Valóban másodjára vagyok Budapesten, de még nem volt időm teljesen felfedezni a várost. Ezúttal Budát látogattam meg, így legközelebb jöhet Pest!

De sajnos csak rövid időt töltök itt és a rendezvényen leginkább olyanokkal találkozom, akik érdeklődnek a pezsgők, champagne-ok iránt, így nehéz megítélni, milyenek itt a fogyasztók. Annyi biztos, hogy nehéz piac ez, mert Budapesten sétálva nagyon mutatós és nagyon lerobbant házakat is látok, ami mögött jelentős társadalmi különbségek lehetnek. Ezért úgy érzem, hogy mielőtt képet alkotnék az itt élő emberekről, jobban meg kell ismernem az ország történelmét, többször ide kell még utaznom.

Magyarországra egyébként 4 éve szállítunk, ami egész hosszú idő ahhoz képest, hogy az első palack Bourdaire-Gallois Champagne 1997-ben készült el, és csak 2003-ban kezdtünk el exportálni. Persze valójában a történetünk jóval korábban kezdődött, nagypapám 1951-ben vágott bele a champagne készítésbe, majd a szüleim vették át a stafétát, én pedig a tanulás után kezdtem bele.

 

Hallottam, hogy itt minden buborékos italt pezsgőnek hívnak. Hozzám is többen odaléptek azzal, hogy egy pohár pezsgőt kérjenek egy pohár champagne helyett, pedig ez a gyűjtőnév nem túl szerencsés. Így komoly feladat minden kiállító számára, hogy elmagyarázzák, mennyi különféle pezsgő van, melyik milyen országokból, szőlőfajtákból, eljárásokkal készülhet és mennyire sokszínű a pezsgők világa.

Azért vannak, akik már magabiztosak és úgy érzik, hogy értenek hozzá. De olyanok is vannak, akik ezt csak gondolják magukról.

Mindenesetre ez egy fejlődő piac, épp mint Brazília, India vagy Kína. És nagyon sok mindent meg kell tanulniuk még itt az embereknek, mert bár a Moët & Chandon vagy a Veuve Clicquot mond nekik valamit, a többi márka még ismeretlen és a nagy házak világraszóló marketingje mellett nehéz érvényesülnie a magamfajta termelőknek.

Franciaországban nagyon sokan tisztában vannak vele, hogy mi micsoda, de legtöbben mégis a hozzájuk legközelebbi régiók kínálatát ismerik. Teljesen természetesnek számít, hogy lehet kapni a boltban Moët-et vagy sárga címkést (Veuve Clicquot Brut) és ilyenkor a vevők pontosan tudják, hogy mi az az élvezeti érték, amit várnak. Ha az én márkámat látják, akkor már nehezebb meggyőzni őket, oda kell figyelni a kommunikációra. És persze sokan választják az ár-érték bajnok crémant-okat vagy blanquette-eket is és ők is jó minőséget kapnak, így hát ezt a döntést is megértem.

A szüleimmel együtt 65 000 palack pezsgőt készítünk évente, ám hozzá kell tenni, hogy ez mégis kézműves lépték, hiszen 6 különböző tételünk van. Megtehetnénk, hogy csak Brut-öt készítünk és eladjuk egy szupermarketnek, de e helyett éttermeknek, borbároknak és egyénileg értékesítünk.

A legjobb marketing maga a palack és az, hogy a személyes kapcsolatokon keresztül híre megy ezeknek a champagne-oknak. Ilyenkor mögötte van az is, hogy megismernek engem és a birtokot, nem pusztán a brandet. Ezért hiszek a word-of-mouth-ban. Ha van lehetőség beszélgetni a vásárlókkal – legyen szó akár az időjárásról –, máris közelebb vannak hozzá, hogy megismerjenek. Ez pedig azért fontos, mert én magam is a palack része vagyok, ilyenkor belőlem is kapnak valamit.

Az exportot tekintve jelenleg 9 országba adok el, de ezeken a piacokon sem célom a tömeges értékesítés. Legyen az csak 5-10 000 palack/év, én azzal elégedett vagyok.

Kézműves vagyok! Kimegyek az ültetvényre dolgozni, egész nyáron gondozom a szőlőt, ügyelek a szüretre, végigkísérem az erjedést, majd elkészítem a házasításokat. A szüleimmel hárman vagyunk és néhány szezonmunkás, tehát mindent mi magunk végzünk.

