Minden eddiginél hosszabb nyitvatartás és minden eddiginél több vendég, a három nap alatt összesen mintegy 7000 látogató jött el. Természetesen a szombat volt a legdurvább, a szervezők hiába írták már napokkal korábban, hogy csak elővételben lesz jegy, és szombaton a helyszínen már nem lesz lehetőség belépő vásárlásra, délután a helyszínen így is tömött sorok álltak sorban, jegy nélkül, bebocsájtásra várva, mindhiába.

 

Szerencsére a péntek és vasárnap ennél jóval szellősebb és ezáltal kellemesebb is volt, kóstolói szempontból mindenképp. Oda lehetett férni a borászokhoz, tesztelni és kóstolni tudtunk, na meg beszélgetni a borásszal; erre szombaton nem sok esély kínálkozott. A szervezés mindemellett kifogástalanra sikerült, rengeteg hostess, alkalmi segítő akadt, jól működött a ruhatár, volt elég ásványvíz. Ismét nagy sikert aratott a kóstolófüzet, mely tartalmazta az összes terem térképét, benne a kiállítókat, standszám szerint és abc-rendben is, valamint az összes kiállító összes borát és elérhetőségét is. Minden napi belépőhöz járt egy igen jó minőségű Schott Zwiesel kóstolópohár, és ásványvizes kupon is. Jó koncepciónak bizonyult idén, hogy a gasztronómiai kiállítók egy külön, világos teraszra kerültek. Itt jobbnál jobb sonkákat, sajtokat, süteményeket lehetett kóstolni, és még a kávé is remekre sikerült. A 200 fős mesterkuzus terem és a 100 fős workshop terem a szokásos, nagy sikerrel menő ültetett kóstolóikon szinte mindig teltház volt.

Ami dén remek újdonságnak számított, az a VinCE bár: itt kis, körülbelül 20 fős csoportokban lehetett részt venni a nagyjából egyórás, ingyenes tematikus kóstolókon, előre történő regisztrációval. A borok mellett itt olivaolajat, kávét, konyakot is lehetett tesztelni, sőt lehetőség volt a részvevőknek maguknak összeállítani saját pálinkát, de kóstolhattak olyan hírességekkel is, mint Csernus Imre, Kovács Patrícia vagy a Kerekes Band tagjai. A legnépszerűbbek pedig az egyes, kevésbé ismert országok tematikus kóstolói voltak, mint például India, Kréta borai. Jómagam ez utóbbira ültem le. Kimondhatatlan nevű fehér és vörös szőlőfajták izgalmas borait kóstolhattuk Peter Csizmadia-Honigh segítségével és kiváló kalauzolásával, mint például a mandilari, a kotsifali vagy a romeiko. Aki a közeljövőben Krétára készül, annak egy kis kapaszkodóként szolgálhatott ez a program az ottani borok világához.

A tavalyi után idén ismét péntekkel kezdődött a bormaraton. Sőt, most mindjárt ebéd után erős kezdéssel sikerült indítani. Az idei év egyik kiemelt témája amúgy is a pezsgők, proseccok és a habzóborok voltak, így délután 13:00 órakor máris telt házzal nyitott az első workshop, mégpedig a francia Champagne világának és pezsgőinek legnagyobb hazai szakértőjének, Márkus Györgynek az előadásában. Olyan pezsgőket hozott, amelyek itthon nemhogy nem kaphatóak, de jószerivel alig ismertek, így aki részt vett a workshopon, annak egyrészt felejthetetlen élményt jelentett, másrészt megmutatta, hogy mennyire hatalmas és szerteágazó, bonyolult, ugyanakkor gyönyörűséges a champagne világa.

Sőt, a második nap reggele is pezsgőkkel indított, mégpedig Bollinger pezsgőkkel. Ezek a tételek sem kispályások, hiszen velük már évtizedek óta a James Bond filmekben is találkozhatunk; a 007-es ügynöknél mindig nélkülözhetetlen kellék egy üveg Bollinger a filmekben éppen aktuálisan megjelenő szívdöglesztő főszereplőnő elcsábításhoz. Azon kívül, hogy ezek a pezsgők önmagukban is igen remekek, erősen építenek a James Bond filmek jelentette kiváló reklámértékre, melyet bizonyított is az előadó, hiszen a mesterkurzusa végén levetített egy rövid kis filmösszeállítást, melyben összevágva jelentek meg a filmek azon jelneti, amikor a pezsgők is főszerepet kaptak.

