Mi magyarok szeretjük a bort, főleg ha magyar. Ugyanakkor egyre növekvő tendencia, hogy a közepesebb vagy nagyobb borkóstolókon szinte mindig felbukkan egy olyan asztal vagy stand – ahol a magyar borok mellett – külföldi országok borait is megkóstolhatjuk. Nem is beszélve az olyan borkóstolókról, amik már kifejezetten csak külföldi borok köré szerveződnek. Szerintem ez így rendjén is van. Ahhoz, hogy egyáltalán el tudjuk helyezni a magyar borokat a világban szükséges, hogy megismerjük a chilei, kaliforniai, új-zélandi, stb. borokat, stílusirányzatokat. Egyre többen vannak azok a lelkes, új információra éhes (vagy inkább szomjas) borfogyasztók, akik már egyből felismerik a különbséget az Európában, illetve Ausztráliában készített sauvignon blanc között. Akik azonnal megmondják, hogy melyik a reduktív eljárással készült üde, könnyed, roppanós magyar rozé és melyik a fahordós érlelésen átesett testes, lomha francia változat, akik már tudják, hogy az adott chilei bor az Andok melyik oldaláról származik. Azonban van egy ország, amiről a széles néptömegek egyáltalán nem, illetve a kiműveltebb borszerető emberek is csak homályosan sejtik, hogy szőlőtermeléssel és borkészítéssel foglalkozik – nem is akármilyen szinten. Ahhoz, hogy legalább dióhéjban megtudjam, hogy szó szerint mi is folyik ebben az országban, Ilan Mor urat, Izrael Magyarországi nagykövetét kérdeztem.

 

Valóban a bor és annak készítése, fogyasztása mindvégig jelen volt Izrael történelme során. Ha a történelmet nézzük, akkor két nagyobb csoportot tudunk megkülönböztetni a borfogyasztás, a borászat kialakulásának szempontjából. Ez a két csoport pedig az ókori és újkori történelem. Ha évszámokhoz akarnám kapcsolni a különböző eseményeket, akkor körülbelül ie. 8000-ből már találtak szőlő magokat a régióban. Úgy gondoljuk, hogy ie. 5000-re tehető az első szőlők telepítése a Kánaánban, míg i.e. 2000-ből származik az az első írásos feljegyzés melynek értelmében Noé elültetette az első szőlővesszőket. I.e. 1400-ban már Mózes előreküldött kémei hatalmas szőlőfürttel tértek vissza Kánaánból (amúgy ez a jelenet mind a mai napig a jelképe az izraeli turisztikai hivatalnak) és i.e. 1000-ben szintén írásos feljegyzéseink vannak arról, hogy Dávid király hivatalnokokat nevezett ki a szőlőjének művelésére, illetve borospincéjének a felügyeletére. A bor aranykora az ókori Izraelben i.e. 1500 – 500 közé tehető.

Ha az újkori történelmet nézzük, akkor négy különböző korszakot állapíthatunk meg. Az elsőben a modern izraeli borászat alapkövét rakta le  Baron Edmond De Rothschild (aki a Chateau Lafite tulajdonosa volt) azzal, hogy 1882-ben borászatot hozott létre a Karmel-hegyen. A második lépésben minőségi forradalom volt a boroknál, aminek az 1983-ban megalapított Golan Heights Winery volt az egyik zászlóvivője. Ők alkalmazták először a legmodernebb technológiákat mind a szőlészétben mind pedig a borkészítés folyamán. Amíg a harmadik korszakot a kis családi borászatok gombamód szerű megjelenése jellemezte az 1990-es években, addig a negyedik a nagy borászatok minőségi megújulásának forradalmáról szólt a 2000-es években.

Izraelt gyakran a Közel-Kelet részeként határozzák meg. Valójában talán pontosabb lenne a Kelet- Mediterráneum kifejezés. Izrael nagyon híres a high-tech technológiák alkalmazásáról és a mezőgazdaságáról. Pontosan ez a két dolog egyesül a szőlőültetvényeken, illetve a borászatokban is. Ez lehet akár egy meteorológiai állomás a Golán-fensíkon vagy egy kísérleti ültetvény a Negev-sivatagban, az izraeliek az élvonalba tartoznak a szőlészeti technikák fejlesztésében is. Talán sokan nem tudják, hogy a csöpögtető öntözéses rendszer is izraeli találmány. Ami a klímát illeti, döntően mediterrán, hosszú, forró nyárról és rövid nedves télről lehet beszélni, esetenként kis hóval a magasabban fekvő területeken. A talaj tekintetében az ország északi részeire a vulkáni talaj a jellemző, a tengerparton terra rossa (alacsony humusztartalmú, erősen kilúgozott vöröses színű talaj – a szerk.) található, a hegyekben általában mészkővel találkozunk, délen pedig a homok és agyag van többnyire.