Ettől olyan ez a hivatás, mint a szakácsé, aki a készétel felmelegítése helyett maga válogatja a hozzávalókat és legjobb tudása szerint használja fel azokat. Ez a munka fantasztikus, nagy élmény hogy kontrollálhatom, hogy a részese lehetek az elejétől a végéig.

És amikor mosolyognak a vendégek a champagne-om kóstolása közben, abban benne van a köszönet mindenért; a szőlőért, a borért, de még az idáig megtett kilométerekért is. Ez nekem a WOW élmény!

A pinot meunier a legnehezebb champagne-i szőlőfajta; nagyon rusztikus, a termés évről-évre egyre nő, gondot okozhat a botritisz is, a szüret időpontját pedig gondosan kell megválasztani. A cukor-sav egyensúlyra nagyon ügyelni kell, egyik napról a másikra elszalaszthatjuk a megfelelő minőséget. A szüretelő munkásoknak épp ezért mutatom meg, hogy milyen az érett, az éretlen, vagy épp botritiszes szőlő, de végső soron egyszerű a dolguk, arra kérem őket, hogy csak azt a szőlőt szüreteljék, amit maguk is szívesen megennének. Ilyen egyszerű.

A pinot meunier a rosszfiú Champagne-ban, rossz az image-e, mert mindenki csak a chardonnay-ról és a pinot noirról – a ’cépage noble’, vagyis nemes szőlőfajtákról beszél. Ezek jelentik a presztízst és épp ezért sokan nem szeretik azt hangoztatni, hogy az adott presztízs cuvée-ben pinot meunier is van.

Pedig a pinot meunier az ültetvények 32 %-át jelenti Champagne-ban és – bár a 17 grand cru között nincs pinot meunier apelláció – a 43 premier cru falu között már szép számmal találunk. Tehát valójában fontos része a legtöbb házasításnak, csak épp nem szeretik bevallani, ezzel kapcsolatban sokan nem 100 %-ban őszinték.

Tehát erről a kérdésről épp olyan sokat lehetne vitatkozni, mint a bordeaux-i klasszifikációról. Elvileg az a grand cru, ahonnan a legjobb minőségű mustot kapod. De hiába van ilyen területed, ha nem adod bele szíved-lelked a munkába. Lehet, hogy az én területeim nem olyan értékesek, de én mindent megteszek a minőségért, odafigyelek a részletekre és fantasztikus borokat tudok készíteni.

Nehéz év volt, több okból is. Egyrészt csak későn, június végén érkezett meg a nyár, másrészt nagyon hirtelen; emlékszem rá, hogy hétfőn reggel még 5 fok volt és délután 11, aztán a hét végére 18 C lett a reggeli és 32 C a délutáni hőmérséklet. Ezután folyamatosan egyre melegebb lett, hétről-hétre, aztán jöttek a viharok és a jégeső. Volt olyan ültetvény, ahol 60 % lett a kár. De hála istennek van egy komoly reserve bor készletünk (David a pozitív gondolkodás nagymestere) és egyébként is, a borász sosem lehet teljesen elégedett.

A munkában Champagne-ban a CIVC (Champagne-i Bortanács) is részt vállal - hogyan kell elképzelni ezt a közös munkát?

Nagyon örülök, hogy a CIVC-vel dolgozhatok, mert ők azok, akik védik Champagne renoméját. E mellett kísérleteznek is; szőlőfajtákkal, eljárásokkal – így mindig néhány lépéssel előttünk járnak a tapasztalatszerzésben. Nem csoda, hogy a világ más pezsgőkészítő országai is gyakran hozzájuk fordulnak segítségért, tanácsért egy-egy kérdésben.

Számomra ez a szervezet olyan, mint Champagne gondoskodó édesanyja. Én magam is napi kapcsolatban vagyok például a technikusokkal, amikor szüret előtt figyeljük a szőlő érettségét elvégzik a teszteket és konzultálunk a laboreredményekről.  Megbeszélhetem velük a szőlő vagy épp a bor kapcsán felmerülő összes kérdésemet. E közben persze ők is adatokhoz jutnak, még többet tudhatnak meg a régióról, mert közös cél, hogy egyre jobb eredményeket érjünk el. Ezt nevezem partneri viszonynak.

Bort készítek, bár van benne buborék, attól még bor! Lehet, hogy még dekantálni is kell. És ha egyszer bor, akkor nem kétség, hogy fontos helye van a gasztronómiában és erről nem szabad megfeledkezni.

*