A szombati várható nagy látogatói tömeget részben azzal próbáltam kivédeni és kompenzálni, hogy a lehető legtöbb különtermes mesterkurzusra és workshopra ültem be. Ezek közül is kiemelt figyelem övezte és telt ház várta a borvilág legnagyobb szakértőinek, a Master of Wine-oknak (MW) az előadását. Ilyen sem volt még a VinCE történetében, hogy egyszerre ilyen sokan „jedi” jöjjön el, és egy asztalnál egy közös előadáson vegyenek részt. Most egyszerre tízen tették ezt, és mindnyájan egy rövid kis sztorit hoztak, és közülük kilencen bort is kóstoltattak. Jane Masters a Master of intézetről és arról beszélt, hányan vannak (mindössze háromszázegyen), hogyan lehet bejutni ebbe az elit boros csapatba, mennyit kell kóstolni és tanulni a vizsgák elvégzéséhez, és egyáltalán arról, hogy kik ők, mit csinálnak, mi a küldetésük.

Mivel sokan voltak, így a másfél órás mesterkurzuson mindegyik MW-nek csak kevés idő jutott, de ez nem volt probléma, mert közülük többen is részt vettek előadóként ezen a hétvégén más mesterkurzusokon is, így találkozhattunk még velük (pl. Angela Muir, Caroline Gilby vagy Julia Harding).

Nagyon izgalmas Pedro Ximenez fajtából készült száraz fehérbort kóstolhattunk Chiléből, mely a kurzus egyik meglepetése volt, különlegességével, egyediségével. A bort egyébként Mai Tjemsland norvég MW mutatta be. Hasonlóan lenyűgöző élmény volt az Örményországból származó 2010-es Zorah a Karasi pincészettől. Egyedi borkülönlegesség a francia Vin Jaune, melyet Jo Aherane MW mutatott be, egyetlen szépséghibája volt csak, mégpedig, hogy épp azon három sor egyikében ültem, amelynek nem jutott belőle.

A szombat délután az olaszokról szólt. Először is egy izgalmas mesterkurzuson vehettünk részt, ahol Sandro Boscaini mutatta be a Masi borokat. Neki egyébként „Amarone man” a beceneve mint a téma, a borvidék és az ott készült egyedi és izgalmas borok szakértőjének. A Masi család a Garda-tó melletti Valpolicella vidékén készíti egyedi stílusú vörösborait. A technika, amit alkalmaznak az úgynevezett appassimento, ami azt jelenti, hogy gondosan szüretelt és válogatott szőlőfürtöket bambuszágyon szárítják, úgy, hogy a levegő jól átjárja, szárítsa a szemeket, ezáltal koncentrálja bennük a színanyagot, a cukrot, a tannint és az aromákat, ezzel is komplexebbé téve a belőlük készült borokat. Helyi szőlőfajtákkal dolgoznak, mint a corvina, rondinella, molinara és az oseleta. A belőlük készült borok rendkívül testesek, tömények, koncentráltak, mély, nagyon sötét színnel, magas alkohollal, jelentős mennyiségű tanninnal és savakkal. Ugyanakkor a tanninok nagyon szép bársonyosak, nem tolakodóak, hosszan tartó gyümölcsös ízekkel, komplexitással. Igazi borkülönlegességnek számítanak, de természetesen a drága technológia miatt nem is olcsók. A végén az „Amarone man” kisorsolt öt könyvet, amiket magával hozott, sajnos nem nyertem, de legalább páratlanul izgalmas borokat sikerült kóstolnom. A VinCE történetének egyik legjobb, legizgalmasabb kóstolója volt.