Hagyományos borvidéknek számított a tengerparti Samson és a Shomron régió, ahol Baron Edmond de Rothschild telepítette az ültetvényeket. Azok a borvidékeink melyek magasabban fekvő területeken helyezkednek el és hűvösebb klímával rendelkeznek – mint például Felső-Galilea, a Golán-fensík és a Júdeai-hegység – bebizonyították, hogy a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelő, minőségi borok előállítására alkalmas területek. Az új ültetvények többsége a Felső-Galileában, a Golán-fensíkon és a Júdeai-hegység lábánál lett eltelepítve. A Negevben pedig szinte pionír munkának nevezhető az a szőlőtelepítés, amellyel a sivatagot élettel töltik meg.

Izraelben mindössze 5500 hektár szőlőtermő terület található, amely első hallásra ugyan kicsinek tűnhet, azonban ha tisztában vagyunk az ország földrajzával és geológiájával, akkor már azt mondhatjuk, nem is olyan apró ez a terület.

Augusztusban kezdődik és október végéig tart. Azonban gyakran van arra is példa, amikor július végén kezdődik a szüret és egészen november elejéig húzódik el. Általában az új ültetvények már teljesen gépesítve vannak, míg a régieknél a kézi szüret van.

Izrael nagy termésátlagot adó szőlőfajtái a Carignan és a Colombard voltak, amelyekből általában olcsó cuvée-ket készítettek régen. Habár most már van néhány öreg Carignan ültetvény ahol terméskorlátozással minőségi bort tudnak készíteni. Azonban döntő többségben átvették a helyüket a világfajták, mint a Cabernet Sauvignon, Merlot, Shirah, Chardonnay és a Sauvignon Blanc. A minőségi borok döntő többsége ezekből a szőlőkből készül Izraelben. Nálunk nincs kifejezett régi, az országban őshonos szőlőfajta, de ami talán a legközelebb állhat ehhez a megfogalmazáshoz az Izraelben nemesített Argaman szőlőfajta és a Muscat of Alexandria, ami egy kelet-mediterrán szőlőfajta. Az UC Davis-ben (University of California – a szerk.) nemesített Emerald Rizling pedig igazából talán csak Izraelben tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A Carignan és a Petite Sirah (sima "i"-vel, nem "y"-nal) már olyan tradicionális szőlőfajtáknak tekinthetők, amelyek a legjobban alkalmazkodtak a mi klímánkhoz és mára újra a reneszánszukat élik.

Izraelben 35 nagyüzemi mérettel és kapacitással (50 tonnánál több szőlőt szüretelnek) rendelkező borászat van. Többségük modern, új építésűnek mondható. Itt a legmodernebb borászati berendezéseket, eszközöket találjuk meg a legújabb technológia alkalmazásával egyetemben. Általánosságban elmondható, hogy borászataink 90%-a 1990-ótaépült. Ha már a borászatokról beszélünk, mindenképpen megemlíteném a három legnagyobb borászatot: Carmel, Barkan-Segal és Golan-Heights, illetve ha az első tízet kellene felsorolnom, akkor – a fentieken kívül – ide tartozik a Teperberg, Binyamina, Tishbi, Galil Mountain, Recanti, Tabor és Dalton. Ezek a borászatok a piac több mint 92%-át uralják.

Ami az izraeli borpiacot illeti, 200 millió dolláros forgalommal rendelkezünk éves szinten. Amíg 1990-ben a borfogyasztás 3,5 liter/fő volt addigra ez az adat 2010-ben már 4,0 liter/fő-re nőtt. Érdekes jelenség, hogy amíg 1990-ben a fehér – és vörösborok aránya 70-25% volt addigra 2010-ben ez az arány teljesen megfordult, a vörösbor 70%-os részesedése mellett a fehérbornak már csak 20% jutott a piacon. Szintén említésre méltó a különböző borfajták piaci részesedése. Egy 2010-ben végzett felmérés értelmében: 70% vörösbor, 20% fehérbor, 7% gyöngyöző/habzóbor és 3% rozé.

Sok éven keresztül az izraeli bor a kóser bor szinonimájaként szerepelt főleg a zsidó közösségek számára. Az 1980-es évek óta azonban egy minőségi forradalom játszódott le, így izraeli borászatok borait már megtalálhatjuk a három csillagos Michelin éttermektől kezdve, az exkluzív borboltokon át egészen a nagy nemzetközi szupermarket láncokig bezárólag. Az export túlnyomó részét Amerika és Európa jelenti.

A zsidó borfogyasztók Izraelre úgy tekintenek ahol a lehető legnagyobb szortimenttel és legjobb minőségben előállított borokkal találkoznak, melyek mellesleg kósernek minősülnek a világban. A keresztény borfogyasztók részére az izraeli borok a Szent Föld borainak minősülnek a Biblia földjéről. A borszakértőknek pedig Izrael talán a legdinamikusabban fejlődő, magas minőségű bort előállító bortermelő ország képét nyújtja a Kelet-Mediterráneumban.