidéket, amely jogosult konyakot előállítani, hat zónára osztják fel. A hat zóna egyfajta besorolás, amely utal az onnan származó konyak élvezeti értékére. Az elnevezéseik a következők, az elismertség csökkenő sorrendjében: Grande Champagne, Petite Champagne, Borderies, Fins Bois, Bon Bois és végül Bois Ordinaire.

A tartájból kiszivattyúzott levet keverés céljából ugyan abba a tartájba fejtjük vissza.

Kóstoláskor a pohár falán visszacsurgó folyadék, amely a bor testességére, minőségére utal.

A köztes fajták azok a szőlőfajták, amelyek nem terjedtek el ugyan az egész világon, de eredetük, valamint a terület, amelyen termelésben vannak, egy jól körülhatárolható geográfiai egységhez köthető. Ilyen terület például a Földközi-tenger medencéje. Ide sorolható a burgundi eredetű pinot gris (szürkebarát), az olaszrizling, valamint a kékfrankos és a portugieser.