Újabb olasz mesterkuzus következett, mégpedig egy csodálatos hölgy, a rendkívül csinos Gaia Gaja előadásában egy igazi olasz kultikus pince boraiba kaphattunk betekintést. Két kiemelt olasz borvidékről is hozott borokat: Piemonte-ból többek közt a Barbaresco terültéről volt szerencsénk kóstolni egy 2009-es Gaja Barbarescot, mely intenzív gyümölcsös, elsősorban cseresznyés, cseresznye befőttes, csokis illat-és ízvilágú hosszú utóízű remek bor. Itt található egyébként a Gaja birtokközpont is. A másik kiemelt borvidéken, Toszkánában is vannak területeik, ezek közül is kiemelkedik a Camarcanda Winery. A most hozott borai közül óriási élményt jelentett a 2007-es Brunello, mely mély rubin színével és a pohárból áradó izgalmas illatorgiával egyből levette a kóstolókat a lábáról. Boraik jellegzetessége volt a komplexitás és az intenzitás mellett a meglehetősen masszív savak, amelyek azt mutatták, hogy ezek a borok bizony hosszú életűek lesznek, és korán kaptunk ízelítőt belőlük, később szívesen tesztelném őket újra.

Olasz borokból nem volt hiány egyébként sem, hiszen a kinti kóstolórészen, a workshop terem mellett egy egész olasz boros sarok lett kialakítva, nem kevesebb, mint tizenkét olasz borászattal, nyolc olasz tartományból. Ritkán adódik nálunk ilyen felhozatal belőlük, ezért én is meglehetősen sokat időztem náluk a három nap alatt. Tetszett a Pio Cesare 2010-es Barberad’Albája és 2008-as Barolo-ja, a Felsina 2010-es Chianti Classico-ja, Silvio Nardi 2007-es Brunello di Montalcino-ja. Izgalmas különlegesség volt a sok helyi olasz fajta közt az Il Pollenza Cosmino nevű 2007-es cabernet sauvignonja, meglepő gyümölcsösségével, kerekségével. Nagy kedvencem volt a Monte Schiavo pincészet 2010-es Sassaiolo Rosso-ja, ami 50-50%-ban montepulciano és sangiovese fajtákból készült, kissé rusztikus magas tanninú és savú, de minden szépség benne van, ami miatt egy olasz bor jó bor. A kedvencem azonban ezen a részen egyértelműen a Fattoria del Cerro pince volt, mely két igen kiváló bort hozott; a 2010-es Vino Nobile di Montepulciano és a talán ezen az olasz részen legjobbnak számító 2011-es Chianti Colli Senesi mindegyike óriási élményt jelentett. Külön meg kell említenem még ennél az olasz saroknál az angolul kiválóan tudó, segítőkész személyzetet minden pincétől, és a rendkívül informatív, gazdag, ízléses kiadványokat, szóróanyagokat a pincészetekről, a borvidékekről és részletes leírással a borokról. Azonnal névjegyeket cseréltek és invitáltak hozzájuk pincelátogatásra, olasz boros szakvásárokra és kiállításokra. Még alig értem haza, már küldték is az e-mailjeiket benne újabb é újabb információkkal.

A tavalyi év után idén is a VinCE egyik legjobb és legfelkapottabb helye volt a Heinemann terasz, ahol chilei, argentin, olasz, spanyol, francia, kaliforniai, ausztrál, új-zélandi és portugál borokat kóstolhatott a nagyközönség. Itt volt többek közt két kedvencem, a kiváló shirazairól ismert ausztrál Peter Lehmann, valamint remek pinot noirt és sauvignon blanc-t készítő új-zélandi Villa Maria. Két új felfedezettem is innét került ki, az egyik a chilei Cono Sur, melynek nagyon friss Bicicleta Pinot Noir-ját Toumas Meriluto MW is kóstoltatta 10 Master of Wine mesterkurzuson. De ettől a pincétől még izgalmas cabernet sauvignont és syrah-t is kóstolhattunk. A másik újdonság az argentin Finca Flichman pincészet volt, amelytől nagyon szép, bársonyos, izgalmas malbec-et lehetett kóstolni. Azonban ezen a teraszon nekem mégis egy újabb olasz lett az igazi kedvencem, a Cecchi pince. Toszkána összes kincsét elhozták: Vernaccia di San Gimignano 2011, Chianti Classico 2011, Vino Nobile di Montepulciano 2010. De a két legjobb egyértelműen a Chianti Classico Riserva 2009 és a Brunello di Montalcino 2007 volt. Ez a két bor a jelképe annak, hogy miért szeretjük Toszkánát és a toszkán borokat: lágyság, gyümölcsösség, nagy test, komplexitás, hosszúság, izgalom, vibrálás, finesz, melegség, a természet végtelen szépsége.

A rengeteg bor, mesterkurzus, workshop mellett maradt még vasárnapra is egy igazi csattanó, mégpedig a kínai borokról, borászatról szóló előadás. Már az előadók személye is izgalmakat rejtett. Herczeg Ágnes indított, aki főleg több hetes ottani tartózkodásának élményeit, tapasztalatait osztotta meg, és azt mutatta be, egy ekkora országban hol és milyen területeken lehetséges szőlőtermesztés és borkészítés. Aztán Zhang Fuqing beszélt a kínai borászatról, ami azért is volt pikáns, mert ő az egyik nagy kínai borászat kutatási és fejlesztési igazgatója. Mit mondjunk erre? Nagy üzemben nyomják. Zhang kínaiul tartotta előadását, míg őt egy hazánkban élő és magyarul is beszélő kínai Li Jialei fordította magyarra. Végül pedig Ruppert Ignác, aki Kínában borászkodik – és tanítja az ottani borászokat a borkészítés rejtelmeire – mesélt rendkívül érdekes sztorikat. Például: a borokat ott nem literben, hanem tonnában számolják. Kétezer hektár szőlő és ötmillió palack alatt nem elég nagy egy pince, ekkora mennyiség kell ahhoz, hogy a közvetlen szomszédban lévő és a környék levegőjét szennyező ipari üzemet el lehessen költöztetni. Mindent másolnak, így például felépítik a nagy francia château-k totális másolatát a kínai birtok központokon is. A kínaiak elsősorban maguk isszák meg a saját boraikat, az egyik kedvencük a félédes fehér, amely jól harmonizál a kissé csípős ízvilágú ételeikkel. A másik a cabernet sauvignon, amely az összes szőlőtermés felét adja. Nagy mennyiségben importálnak borokat tankhajókkal Ausztráliából, Chiléből, Argentínából. Sőt időnként komplett borászatokat is megvesznek. Felmerült a kérdés, hogy kell-e tartanunk Európában a kínai boroktól, a válasz az, hogy egyelőre nem, mert többet fogyasztanak, mint termelnek. Az előadás végén két jelző jutott eszembe: érdekes és egyben sokkoló.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy remek három napon vagyunk túl, talán a legjobban sikerült az idei az eddigi négy VinCÉből. A sok fenti külföldi bor mellett természetesen felvonult szinte a teljes magyar élvonal is, és ide a csúcsborokat (is) hozták, tehát mindenki megtalálta a maga kedvére valót. Továbbra is kiemelt sikerrel ment a Villányi sarok, jó koncepció volt Somlót külön standra tenni, valamint az egri borászokat is egy helyre koncentrálni. Talán csak a szombati tömegnyomor volt kissé zavaró, délután bizony az átjárókban alig lehetett közlekedni. És ekkor megérkezett az a borfogyasztói csoport is, aki csak inni jött és nem kóstolni, de azt mielőbb és minél nagyobb mennyiségben. Nagyon erősre sikerült viszont a pénteki szakmai nap, nem is beszélve az esti nyitó partiról. Ez, reméljük, megmarad jövőre is. Természetesen a vasárnap is kellemesen átlátható, jó tempóban kóstolható volt. Remek újításnak bizonyult a VinCE Bár. Reméljük, hogy másoknak is tetszettek mindezek az újítások. És reméljük, hogy jövőre is lesz VinCE és azt is, hogy ugyanitt! Sok sikert és jó munkát kívánunk a szervezőknek! Mert munka lesz vele dögivel jövőre is!